Rabbi Joszi HáGlili — akinek vezetékneve azt jelenti: A gálilbeli, vagyis Galileai — Ĺkivá, Méir és Tárfon kortársa volt, de jóval fiatalabb náluk. Amikor elôször jelenik meg a jávnei jesivában, egyes talmudikus források még növendékként említik.
Neve huszonötször szerepel a Misnában, de származásáról, családjáról vagy mestereirôl senki nem tud. Hyman szerint már a pusztulás elôtt nagy tudós volt, és amint Jávnéba került, egyenrangú társa lett a harmadik tanaitanemzedék nagyjainak. Ezt megelôzôen a rómaiak által többé-kevésbé megkímélt Galileában jó barátságba került Eleázár ben Ĺzárjával, akit apja kimenekített a forrongó Jeruzsálembôl, és Ciporiba költöztetett. Eleázár családja nagyon gazdag volt. A róla szóló fejezetben is olvashatjuk, milyen nagylelkű ajánlatot tett mesterének, amikor látta, hogy az mennyire szenved házsártos felesége mellett. „Miért nem válsz el tôle?” — kérdezte. „Mert nincs annyi pénzem, hogy kifizessem, ami a házassági szerzôdésünk szerint válás esetén jár neki” — felelte Joszi. „Sebaj — mondta Eleázár –, majd én kifizetem, csak válj el!” ěgy is történt: a tanítvány átvállalta a ktubában kikötött összeget. (Jeruzsálemi Talmud, Ktubot 11:3.)
A halachikus vitákban nemegyszer ellentmondott Ĺkivának, pedig igen közel állt hozzá. Tárfon egy bibliai versre (Dániel 8:4–6.) írott parafrázisában Ĺkivát koshoz hasonlítja, Joszit pedig bakkecskéhez, aki legyôzi a kost (Toszeftá Mikváot és Szifré Chukát 33.). Ezekben a vitákban Ĺkivá több alkalommal is beadta a derekát, és elfogadta Joszi véleményét, mondván: „Nem mindenki [elôtt retirálok], csak elôtted, mert te vagy a Gálili Joszi.”
Nagyságára jellemzô, hogy a késôbbi nemzedékek emlékezetében nagy cádikként élt, akinek érdemei fejében elmúlik az aszály… Rábbán Simeon ben Gámliél azt szokta mondani: „Amikor a zsidók vétkeznek, az egek visszatartják az esôt, szárazság támad. Ilyenkor megkérnek egy szentéletű öreget, amilyen Joszi HáGlili, aki könyörög érettük, mígnem elered az esô…” (Jeruzsálemi Talmud, Bráchot 5:2., Táánit 1:1.)
Válásának tragikus következményei lettek. Elvált felesége hozzáment a városi ôrség egyik tagjához, aki idôvel megvakult, elvesztette állását is, úgyhogy nem volt mit enniük. Az asszony vezette a vakot, és így kéregettek szerte a városban, de nemigen adtak nekik alamizsnát: úgy tűnik, a levitézlett pandúr nem lehetett túlságosan népszerű…
A vak ember kérdezgette feleségét, vajon végigjártak-e már minden lehetséges helyet a városban, mire az vonakodva bár, de bevallotta, hogy eddig elkerülték azt a városrészt, ahol a volt férj lakik, mert szégyellt ott koldulni… Az ember tehetetlen dühében ütni-verni kezdte szegényt. Joszi véletlenül arra járt, és meghallotta a veszekedést. Megsajnálta a nôt, és segített a szerencsétlen házaspáron. Elhelyezte ôket egy házban, és életük végéig gondoskodott róluk, mert írva van: „…és ne zárkózz el hozzátartozód elôl!” [(Ézsaiás 58:7.) Jeruzsálemi Talmud, Ktubot 11:3.]
A délvidéki zsidók, fôleg a júdeaiak, nagyon lenézték a galileaiakat, és nem sokra becsülték szellemi képességeiket. Ez lehetett a hátterében annak az incidensnek, amelynek Joszi volt a szenvedô alanya. ůtban volt valamerre — meséli a Talmud –, s találkozott rabbi Méir feleségével, Brurjával, aki éles eszérôl, tanultságáról és nem utolsósorban csípôs nyelvérôl volt híres. Joszi mit sem sejtve, udvariasan megkérdezte tôle, hogy melyik út vezet Lud felé. Brurjá végigmérte, és így szólt: „Ostoba gálili! Nem megmondták a bölcsek, hogy ne szaporítsd a szót nôkkel? ůgy kellett volna kérdezned: Merre Lod?!” (Éruvin 53.) Brurjá a bölcsek — nevezetesen Joszi ben Jochánán, az elsô tanaitanemzedék tagja — „antifeminista” tanítását (Atyák 1:5.) karikírozta.
Joszinak három fiáról tudunk. Egyikük még az ô életében elhunyt. Másik fia Chániná volt, aki az usái tanházban tevékenykedett és szerzett hírnevet. A legtöbbre Eliézer fia vitte.
A mester haláláról nem tudósít a Talmud. Hyman feltevése szerint még a Bár Kochbá-lázadás kitörése elôtt visszament Galileába, és ott halt meg.
