Hayim Halevy Donin: Zsidónak lenni

Peszách

Peszách, a „zsidó húsvét”, a felszabadulás emlékét őrzi, és azt idézi, hogy Izrael gyermekei a több mint két évszázados egyiptomi rabság után, mintegy 33 évvel ezelőtt tömegesen kivonultak Egyiptomból. A történetet – amely Izrael elnyomatását és mérhetetlen szenvedését, Mózes és testvére, Áron isteni küldetését, a nép megszabadításáért végzett fáradhatatlan tevékenységüket, az egyiptomi fáraó csökönyös kérlelhetetlenségét, az Isten rendelte katasztrófák sorozatát, majd a fáraó megváltozását és az izraeliták menekülését beszéli el – Mózes második könyvének 1-15. fejezete írja le. Ez az esemény a zsidó történelem epicentruma, mert ebben kristályosodik ki a zsidó nemzeti azonosság, ezáltal született meg a zsidóság mint szabad nép, és mert az egyiptomi szolgaság tanulságainak szilárd alapjáról szökkentek szárba a zsidó hit és etika jelentős fogalmai.

A Tóra „a kovásztalan kenyér ünnepének”, chág hámácotnak nevezi Peszáchot, legfontosabb megkülönböztető jegyét határozva meg ezzel. Az imakönyv „szabadulásunk idejeként” – z’mán héruténu – is említi, legjellemzőbb tartalmi vonására utalva.

A legelterjedtebb a Chág HáPeszách elnevezés, ami azt jelenti: „Peszách ünnepe„”. A „peszách” az ünnep előesti pászkaáldozatra utal, amelyet Isten ígéretének – „…elkerüllek benneteket, és tirajtatok nem lesz pusztító csapás…” (2Mózes 12:13.) – emlékezetére hoztak. A „Peszách” név a Misnában és a rabbinikus irodalomban is közkeletű. Peszáchnak a mezőgazdaságban is van jelentősége: a korai aratás idejét jelzi Izrael földjén. Az árpa aratásának kezdetét a Peszách második napján hozott különleges omeráldozattól számították.

 

A cháméc és a mácá törvényei

„Hét napig kovásztalan kenyeret egyetek!” (2Mózes 12:15.)

„Semmiféle kovászosat ne egyetek! Kovásztalan kenyeret egyetek, bárhol laktok!” (2Mózes 12:20.)

Peszách különleges vonása a kovásztalan kenyér fogyasztása és minden kovászos étel – cháméc – evésének és birtoklásának szigorú tilalma. „Ki kell irtani Izraelból mindenkit, aki kovászosat eszik az első naptól a hetedik napig.” (2Mózes 12:15.) Másutt ezt olvassuk: „Hét napon át ne lehessen kovászt találni a házatokban; ki kell irtani Izrael közösségéből mindenkit, akár jövevény, akár az ország szülötte, aki kovászosat eszik.” (2Mózes 12:19.)

Többek között ezeket az utasításokat kapták Izrael gyermekei az egyiptomi rabságból való szabadulást, a kivonulást megelőzően. „Tartsátok meg a kovásztalan kenyér ünnepét… nemzedékről nemzedékre örök rendelkezés szerint.” (2Mózes 12:17.)

Peszách idején nemcsak enni, hanem birtokolni is tilos chámécot. „…ne lássanak nálad kovászos kenyeret… kovászt se lássanak sehol a határodban…” (2Mózes 13:7.) és „…ne lehessen kovászt találni a házatokban…” (2Mózes 12:19.)

Ezek a tilalmak – hogy se látni, se találni ne lehessen – nem vonatkoznak arra a chámécra, ami nem a zsidóé. Nem zsidónak, ha zsidóhoz látogatóba megy, dolgozik nála vagy lakást bérel tőle, nem tilos chámécot tartania. Természetesen jól el kell különítenie a chámécát, nehogy akaratlanul a zsidóhoz kerüljön belőle.

Ez alatt a hét alatt tilos nyereséget, hasznot vagy előnyt szerezni chámécból, még ha nem zsidó tulajdona is.

A tilalom minden tekintetben egyformán vonatkozik a kovászos ételekre és a kovászolóanyagokra, például az élesztőre.

A Tóra tilalma niszán hónap 14. napján, délben lép életbe (maga az ünnep csak aznap este kezdődik el). A bölcsek azonban óvatosságból két órát hozzátoldottak a tiltott időszakhoz, nehogy valaki akaratlanul megsértse a bibliai előírást. A hajnaltól az est beálltáig tartó nap egyharmadán túl – körülbelül délelőtt 9.15-9.30-tól kezdve – már nem szabad chámécot enni.

A diaszpórában, ahol Peszách ünnepe nyolcnapos, a chámécra vonatkozó törvények időhatálya egy nappal tovább tart.

Mi az a cháméc?

