Most induló sorozatunkban a közelgő smita év kapcsán a gyümölcsöt termő növényeket vizsgáljuk meg: milyen szerepük van a zsidóságban, milyen törvények vonatkoznak rájuk és hogyan használhatjuk őket a kóser konyhában. 

 

„Akkor mondta Isten: Sarjasszon a föld sarjadékot, füvet, mely magot hoz, gyümölcsfát, gyümölcstermőt a maga neme szerint, amelynek magva benne van a földön! És úgy lett.” (1Mózes 1:11-13.)

A teremtés harmadik napján az Örökkévaló megteremtette a növényeket, köztük a gyümölcstermő fákat is. A zsidó hagyományban, mint annyi mindennek, a gyümölcsöknek is bőségesen jut szerep. A kóser konyhában annyit kell tudni róluk, hogy nagy általánosságban minden gyümölcs kóser és fogyasztható. Egyes fajták hajlamosabbak a bogarasodásra, mint mások (pl. az eper, málna, cseresznye, füge jóval gyakrabban bogaras, mint az alma, a narancs vagy a banán), ezért az előbbieket alaposan át kell vizsgálni fogyasztás előtt (vízbe áztatjuk, majd szabad szemmel, jó megvilágításban egyenként átnézzük a szemeket, ha bogyós gyümölcsről van szó, vagy szétnyitjuk és megvizsgáljuk, ha cseresznyét, meggyet, datolyát fogyasztunk).

A többi kósersági kérdés a gyümölcsökkel kapcsolatban csak Izrael földjére érvényes, a hetedik – smitá – évben termett gyümölcsök egészen külön elbírálás alá esnek. Erről részletesen a smitá év közeledtével augusztusi számunkban írunk. Az Izrael földjén termett gyümölcsökből ezenkívül különféle adományokat is le kell venni annak emlékére, hogy a Szentélyek idejében is létezett a papi tized (máászer) és egyéb adók (trumá, máászer seni, máászer áni), melyeket el kellett különíteni, és a Szentélyben szolgálatot teljesítő, földtulajdonnal nem rendelkező kohénoknak kellett juttatni. Ide tartozik még a bikurim, az első termések áldozata is, melyet a Szentélybe kellett felvinni. Emellett fontos az orla, a három évet még be nem töltött fa termésének tilalma is. Ez a micva szintén csak Izrael földjén érvényes. A fák életkorát Tu bisváttól (ld. lent) számoljuk. Amíg egy Izraelben ültetett fa el nem éri a hároméves kort, addig a termése tilalmas, nem fogyasztható.

 

Izrael hét termése – sivát háminim

Ha már a hét termést említettük Tu bisvát kapcsán, nézzük meg, melyek ezek:

Mert az Örökkévaló, a te Istened elvisz téged  jó országba… oly országba, hol búza, árpa, szőlő,  füge és gránátalma (terem), oly országba,  hol olajfa és (datolya) méz van. (5Mózes 8:7-8.)

Látható, hogy a hét termésből csak öt gyümölcs, a két első gabona, ezért e kettővel most nem foglalkozunk. A gyümölcsök fogyasztása előtt ugyanazt az áldást mondjuk, mint bármely más gyümölcs esetén (boré pri háéc), evés után azonban különleges áldást mondunk, melyben megemlékezünk a Szentélyről és megemlítjük Jeruzsálemet és Izrael földjét is (ál háéc veál pri háéc). A szőlőből készült italokra külön elő- és utóáldást kell mondani (boré pri hágáfen és ál hágefen veál pri hágefen). Nagyon fontos, hogy a bor, a szőlőlé, a borecet stb. csak akkor fogyasztható, ha kósersági pecséttel van ellátva.

 

Szőlő: ez a gyümölcs, illetve a belőle készült bor nagyon fontos szerepet tölt be: a szombati és ünnepi kidusban, a szombatot és az ünnepeket búcsúztató hávdálában, az esküvői szertartás során, a brit milá (körülmetélési) ünnepség alkalmával, a peszáchi széderen és számos egyéb helyen. Mondhatjuk, hogy a szőlő a zsidó hagyomány legfontosabb gyümölcse, egyes tóratudósok szerint a tudás fája is szőlő volt (ld. lent), az pedig egészen biztos, hogy Noách (Noé) bortól részegedett le az özönvíz után. A Mózes által Izrael földjére előreküldött kémek is hatalmas szőlőfürttel tértek vissza a sivatagban vándorló zsidókhoz és a hagyományos szövegekben még számtalan más helyen is felbukkan a szőlő és a bor.

 

Füge: leginkább frissen vagy szárítva fogyasztották a régi Izraelben. A friss fügét a háztetőkön, a tűző napon szárították meg, így sokáig elállt. Ha fügét eszünk, nyissuk ki a gyümölcsöt, és alaposan vizsgáljuk meg, hogy nincs-e benne kártevő. Ez nem egyszerű feladat: a füge apró, fehér magjait nagyon könnyű összetéveszteni a termést gyakran megtámadó kis bogarakkal.

