Gondoltunk-e már arra, hogy felnőtt emberként nagyobb megtiszteltetésben nem is lehet részünk, mint hogy gyermeket nevelhetünk? A felvetés csak azért tűnhet meglepőnek, mert túlságosan megszoktunk, hogy kihívásokat és lemondásokat listázva, pro és kontra érvek kereszttüzében mérlegeljük, „mivel is jár egy gyerek”. Az is igaz, hogy azt tartjuk igazi megtiszteltetésnek, amiben a külvilág részesít minket. Pedig ha jobban belegondolunk; ugyan, mi is lehetne felemelőbb annál, mint hogy részesei lehetünk egy új élet kezdetének, hogy vigyázása, segítése, alakítgatása és terelgetése; azaz nevelése ránk van bízva? Olyan megtiszteltetés ez, amelyre ráadásul mindannyian méltók lehetünk. – Csak legyünk készek felnőni hozzá!