• Cháméc minden nyersanyag, ami az öt fő gabonafajtából – búzából, rozsból, árpából, zabból vagy tönkölyből – készült, és folyamatosan legalább tizennyolc percen keresztül vízzel volt érintkezésben. Az ilyen őrleményben vagy lisztben már megindulhatott a kovászosodási, erjedési folyamat.
• Cháméc minden étel vagy ital, amely e gabonafajták valamelyikéből készült, vagy amibe ilyen adalékanyag került, ha csak egy pillanatra is. Az egyetlen kivétel a mácá [amelynek irodalmi nyelven pászka a neve, de mindenki csak macesznak hívja. A fordító.], az említett kovásztalan kenyér, amelyet különleges óvórendszabályok betartásával sütnek, nehogy meginduljon az erjedési folyamat. Az a macesz, amelynek készítésénél nem tartották be ezeket a rendszabályokat, chámécnak számít. Ezért az egyéb időszakokban fogyasztásra szánt maceszt „Nem peszáchi” felirattal árusítják.
• Azokat a tányérokat és evőeszközöket, amelyek csak egy pillanatig is cháméccal érintkeztek, tilos Peszáchkor használni, hacsak nem lehet kaserolni őket.
• Az év közben használt sütőt és tűzhelyet csak akkor lehet Peszáchra alkalmassá tenni, ha a korábban leírt eljárás szerint kitisztították és kaserolták őket.
• Az áskenáz zsidók nem szoktak rizst, kukoricát, földimogyorót és hüvelyeseket enni Peszáchkor, mert chámécnak tekintik ezeket, bár a bibliai meghatározás szerint nem számítanak annak. A szokás onnan ered, hogy ezeket a terményeket régebben lisztté őrölték, és „kenyeret” sütöttek belőlük, márpedig az „igazi” kenyér – ami az öt fő gabonából készült – cháméc.

Mi nem cháméc?

Minden ételt szabad fogyasztani, ami nem chámécos edényben készült, és nem tartalmaz cháméc adalékanyagokat, amelyek az egész készítményt tilalmassá tennék. Nem cháméc ételek, és nem is tartalmaznak azt

• a húsok,
• a vadak,
• a halak,
• a gyümölcsök,
• a zöldségek (amelyek közül az áskenázi zsidók nem eszik a kukoricát, a rizst és a hüvelyeseket),
• a fűszerek,
• a tejtermékek.

Elkerülendő, hogy a vásárolt gyári termékek olyan adalékanyagokat tartalmazzanak, amelyek Peszáchkor tilalmassá tennék fogyasztásukat, ajánlatos megnézni a dobozos, üveges vagy csomagolt élelmiszert, hogy szerepel-e rajta a megfelelő rabbinikus kósersági felügyelet tanúsítványa.

Arra a chámécból készült ételre, amely emberi és állati fogyasztásra egyaránt alkalmatlan, nem vonatkozik a birtoklás, használat vagy haszonszerzés tilalma. A Biblia előírásai csak az olyan chámécra alkalmazhatók, amely akár emberi, akár állati fogyasztásra alkalmas.

Mi az a macesz? A macesz – mácá – kelesztetlen tésztából készült sült lap, amelyet vízből és az öt fő gabonafajta valamelyikéből készítenek. A gabonát és a belőle őrölt lisztet gondosan óvni kell, nehogy idejekorán vízzel érintkezzen, vagy élesztőanyag jusson a közelébe. A sütési eljárás ideje nem lépheti túl a liszt és a víz összevegyítésétől számított tizennyolc percet.

A maceszt ma többnyire géppel készítik, bár vannak, akik előnyben részesítik a kézzel készültet. A modern gépek használata nemcsak a jó minőséget biztosítja, de lerövidíti a gyártási időt is, így csökkenti az erjedési folyamat megindulásának veszélyét.

Nem számít, hogy a macesz kerek vagy szögletes: a formának nincs jelentősége.

A megsült macesz nem tud erjedésnek indulni. Az összetört vagy morzsolt kész maceszból különböző alapanyagokat lehet készíteni: maceszdarát, maceszpelyhet, macesztortához való „lisztet” és hasonlókat.

Mi az a mácá smurá? A smurá azt jelenti: „óvott”, „őrzött”. „Tartsátok meg a kovásztalan kenyér ünnepét…” (2Mózes 12:17.): ez azt a jelentést is tartalmazza: „és őrizzétek meg a maceszt” (attól, hogy cháméc legyen). A legtöbb bölcs – következésképpen a háláchá – szerint az őrzést akkor kell elkezdeni, amikor a gabonát lisztté őrölték. Miután minden, Peszáchra készült maceszt így őrzött lisztből sütnek – ezt misáát t’hinának hívják -, a Peszáchra kóser macesz gyakorlatilag mindig mácá smurá. Néhány bölcsnek azonban az volt a véleménye, hogy a maceszt a gabona learatásától kezdve őrizni kell – ezt misáát k’cirának nevezik. Ezért vannak, akik aggályosan ügyelnek arra, hogy csak olyan maceszt egyenek, amelynek őrzése – smirája – így történt. Némelyek Peszách egész idején ilyen maceszt esznek, mások csak a széderestén ragaszkodnak ehhez. Ez az aratástól fogva őrzött macesz a tulajdonképpeni mácá smurá.

A cháméc tilalma, amely Peszách egész hetén át érvényben van, az ünnep megkezdése előtti nap reggelén lép hatályba, a mácá evésének parancsolata viszont csak a széderesté(ke)n, amikor legalább egy olajbogyó méretű darabot kell enni, hogy teljesítsük a parancsolatot. Az első széder(ek) után nem kötelező maceszt enni. Aki nem eszik, nem sérti meg a törvényt, míg nem fogyaszt helyette chámécot.