 

Gránátalma: a számos előnyös egészségügyi hatással bíró gránátalmát leginkább nyersen fogyasztják, bár készülhet belőle erőteljes ízű szirup, melyet a keleti zsidó konyha előszeretettel használ, héjából pedig olajat nyernek ki, mely igen jól használható száraz bőrön. A hagyomány szerint a gránátalmának 613 magja van, éppen annyi, ahány parancsolat szerepel a Tórában. Tu bisvát mellett Ros hásánákor is helyet kap az asztalon, ekkor azt kívánjuk, hogy érdemeink úgy sokasodjanak, ahogy a rimon, vagyis a gránátalma magjai.

 

Olajbogyó: a hét termésben szereplő öt gyümölcs közül ez az egyetlen, melyet nem lehet nyersen, a fáról szedve elfogyasztani. Termése ugyanis nyersen keserű, élvezhetetlen, savanyítva vagy pácolva azonban igazi csemege. A zöld és a fekete olajbogyó ugyanannak a fának a különböző érettségi állapotban levő termése. A bogyókat összepréselve értékes olajat nyerünk. Izrael területén számos ősi olajprés található ma is, az olaj Izrael egyik legjellegzetesebb készítménye és kereskedelmi cikke volt. Tiszta olaját a bibliai időkben, illetve a Szentélyek korában nem csak a konyhában hasznosították: olívaolajjal töltötték meg a Szentély menóráját és olívaolajat használtak a zsidó királyok, valamint főpapok felkenésére is. Sokan a mai napig olívaolajat használnak a szombati és ünnepi fények meggyújtásához, a hanukai mécsesek lángjainak fellobbantásánál pedig még inkább elterjedt szokás, hogy az eredeti hanukai csodának megfelelően olívaolajjal gyújtsák meg a lángokat. Az olajág Izrael egyik jelképe, szerepel az állami címerben, részben a béke, részben pedig az eljövendő messiási idők szimbólumaként. A szőlő kapcsán is említett Noáchnak egy galamb hozta el az olajágat annak jeleként, hogy a föld elkezdett felszáradni. Így vált az olajág a béke jelképévé.

 

Datolya: amikor a Tóra mézet említ (ahogyan a fent idézett szakaszban is), akkor többnyire a datolyaszemekből készülő sűrű, ragacsos szirupot érti alatta. A konyhában terítékre kerülhet nyersen, önmagában vagy diószemekkel töltve, de készíthetünk belőle édes szirupot, szilánt is, mely a keleti zsidó konyha alapvető alapanyaga, édességekhez és főételekhez (húsokhoz) egyaránt használják. Lekvárszerű krém is készül belőle, mely sütemények tölteléke lehet, az összetört datolyaszemek pedig nyers édességek alapanyagául szolgálnak. Felhasználás előtt minden szemet nyissunk ki, és győződjünk meg arról, hogy nincs benne kukac, mivel az embereken kívül a kártevők is előszeretettel fogyasztják ezt a természetes módon édes termést.

A datolya az őszi ünnepek idején többször is előkerül: szerepel a ros hásánái menüben, illetve Szukkotkor, a négy növényből összeállított csokorban (ez az egyetlen olyan termés, mely mindkét csoportban szerepel). Igaz, ez utóbbiban, vagyis Szukkotkor nem a gyümölcs, hanem a középső, zárt levél, a luláv van jelen. A hagyomány szerint „kol hásviin chávivin” – minden hetedik kedves (az Örökkévalónak). A datolya a hét termény közül a hetedik. Az áldott emlékű lubavicsi Rebbe azt mondta róla, hogy a datolya az összes, a sorban őt megelőző gyümölcs csúcspontját jelenti. A datolyapálma hosszú ideig növekedik, szimbolizálva a szétszóratásban szükséges erőfeszítéseinket, az édes méz pedig azokat a spirituális gyümölcsöket jelképezi, melyeket a messiási korban élvezhetünk majd erőfeszítéseink jutalmaképpen.

 

Almachips

párve, glutén- és tojásmentes

 

Néhány szem almát éles késsel nagyon vékony szeletekre vágunk (a héját nem kell lehámozni, de a magházát ki kell venni). Két sütőlemezt kibélelünk sütőpapírral, és az almaszeleteket úgy rendezzük el rajta, hogy ne fedjék egymást. Őrölt fahéjjal bőségesen megszórjuk (aki édesebben szereti, cukrot is szórhat rá, de az alma önmagában is kellőképpen édes). 120 fokon egy órán át sütjük, majd a sütőben hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt, lezárt dobozban néhány napig eltartható.

 

Banános Muffinok

párve

 

3 tojás; 2 pohár cukor; 1 pohár olaj; 5 nagyon puha banán; 1 csomag sütőpor; 2 és fél pohár liszt; 100 g étcsokoládé lereszelve

A tojásokat egyenként üvegpohárba ütjük és megvizsgáljuk, nehogy véresek legyenek. A tojásokat a cukorral és az olajjal kikeverjük. A banánokat botmixerrel simára pürésítjük. A lisztet tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sütőport, a banánt és a tojásos keveréket. A csokoládét beleforgatjuk a masszába. Kisebb muffinformákba vagy papírformákba töltjük (egy-egy formát csak félig töltsünk meg a masszával), és mintegy 20 perc alatt, 180 fokos sütőben készre sütjük.

 

Dénes Anna írása

Megjelent: Egység Magazin 31. évfolyam 144. szám – 2021. július 1.