Kovászos eladási meghatalmazás itt tölthető ki.

 

A nyolcnapos ünnep (2022. április 15. estétől április 23. estéig) a felszabadulás emlékét őrzi, és azt idézi, hogy Izrael gyermekei a kétszáztíz esztendős egyiptomi rabság után, több mint 3300 évvel ezelőtt tömegesen kivonultak Egyiptomból. A kivonulás történetét – amely Mózes küldetését, a fáraó kérlelhetetlenségét, az Isten rendelte tíz csapás sorozatát, majd a zsidók menekülését beszéli el – Mózes második

Ezek a különleges pészáhi törvények

A kovászos

Az egyik az a kötelezettség, hogy otthonunkat teljesen megtisztítsuk minden kenyérmorzsától és egyéb kovászos ételtől, cháméctól. Az előírás szerint a kovászos „ne legyen látható” és „ne legyen fellelhető”: ki kell takarítani, fel kell kutatni és meg kell semmisíteni. Ez mindenre vonatkozik, ami Peszáchkor nem kóser – azaz olyasmi, ami chámécot tartalmazhat -, akkor is, ha nincs benne szemmel látható cháméc, mint a kenyérben, a száraz tésztákban, a búzalisztben.seder-table

Az eladás

A gyakorlatban az ünnep egész ideje alatt érinthetetlen kovászost tartalmazó termékeket nem semmisítjük meg, hanem félretesszük, és a rabbi közvetítésével „eladjuk” egy nem zsidónak, hogy az ünnep nyolc napja alatt ne legyen birtokunkban. Peszách után minden visszakerül a birtokunkba, az eladás mégis törvényes.

A macesz

A másik kötelezettség, hogy megfelelő mennyiségű, Peszáchra alkalmas kóser ételt készítsünk elő, és legyen mit ennünk az ünnep nyolc napján. Ezek közül a legfontosabb a mácá (macesz), mert ez helyettesíti a kenyeret.

Az edények

Pészáhkor nem használhatjuk a rendes edényeket és evőeszközöket, mert azok chámécosak. Sok háztartásban van elkülönített edény- és étkészlet, amelyet csak Peszáchkor használnak. Akinek nincs külön peszáchi edénye, annak ki kell kóserolnia a rendes edényeket. A főzéshez és tálaláshoz használt edényeket vízben kell kiforralni, azokat pedig, amelyekben – akár szárazon, akár zsiradékban – sütni vagy pirítani szoktunk, tűzben izzítani.

A széder

A nagy felkészülés után, az ünnep első két estéjén – idén április 15-én és 16-án – kerül sor a hagyományos széderre, az ünnepi vacsorára. A széder során minden zsidónak maceszt kell ennie, lehetőleg kézzel gyúrt, „smurá” maceszt, négy pohár bort kell meginnia a megjelölt időkben, elsőként a kidusnál (lehetőleg vörösbort), keserű füvet kell ennie, el kell mondania a Hágádát, az egyiptomi kivonulás történetét. A „hágádá” szó „elbeszélést” jelent. A Hágádá egyben a széder lebonyolításának „forgatókönyve” is. Dicsőítő zsoltárokat (Hálélt) kell mondania.

 

Mitől értékes a rossz fiú? (Pészách)

Heti szakasz Köves rabbival: Pészách Pészách (פסח) A nyolcnapos ünnep a felszabadulás emlékét őrzi, és azt idézi, hogy Izrael gyermekei a kétszáztíz esztendős egyiptomi rabság után, több mint 3300 évvel ezelőtt tömegesen kivonultak Egyiptomból. A kivonulás történetét – amely Mózes küldetését, a fáraó kérlelhetetlenségét, az Isten rendelte tíz csapás sorozatát, majd a zsidók menekülését beszéli el – Mózes második könyvének 1-15.

 

Még több »

Ünnepeink

Megszakítás