Miután a chámécból nem szabad hasznot húzni, a haszonállatokkal és a kedvencekkel sem szabad megetetni semmit, ami az öt fő gabonfajtából készült. Ha az állat nem bírná ki egy hétig kovásztalan étel nélkül, el kell adni egy nem zsidónak, aki gondoskodik róla. Természetes – különösen, ha előre megbeszéljük -, hogy Peszách után visszavásároljuk, még ha magasabb áron is.

 

Felkészülés Peszáchra

A peszáchi előkészületek alapos nagytakarítással kezdődnek.

Az ünnepre való bevásárlás különleges figyelmet kíván, mert gondosan ügyelni kell, hogy semmi olyasmit ne vegyünk, ami chámécot tartalmazhat. Ha feldolgozott élelmiszert vásárolunk, vizsgáljuk meg, hogy rajta van-e a rabbinikus kósersági tanúsítvány. Az aranyszabály: „Ha nem biztos, inkább ne!”

A tűzhely sütőit és égőit peszáchi használatra kaserolni kell, s ha nincs külön peszáchi edény, akkor a főző- és étkezőedényeket is. Ezt Peszách előtt bármikor el lehet végezni, de legkésőbb az ünnep beállta előtti reggelen, a chámécevés tilalma utáni egy órán belül be kell fejezni az edények kifőzését.

A b’dikát cháméc szertartását, a kovászos keresését a Peszách előtti estén – niszán 14-e előestéjén – kell elvégezni. Az est beállta után, amint lehet, el kell kezdeni a kutatást. A Misná fekteti le, hogy a Peszách előtti estén az egész ház gondos és alapos átkutatásával kell megtalálni és eltakarítani a chámécot: még az ősi kőfalak repedéseit is meg kell nézni. Bár régi szokás nagytakarítást rendezni az ünnep előtt, a Misná által előírt szertartásos kutatás a peszáchi előkészületekhez tartozó hagyomány maradt.

A kutatás hagyományos szertartását így kell elvégezni: A kutatás megkezdése előtt a következő áldást mondjuk: Báruch Átá Ádonáj, Elohénu Melech HáOlám, áser kid’sánu b’micvotáv, v’civánu ál biur cháméc.

„Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta a cháméc megsemmisítését.”

• A családfő egy égő gyertyával a kezében végigjárja a lakás szobáit, s a padlástól a pincéig átkutat mindent, ahová bármikor bármiféle étel kerülhetett.
• Miután nem valószínű, hogy a nagytakarítás után morzsa vagy más cháméc maradt a lakásban, de az áldást sem mondhatják hiába, szokássá vált, hogy a kutatás megkezdése előtt kis kenyérdarabkákat dugdosnak el a lakás különböző pontjain. (Persze nem kell összemorzsázni a lakást, de ha megjegyezzük, hány darabkát dugtunk el, biztosan megtaláljuk őket.)
• Egy nagy fakanalat szoktak gyűjtőlapátnak használni, amelyre tollal söprik rá a morzsát. Bármilyen eszköz alkalmas, például papírlapra vagy papírzacskóba is lehet gyűjteni.
• A másnap reggel elfogyasztandó chámécos ételt a keresés kezdete előtt el kell tenni, és nem kell figyelembe venni.
• A kutatás befejezése után, mikor már minden lehetséges chámécot összeszedtünk, „megsemmisítési nyilatkozatot” – bitult – teszünk: „Minden kelt vagy kovászos, ami a birtokomban van – miután nem láttam és nem semmisítettem meg -, semmisnek és tulajdonos nélkülinek tekintendő, miként a föld pora.” Ezt a kijelentést azon a nyelven kell tennünk, amelyet beszélünk. Célja, hogy érvényes nyilatkozatunk alapján nemlétezőnek nyilvánítsunk minden, tudtunkon kívül megmaradhatott chámécot. A kijelentés által formálisan lemondunk az ilyen cháméc törvényes tulajdonjogáról.
• A keresés során talált chámécot az összeszedésére használt eszközzel együtt be kell csomagolni, és félre kell tenni, hogy másnap reggel elégethessük.
• Az áldás elmondása után a keresést végző nem beszélgethet senkivel, míg be nem fejezi munkáját, és el nem mondja a megsemmisítési nyilatkozatot.
• Ha gyerekek vannak a háznál, a szertartásos cháméc-kutatás nagyszerű élmény, amelyben ők is részt vesznek. Ők dugdoshatják el a kenyérdarabkákat – persze ne bújócskázzanak közben, nehogy összemorzsázzanak mindent -, szobáról szobára, sarokról sarokra követhetik a kutatót.
• A cháméc elégetése (1) a következő reggelen történik, legkésőbb egy órával az után az időpont után, amikortól fogva nem szabad chámécot enni. Az előző este összegyűlt és a reggeliből maradt chámécot kályhában vagy szemétégetőben, esetleg szabad tűzön kell elégetni, s miután a lángokba dobtuk, elmondjuk a végleges megsemmisítési nyilatkozatot: „Minden kelt vagy kovászos, ami a birtokomban van – akár láttam, akár nem, akár megsemmisítettem, akár nem -, semmisnek és tulajdonos nélkülinek tekintendő, miként a föld pora.”
• Ha Peszách első estéje szombatra esik, a chámécot két estével előbb, csütörtökön kell keresni, és pénteken délelőtt kell elégetni. A megsemmisítési nyilatkozatot szombaton reggel kell elmondani.
• Régebben a zsidók úgy szabadultak meg teljesen a cháméctól, hogy vagy elajándékozták, vagy – ha volt valami értéke – eladták egy nem zsidónak.

