Hang a Templomból
„Zúgás hangzik a városból, hangzik a templomból: az Örökkévaló hangja, aki megfizet ellenségeinek érdemük szerint. Mielőtt vajúdott volna, már szült is [Cion]. Mielőtt rájött a fájdalom, fiút hozott a világra. Ki hallott ilyet? Ki látott ehhez foghatót? Vajon egy országért csak egy napig kell vajúdni? Születik-e nép csak úgy egyszerre? … Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!” [Ézsaiás (Jesájáhu) 66:6 10.]
A próféta különbséget tesz azok között, „akik tisztelik az Örökkévaló szavát” és a hitehagyott bálványimádók között, akik azt hiszik, hogy a külsőséges, minden hitbeli elemet nélkülöző áldozati kultusszal „megadhatják Istennek, ami Istené”. Ez a sokkal később megfogalmazott, a zsidóságtól igen távol álló attitűd már ekkor is jelen van.
„Zúgás hangzik a városból”, majd „hangzik a templomból”. A templomgyalázást nem a mai arabok találták föl Jeruzsálemben. Már az ősidőkben is hasonló volt a helyzet. A próféta Istent mint egy hús-vér katonát mutatja be, aki „megfizet ellenségeinek” akik között nemcsak bálványimádó idegenek, hanem áruló zsidók is akadnak (Ámosz Cháchám: Dáát Mikrá). Ibn Ezra hozzáteszi, hogy az egész világon hallható lesz ez a hang, amikor az Örökkévaló „megfizet ellenségeinek”, akik a zsidóság ellenségei is. Rási két féle hangról beszél: az ellenség hangja, a szent városban elkövetett gyalázatosság hangja eljut Isten színe elé, Ő pedig, a Szentélyből kihallatszó hang, bosszút hirdet a zsidó nép ellenségeivel szemben. Kimchi és mások a messiási időkben bekövetkezendő Gog Mágog háborúra gondolnak a „riadalom hangjának” megszólalásakor.
Olyan gyorsan történik a szórványok egybegyűjtése, a tömeges álijá, mintha egy asszony vajúdás nélkül szülné meg gyermekét. Az egész olyan csodálatos, annyira természetfeletti, hogy a próféta maga is csodálkozik: „Ki hallott ilyet?” Egyes magyarázók szerint ebben prófétai ígéret rejlik, mások úgy gondolják, hogy akik a megváltás fázisait, sorra bekövetkező szakaszait látják majd, elámulva kérdik: hogyan lehetséges ez? Hát megszülethetik egy nép csak úgy, egyszerre? A népek félelemmel vegyes csodálattal szemlélik az ezerszer elparentált zsidó nép feltámadását, ami romba dönti dogmáikat.
Az isteni válasz a kérdésekre egyértelmű: mihelyt az Örökkévaló elhatározza, hogy megváltja a zsidó népet, a megváltás szempillantás alatt megtörténik. A szórványok egybegyűjtése rövid idő műve. Így aztán valóban úgy tűnik, hogy „egy országért csak egy napig kell vajúdni”, „születik nép csak úgy egyszerre”. Mi, akik szemtanúi vagyunk e jelenségnek, néha magunk sem tudjuk ésszel fölérni.
„Örüljetek Jeruzsálemmel!” mondja a próféta. Ne figyeljetek a kezdeti nehézségekre, hanem „vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!” Erre mondták bölcseink, hogy mély lelki kapcsolat van a gyász és az öröm között. Akik gyászolták Jeruzsálemet, azok fognak örülni felépítésén” vagyis megérik a megváltás nagyszerű pillanatát.
A fejezet egyúttal Ézsaiás próféta könyvé nek utolsó fejezete végefelé megdöbbentő dologról értesülünk. Amikor a tömeges álijá véget ér, s a zsidók többsége már Izraelben van, a gálut ban itt-ott még marad néhány asszimiláns, aki sajnálta otthagyni a lakást, a nemzetiségi státust vagy a butikot… Ekkor a világ népei, akik hallják majd a nagy csoda hírét, maguk hozzák a zsidókat Jeruzsálembe „lovakon, kocsikon és gyaloghintókon, öszvéreken és tevéken”: síppal-dobbal, nádihegedűvel. Aki ezt akarja kivárni még ráér…
