A jó élet receptje – Misna 2:1 – Fentről lefele vagy lentről felfele
Mushky Blesofsky tanításaiban ezúttal a Misna második fejezetének első mondatait tanulmányozta, amelyek olyan kérdéseket feszegetnek, mint: Melyik út a helyes? Mi alapján mérjük a micvák súlyát? És hogyan találjuk meg a tartós kapcsolatot Istennel?
Melyik a helyes út?
A misna így szól: „Melyik a helyes út, amelyet az embernek választania kell? Az, amelyik becsületére válik követőjének, és tiszteletet ébreszt iránta embertársaiban.” Ez a tanítás meglepő, mert – mint Mushky kiemelte – eddig úgy tanultuk, hogy az ember nem saját maga dönti el, mi a helyes, hanem az Örökkévaló mutatja meg az utat. Mégis, a misna arra bátorít, hogy olyan utat válasszunk, amely nemcsak nekünk, hanem másoknak is épülésére szolgál. „A helyes út az, ami jobb emberré tesz téged – és azokat is, akik melletted élnek” – mondta Mushky.
Ez a tanítás egyensúlyt keres: ne legyünk szélsőségesek egyik irányban sem, hanem járjunk a középúton, ami kényelmes, követhető és fenntartható. Ez nem önzés, hanem a stabil, tartós fejlődés kulcsa.
Minden micva számít
A misna második gondolata: „Légy éppoly elővigyázatos a kisebb parancsolatok betartásában, mint a jelentősebbekében, mert nem ismerheted az ezzel járó jutalmat.” Mushky emlékeztetett: „Sokszor mi választjuk szét a micvákat fontos és kevésbé fontos kategóriákra, de az Örökkévaló számára mindegyik számít. Mi nem tudhatjuk, hogy melyik micva hoz nagyobb áldást.”
Ráadásul nem mindig az „ismert” micvák – mint a sábát vagy a kóserság – a legnagyobb jelentőségűek. „Aki csak a nagy micvákat tartja be, de a kisebbeket elhanyagolja, az mintha saját szabályokat hozna” – tette hozzá Mushky.
Mérlegelni a bűnt és a micvát
A harmadik tanács: „Mérlegeld a parancsolatteljesítés anyagi kárát és érte kapott jutalom ellenébe, akárcsak a vétek hasznával szemben annak káros voltát.” Mushky egy példát hozott: „Ha a barátod elhagy 10 ezer forintot, és azt elvennéd, anyagilag rövid távon nyerhetsz, de lelkileg és erkölcsileg veszítesz – sőt, hosszú távon sokkal nagyobb lesz a kár.” A gondolat tehát az, hogy minden döntésünknél nézzük meg: mit nyerünk, és mit veszíthetünk – a látható és a láthatatlan dimenziókban is.
Fentről lefele és lentről felfele
A tanulás egyik legérdekesebb része az volt, amikor Mushky kétféle istenkapcsolatról beszélt: „Van, amikor fentről jön az inspiráció – egy spirituális élmény, egy csoda vagy egy megható dallam hatására kezd el valaki micvát tartani. És van, amikor lentről felfelé indulunk: nincs nagy élmény, de az ember magában dönt úgy, hogy tenni akar valamit, és ez viszi egyre közelebb Istenhez.”
A tanítás szerint a lentről felfelé építkező kapcsolat tartósabb, mert mélyebb meggyőződésen, tanuláson, érzelmi kötődésen alapul. „Nem elég, hogy valamit muszájból teszünk. Meg kell értenünk, meg kell szeretnünk, és kapcsolódnunk kell hozzá.”
Náásze vönismá – Megcsináljuk, majd megértjük
A zsidó nép a Szináj-hegynél így válaszolt: „Megcselekedjük, majd megértjük.” Ez a sorrend ma is érvényes, de Mushky hozzátette: „A misna tanítása szerint nem szabad megelégedni csak az első résszel. Az igazán helyes út az, amikor a micvákhoz érzelmileg is kapcsolódunk.”
Egy micva, amit ma mélyebben megértek
A tanítás zárásaként Mushky arra biztatta a hallgatóit, hogy válasszanak egy micvát, amelyhez eddig nem kapcsolódtak – és kezdjék el tanulmányozni, megérteni, miért fontos az. „Lehet, hogy csak megszoktad, hogy betartod, de soha nem gondolkodtál el a miérteken. Most itt az alkalom, hogy felfedezd a mélységét.”
„Nem elég csak megcsinálni – meg is kell érteni, miért teszed. Ez az út vezet a valódi, örömteli zsidó élethez.”
Az EMIH rabbijai és közösségi vezetői élő adásban izgalmas témákkal várják a Virtuális Bét Midrás hallgatóit a zsido.com Facebook oldalán. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
www.facebook.com/Zsidocom/