Később, miután a zsidók egyre több dologgal foglalkoztak, s üzleti célból vagy a mindennapi élet során egyre több cháméc kezdett összegyűlni egy-egy családnál, már nem volt ilyen egyszerű Peszách előtt megszabadulni az összes kovászostól. A parancsolatokat azonban – akár veszteség árán is – teljesíteni kell. Erre törvényes lehetőséget ad a kovászoseladási szerződés, a mechirát cháméc. Ez szabályos adásvételi szerződéssel történő, tisztességes üzletkötés, amellyel megfelelően alacsony áron el lehet adni a chámécot nem zsidónak. Az eladót nem érheti az a vád, hogy csak „papíron” kötött üzletet, mert a szerződés érvényessége szempontjából közömbösek a felek hátsó szándékai. A szabályos ügylet alapján az eladó megszabadul az általa birtokolt cháméctól.

A nem zsidó vevővel meg szokták beszélni, hogy Peszách után az eladó valamivel magasabb áron visszavásárolhatja tőle a chámécot, így valami haszonhoz is jut. Ennek ellenére nem szabad az üzlet létrejöttét ahhoz a feltételhez kötni, hogy a nem zsidó köteles az árut az eredeti tulajdonosnak eladni, vagy az eredeti tulajdonos köteles megvásárolni.

A cháméc eladását nem szabad névleges üzletkötésnek tekinteni. A névleges szerződés céltalan és jogilag értelmetlen. Az a zsidó, aki az adásvételt nem tekinti érvényes ügyletnek, köteles a Tóra előírása értelmében Peszách előtt valóban megsemmisíteni vagy más módon elveszíteni a tulajdonában lévő chámécot, ha nem akar törvényszegést elkövetni.

Akik részvényügyletekkel foglalkoznak, papíron adnak-vesznek, látatlanban értékesítenek különböző árukat, azoknak is tudniuk kell, hogy az akármilyen kis ideig tartó tulajdonjog vagy a „papíron” kötött üzlet is teljes tulajdonosi és kockázatvállalási kötelezettséggel jár. A „fiktív” peszáchi cháméc-eladás több mint fikció, mert az üzletkötés az általános szokásoknak megfelelően történt, és az adásvételi szerződés reális kötelezettségeket tartalmaz. Ha a nem zsidó Peszách után a megállapodásnak megfelelően felajánlja megvételre a chámécot, a zsidó köteles visszavásárolni, különben szerződésszegést követ el. Az adásvételi szerződésnek nemcsak a zsidó vallási bíróság – a bét din -, hanem a polgári bíróság előtt is érvényesnek kell lennie.

A mechirát cháméc ügyletével mindkét fél jól jár, mert a zsidó eladó így teljesítheti a hit előírásait, a nem zsidó vevőnek pedig anyagi haszna származik belőle. Ez semmit nem von le az üzlet törvényes voltából, sőt bemutatja, hogy az élő törvény hogyan alkalmazkodik a megváltozott feltételekhez. A mechirát cháméc látványosan példázza, hogy a zsidó törvényben megvan a sokak által hiányolt rugalmasság. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ezt az egyértelműen üzleti tranzakciót nem a szív vallásos hajlamai diktálják.

A nem zsidónak át is kell adni a megvásárolt chámécot, de ha erre nincs lehetőség, a zsidó bérbe adhatja neki azt a szobát vagy helyiséget, amelyben a cháméc van. (2) A bérleti feltételeket a kovászoseladási szerződésben kell kikötni.

Régebben minden zsidó család maga adta el a chámécot. Később ez már problémákat okozott, ezért szokássá vált felhatalmazást adni a közösség egy tagjának, hogy az összes család nevében kösse meg az üzleteket. A Peszách előtti hetekben bármikor, de legkésőbb a chámécevés tilalmának életbe lépéséig át kell adni a meghatalmazást; az utóbbi esetben az ezt követő egy óra alatt kell lebonyolítani az eladást.

Már a Talmud-tudósokat is foglalkoztatta, hogy a megsemmisítési nyilatkozat miért nem elegendő, miért nem helyettesítheti a cháméc eladását. A megsemmisítési nyilatkozatot teljes őszinteséggel kell megtenni, hogy a törvény előtt érvényes legyen. Komolyan kell gondolnunk, amit mondunk, tehát ha ezek után bárki fogja és elviszi a megsemmisített kovászost, nem szólhatunk egy szót sem. Nem valószínű, hogy az ember őszinte szívvel lemondana például a kereskedelmi értékkel bíró élelmiszerekről, italokról, árukról, amelyek a birtokában vannak. A jogi ügylet által viszont teljesen megszűnik tulajdonjoga, és ha nem szívesen is, de egyértelműen le kell mondania róluk.

Aki eladás útján vagy más módon nem szabadul meg a cháméctól, amely így Peszách folyamán zsidó tulajdonban marad – seávár áláv háPeszách -, nemcsak törvényszegést követ el, de rabbinikus rendelkezés értelmében az ilyen chámécot Peszách után is tilos használnia. Ez a rendelkezés büntetés jellegű – knász -, amely arra szolgál, hogy Peszách alatt senki ne tartalékoljon chámécot az ünnep utánra.

A cháméc keresése, a b’dikát cháméc, a cháméc érvénytelenítése, a bitul cháméc, a cháméc megsemmisítése és elégetése, a biur cháméc és a cháméc eladása, a mechirát cháméc arra szolgál, hogy ne lehessen kibúvót találni a parancsolatok egyetlen tilalma alól se:

„…távolítsátok el a kovászt a házatokból!” (2Mózes 12:15.)

„…ne lehessen kovászt találni a házatokban…” (2Mózes 12:19.)

„…ne lássanak nálad kovászos kenyeret…” (2Mózes 13:7.)

 

Az elsőszülöttek böjtje és a széder előkészítése

A családok elsőszülött fiúgyermekeinek a Peszáchot megelőző napon böjtölniük kell. Ez a böjt az Isten iránti hála kifejezését szolgálja, amiért a tizedik egyiptomi csapás során megkímélte Izrael gyermekeinek elsőszülöttjeit. A böjt hajnalban kezdődik. A böjtöt szabad megtörni sz’udát micvá – esküvő, körülmetélés vagy egy talmudi traktátus befejezése alkalmából rendezett vallási vendégség – kedvéért. Ezért a zsinagógában úgy szokták időzíteni a szijumot, a talmudi traktátus tanulásának befejezését és a vele járó sz’udát micvát, hogy megkönnyítsék az elsőszülöttek számára a böjtölést.

Ha a Peszách előtti nap szombatra esik, akkor az elsőszülötteknek az előtte való pénteken kell böjtölniük.

Különleges micvá a szegények peszáchi szükségleteiről gondoskodni. A maceszpénztár – máot chitim vagy kimchá d’Piszchá – régi hagyomány a zsidó közösségekben. Minden közösségben szokás peszáchi vagy maceszalapot létesíteni a helyi és a távolabbi zsidók megsegítésére. Egyetlen zsidó sem ülhet a széderhez, míg erejéhez képest hozzá nem járult a rászorulók széderéhez.

A szédert megelőző nap folyamán nem szabad maceszt enni, mert ez kisebbíti a maceszevés megszabott időben teljesítendő micvájának jelentőségét és újdonságát.

A széderasztalt előre el kell rendezni, hogy az ünnep kezdetére minden készen álljon. Az előkészületek lényegében ugyanazok, mint a szombati asztalnál.

 

A széder lefolyása

A széder vallásos rendezvény, a Peszách első estéjén – a diaszpórában az első két estén – rendezett ünnepi vacsora.

A széder (Istentiszteleti) rendet (3) jelent. A rituális lakomát azért nevezik így, mert az év összes ünnepi étkezésétől eltérő, különleges szertartási rendje van.

A tulajdonképpeni vacsorán kívül az alábbi dolgokra van szükség a szertartás teljesítéséhez:

• bor;
• macesz;
• kárpász gyanánt valamilyen zöldség: van, aki zellert, van, aki petrezselymet vagy főtt burgonyát használ;  
• keserű fű: frissen reszelt torma vagy fejes saláta;
• chároszet: reszelt alma és dió borral összekeverve, fahéjjal fűszerezve;
• egy tálka sós víz;
• csontos sült hús;
• főtt vagy sült tojás;
• egy nagy borospohár vagy -kupa: Élijáhu pohara.

A zöldségből, a keserű fűből és a chároszetből fejenként egy-egy adag legyen. Három maceszlap legyen az asztalfőn, ezenkívül mindenkinek jusson legalább másfél lap. A borból annyi kell, hogy mindenkinek négyszer lehessen tölteni, Élijáhu poharába pedig egyszer. A felnőttek pohara legalább egydecis legyen.

Az ünnepi tálat így kell elrendezni:

tojás           csontos hús

keserű fű

zöldség           chároszet

torma

A tál lehet kerek vagy szögletes. Ha nincs külön szédertál, bármilyent lehet használni.

Az asztalfőn három, asztalkendővel vagy ünnepi maceszterítővel letakart macesz legyen a széder vezetője, a házigazda előtt.

Minden teríték mellé oda kell készíteni egy Hágádát. A hágádá „elbeszélést” jelent, s egy könyvecskének a címe, amely a széder szertartásrendjét, az elmondandó áldásokat és imákat tartalmazza, ezenkívül leírja a zsidók szolgasorsát és kivonulását Egyiptomból.

Ha az ünnepi tál nem elég nagy, és nem fér rá minden, kisebb tálakat vagy tálkákat lehet mellé helyezni.

A rituális ételek különböző dolgokat jelképeznek:

• A macesz a sietséget idézi, amellyel őseink elhagyták Egyiptomot, s „még meg sem kelhetett tésztájuk”. Jelképezi „a sanyarúság kenyerét, amelyet őseink ettek Egyiptom országában”.
• A bor az öröm és a vidámság jelképe. A négy pohár külön-külön köszönti a négy kifejezést, amelyet a Tóra Izrael kiszabadítására használ: „…megszabadítalak benneteket (hocéti) az egyiptomi kényszermunkától…”, „…megmentelek benneteket (hicálti) a szolgai munkától…”, „…megváltalak beneteket (gáálti) kinyújtott karral és súlyos ítéletekkel…” és „Népemmé fogadlak titeket (lákáchti), és a ti Istenetek leszek…” (2Mózes 6:6-7.) A következő vers így szól: „Azután beviszlek benneteket (hévéti) arra a földre, amelyre nézve megesküdtem, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak adom azt.” Ezt a kifejezést az ötödik pohár jelképezi, amelyet nem isznak ki, mert Izrael számkivetettségének hosszú évszázadai alatt úgy tekintették ezt az ígéretet, mint ami még nem teljesült. A poharat azért az asztalra tették, és elnevezték „Élijáhu poharának”. Élijáhu – magyar nevén Illés – próféta a hagyomány szerint a Messiás előhírnöke, akinek eljövetele a száműzöttek visszatérését és a zsidó szuverenitás helyreállítását hozza el.
• A keserű fű a rabszolgaságban sínylődő zsidók keserű sorsát jelképezi.
• A chároszet a habarcsot jelenti, amellyel az izraeliták az egyiptomi építkezéseken dolgoztak.
• A sós víz a könnyeket idézi, amelyekkel a nép nyomorúságát siratta.
• A kárpász a tavaszt, a termékenységet, az örökké megújuló reményt képviseli, még ha sós vízbe – könnybe – mártva esszük is.
• A csontos hús és a tojás a Templom lerombolására emlékeztet, a pászkaáldozatra és az ünnepi áldozatra a Templom működése idején. A húsdarab egyenes szokott lenni – lábszár vagy csirkenyak -, és azt jelképezi, hogy „kinyújtott karral” szabadította meg az Örökkévaló Izraelt. A tojás a gyász hagyományos jelképe.

A tojást és a húst előre el kell készíteni. Mindkettőt csak másnap esszük meg.

Azért van három macesz – három kovásztalan kenyér – az asztalon, mert minden szombaton és ünnepen két kenyérre kell áldást mondani, a harmadikat pedig kettétörik, és az egyik fele lesz az áfikomán, amellyel a szédervacsorát befejezik. A háláchá egyéb szimbolikus jelentést is tulajdonít a három macesznak: Az ősatyákat, Ábrahámot, Izsákot és Jákobot jelképezik. A három fennmaradt törzstöredéket jelentik, a kohénokat, Lévi és Izrael törzsét.

A két „bemártás” – a kárpász sós vízbe és a keserű fű chároszetba mártása – a szertartáshoz tartozik: szándékosan eltérünk az ismert étkezési szokásoktól, hogy felkeltsük a gyerekek kíváncsiságát, s azok megkérdezhessék, miért teszünk így. A kérdésekre adott válaszokból bontakozik ki a kivonulás története.

A régi időkben szokás volt étkezés előtt egy falatot bemártani valamibe. Ezért a bölcsek tanácsára ezen az estén kétszer mártunk, hogy a gyerekek kérdezősködhessenek. A Talmudban a négy kérdés egyik változata így hangzik: „Miért mártunk más estén egyszer, Peszách estéjén pedig kétszer?”

A gyerekeket nem véletlenül vonjuk be a széderesti szertartásba. A négy kérdést, a má nistánát kifejezetten a gyerekek számára vették be a Hágádába. A négy fiú szimbolikája erkölcsi tanításokat hordoz, a gyermeknyelven szóló – de mély vallási és történelmi jelentéssel bíró – dalok, a Chád gádjá és az Echád mi jodéá is erre szolgálnak. A szokásos játékokat, az áfikomán „ellopását” vagy „megtalálását” szintén a gyerekek kedvéért játsszuk.

Az is szokás, hogy a házigazda heverő formájú széken foglal helyet, amelyen kényelmesen támaszkodhat. A régi időkben a szabad emberek ettek támaszkodva: ezért tartozik ez a gesztus a széder szertartásához.

Nem kötelező, de szokás, hogy a széder levezetője fehér ruhát – kitelt (kitlit) – visel, a vallási tisztaság jelképeként.

A szédert a zsinagógából, a Peszách esti istentiszteletről hazatérve kell elkezdeni.

Pénteken este szabad az est leszállta előtt is kiddust mondani és enni – és elvenni ezzel a világiból a szentség számára -, de Peszáchkor nem. A maceszevés és a borivás micváját – miután a kiddus a négy pohár egyikeként a széder részének számít – este kell teljesíteni. A bibliai előírás így szól: „…az éjszakán… egyenek kovásztalan kenyeret…”

A szertartást bármilyen Hággádából le lehet vezetni. A különböző méretű, fordítású és tipográfiájú, művészien tervezett kiadások közül tetszés szerint lehet választani.

A szertartás rendje:

• Megtöltjük a poharat borral.
• Kádés: a házigazda kiddust mond. Eltérnek a szokások abban, hogy állva vagy ülve mondják, illetve hallgatják a kiddust. Mindkét mód helyes. Ezután mindenki „Ámen!-t” mond, és megisszuk az első pohár bort. A pohárnak több mint a felét ki kell üríteni.
• Urhác: egy tál vizet hoznak az asztalhoz, kézmosás céljára. Áldást nem kell mondani.
• Kárpász: mindenki kivesz egy kis zöldséget, sós vízbe mártja, és áldást mond: Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám boré pri háádámá. „Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki a föld gyümölcsét teremti!”
• Jáchác: a házigazda kettétöri a középső maceszt, az egyik darabot visszateszi, a másikat kendőbe csomagolva félreteszi, ez lesz az áfikomán.
• Újból megtöltjük a poharakat.
• Mágid: elmondjuk Peszách történetét, amely a macesz jelentőségének bemutásával kezdődik, és a „négy kérdéssel” folytatódik. Tóra-idézetek, ágádikus magyarázatok, tudósok történetei, Istent dicsőítő zsoltárok színesítik a szertartásnak ezt a szakaszát. „Dicséretes”, tanítják a bölcsek, elmondani a kivonulás eseményeit, és beszélni a csodákról, amelyek őseinkkel történtek. Ez alatt a szakasz alatt a résztvevők hozzászólhatnak az olvasott szöveghez, magyarázatokat fűzhetnek hozzá, vagy elmondhatják, mit tanultak, hallottak, olvastak Peszáchhal kapcsolatban.
• Ennek a szakasznak a végén – a borra mondott áldás után – kiisszuk a második poharat.
• Ráchcá: rituális kézmosás következik, most már áldással kísérve: Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám áser kidsánu b’micvotáv v’civánu ál nátilát jádájim. Vagy mindenki feláll az asztaltól, és a mosdónál mos kezet, vagy az asztalnál adnak körbe egy mosdótálat. Elmondjuk a kézmosásra mondandó áldást. Ettől kezdve nem szabad beszélni, csak maceszevés után.
• Moci mácá: a házigazda fölemeli a két és fél maceszt, és a következő áldásokat mondja: Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám hámoci lechem min háárec. „Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki kenyeret ad nekünk a földből!” Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám áser kidsánu b’micvotáv v’civánu ál áchilát mácá.) „Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta minékünk a macesz evését!” Darabokra tördeli a maceszt, és szétosztja a többiek között.
• Máror: mindenki vesz a keserű fűből egy olajbogyónyit, bemártja a chároszetba, és megeszi, miután elmondta a következő áldást: Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám áser kidsánu b’micvotáv v’civánu ál áchilát máror. „Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta, hogy együk a keserű füvet.”
• Koréch: két maceszdarab közé keserű füvet és chároszetet téve kis „szendvicset” készítünk, és megesszük. Ezzel arra emlékezünk, hogy a Szent Templom fennállása idején Hillél, a nagy bölcs a Peszách-áldozati húst és a keserű füvet a macesszal együtt ette, mert le van írva: „…kovásztalan kenyérrel meg keserű füvekkel egyék meg…” (4Mózes 9:11.) és „…egyenek hozzá kovásztalan kenyeret keserű füvekkel…” (2Mózes 12:8.)
• Sulchán oréch: a vacsora. A Kelet-Európából származó családoknál szokás a vacsorát előétellel – sós vízben tálalt keménytojással – kezdeni.
• Áfikomán: vacsora után előveszik az áfikománt, a félretett fél maceszt, és mindenki kap egy darabkát „desszertként”. Azért esszük utoljára, mert ez jelképezi a pászkaáldozatot. Ha az áfikomán nincs meg, mert az est folyamán elkeveredett, másik maceszt is szabad használni.
• Báréch: harmadszor is megtöltjük a poharakat, s a házigazda és a résztvevők együtt elmondják vagy eléneklik az étkezés utáni áldást. Ezután áldást mondunk a harmadik pohár borra, és kiisszuk.
• Kitöltjük a negyedik pohár bort. Élijáhu poharát is színültig töltjük.
• Hállél: Zsoltárok és Istent dicsőítő imák következnek. Ezután áldást mondunk, és kiisszuk a negyedik pohár bort.
• Nircá: a széder hivatalos befejezése, miután kifejeztük reményünket, hogy az Örökkévaló szívesen fogadta szertartásunkat.

Számos elterjedt dal van, amelyet a széder után szoktak énekelni. Vidám dallamukat és mondókaformájukat nagyon szeretik a gyerekek, akik az éneklés kedvéért szívesen maradnak ébren az est legvégéig. A dalok tartalma azonban egyáltalán nem gyerekes. Az egyik legismertebb, az Echád mi jodéá (Ki tudja, mi az egy?) a zsidó hit alapelveit dolgozza fel, egy másik, a Chád gádjá (Egy gida…) pedig madártávlatból mutatja be Izrael hányódását a többi nép között. , l’sáná hábáá b’Jirusálájim hábnujá, „Jövőre az újjáépült Jeruzsálemban”: ezzel a dallal ér véget a széder.

 

Az omerszámlálás

„Számoljatok a szombatra következő naptól, (4) tehát attól a naptól, amelyen elviszitek a felmutatásra szánt kévét, hét teljes hetet. Ötven napot számoljatok a hetedik szombat utáni napig…„” (3Mózes 23:15-16.)

„…szent összegyülekezés lesz, (5) ne végezzetek semmilyen, foglalkozáshoz tartozó munkát. Örök rendelkezés legyen ez… nemzedékről nemzedékre.” (3Mózes 23:21.)

Peszách második estéjétől kezdve vallási előírás hét teljes héten át – negyvenkilenc napig – minden este számlálni a napokat. Az ötvenedik nap Sávuot ünnepe. A szó jelentése „hetek”, ami a számlálás héthetes időszakára utal. [Szokták „pünkösdnek” is nevezni, ami a görög „pentakoszta” szóból származik, és azt jelenti: „ötvenedik (nap)”.]

A számlálás célja valószínűleg az, hogy Peszách ünnepét összekössük Sávuot ünnepével, és tudatosítsuk, hogy a szolgaságtól való megszabadulás, a politikai szabadság nem lehet teljes, ha nem a szellem határai között, fegyelemben és kötelességteljesítésben csúcsosodik ki. Ezt képviseli Sávuot ünnepe, amelyet a Tízparancsolat átadásának, Isten Izrael előtt való megnyilatkozásának és a Tóra átvételének szentelünk.

A számlálás kezdete arra a napra – Peszách második napjára – esik, amelyen egy bizonyos mennyiségű (omernyi) árpát le kellett aratni, és áldozatként a Templomba vinni, az egész időszak Sz’firát HáOmer, „az omer számlálása” néven vált ismertté. Röviden csak szfirának, „számlálásnak” nevezik.

Maga a számlálás egyszerű. Esténként először elmondjuk a következő áldást: Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám áser kidsánu b’micvotáv v’civánu ál sz’firát háomer. „Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta nekünk az omer számlálását!” Ezután megemlítjük a nap számát, majd az eltelt hetek és napok számát. Például: Ma van az omer ötödik napja. Ma a tizennegyedik nap van, amely az omer második hete. Ma a harmincadik nap van, az omer negyedik hete és második napja.

Aki elfelejti az esti számolást, az a következő napon pótolhatja, de áldásmondás nélkül. A további napokon folytathatja az áldással együtt a számlálást.

Ha egy egész napot – esetleg többet is – kihagytunk, az időszak végéig áldásmondás nélkül kell számolnunk. (A zsinagógában elég „Ámen!-t” mondanunk a felolvasó által mondott áldásra.)

Ha naplementéig nem számoltunk omert, és valaki megkérdezné: „Hányadik napja is van az omernak?”, ne válaszoljunk a nap számával, mert ezáltal áldásmondás nélkül számolunk, hiszen az áldást mindig a tevékenység előtt kell elmondani. Az ilyen kérdésre közvetett módon válaszoljunk, például az előző nap számáról világosítsuk fel az érdeklődőt.

Pénteken este a zsinagógában a kiddus után kell az omert számolni, szombaton pedig a hávdálá előtt. Ennek az az oka, hogy igyekeznünk kell minél előbb megszentelni a szombatot, és minél későbbre halasztani a búcsút, még ha csak percekről van is szó.

A szfirá idején harminchárom nap alatt pusztította el a pestis rabbi Ákivá több ezer tanítványát. Azóta a szfirá alatt harminchárom napig részleges gyászidő van. Nem tartanak esküvőt, nem vágatnak hajat, tilos táncolni és muzsikálni. Ezek a korlátozások azonban nem érvényesek Lág BáOmerkor – az omer harmincharmadik napján – és Jom Jerusálájimkor, Jeruzsálem napján. Jom HáÁcmáutkor a házasságkötés kivételével ugyancsak fel vannak oldva a tilalmak.

Miután a bölcsek véleménye eltér abban, hogy a szfirá negyvenkilenc napjából pontosan melyik harminchárom napra kell esnie a részleges gyásznak, a különböző közösségek különböző szokásokat alakítottak ki. Természetesen ha egy településen több közösség van, a helyi vallási vezetőség döntése alapján azonos időben tartják a gyászt.

Lábjegyzet (1): A cháméc tényleges elégetése megfelel a „…távolítsátok el (= pusztítsátok ki) a kovászt házatokból!” (2Mózes 12:15.) előírás szó szerinti értelmezésének.

Lábjegyzet (2): Csak a zsidó chámécát nem szabad a zsidó helyiségeiben találni; nem zsidó chámécára ez nem vonatkozik, ha nem látható és nem hozzáférhető a zsidó számára. Tehát a nem zsidó lakónak, bérlőnek, vendégnek, aki átmeneti vagy állandó szállást bérel vagy kizárólagosan használ a zsidó ingatlanán belül, nem tilos chámécot tartania saját szobájában vagy lakrészében.

Lábjegyzet (3) Hasonló hangzású és értelmű a szidur, a héber imakönyv neve, ami az imák rendjét jelenti.

Lábjegyzet (4) Utalás Peszách első napjára.

Lábjegyzet (5) Sávuot ünnepe.