Szánhedrin 3. fejezet: A Bírák És A Tanúk Törvényei

(23/b oldal kezdődik)

וְאָמַר רַב דִימִי בְּרֵיהּ דְּרַב נַחְמָן בְּרֵיה דְּרַב יוֹסֵף: כְּגוֹן דְּקַבְּלֵיהּ עֲלֵיהּ בְּחַד.

Továbbá Ráv Dimi, Ráv Joszéf fiának, Ráv Náchmánnak fia ezt az utóbbi Misnát úgy magyarázta, hogy a fentiek egy olyan helyzetre is vonatkoznak, mikor a peres fél a háromból csak egy bíróként jóváhagyta a bírónak egyébként nem választható rokonát, azzal, hogy a másik két pozíciót tanult bírák fogják betölteni. Mindazonáltal a Misnából látjuk, hogy rabbi Méir szerint a peres fél visszavonhatja eredeti beleegyezését, amelyet egy nem rendjén való bírói eljáráshoz adott. Miért kéne tehát, Rés Lakis értelmezése szerint, Misnánknak megismételnie ezt a szabályt egy olyan peres fél esetében, aki az egyetlen tanú vallomását is hajlandó volt elfogadni?

– צְרִיכָא,

[A Gömárá megválaszolja a kérdést:]

Valóban szükséges megismételni Misnánkban mind rabbi Méir, mind Bölcseink álláspontját.

דְאִי תָּנָא „אַבָּא” וְ„אָבִיךָ” – בְּהָא קָאָמְרִי רַבָּנַן דְלָא מָצֵי הֲדַר בֵּיהּ – מִשּׁוּם דְּאַבָּא וְאָבִיךָ חֲזוּ לְעָלְמָא, אֲבָל חַד כְּבֵי תְּרֵי, דִלְעָלְמָא לָא חֲזִי – אֵימָא מוֹדוּ לֵיהּ לְרַבִּי מֵאִיר.

Mivel ha a két eltérő véleményről csak az a Misna tanítana bennünket, amelyik arról szól, hogy az egyik pereskedő fél azt mondta a másiknak „megbízom apámban”, vagy „megbízom apádban”, akkor tévesen azt gondolhatnánk, hogy a Bölcsek csak ebben az esetben tartják úgy: a peres fél nem vonhatja vissza korábbi beleegyezését, mivel valójában az „apám” és „apád” valamilyen más ügyben, ahol nincsenek rokoni kapcsolatban a pereskedőkkel, bíráskodhatnának. Az olyan pereskedő esetében azonban, aki kijelentette, hogy ugyanúgy elfogadja az egyetlen tanú vallomását, mintha kettő lenne, tudva, hogy egyetlen tanú más perében sem lenne elegendő a bizonyításhoz, Bölcseink egyetértenek rabbi Méir álláspontjával, miszerint a peres fél később visszavonhatja a beleegyezését! Ezt a tévedést elkerülendő van szükség a mi Misnánkra.

וְאִי אַשְׁמָעִינַן בְּהָא – בְּהָא קָאָמַר רַבִּי מֵאִיר אֲבָל בְּהַהִיא – אֵימָא מוֹדוּ לְהוּ לְרַבָּנַן,

Vagy az ellenkező oldalról szemlélve: ha csak a mi Misnánk tanította volna nekünk rabbi Méir és Bölcseink eltérő véleményét, amikor az egyik peres fél hajlandó elfogadni az ellenérdekelt fél egyetlen tanúját is, az esetben azt gondolhatnánk: rabbi Méir csak erre az esetre mondja, hogy a pereskedő visszavonhatja a beleegyezését, mivel egyetlen tanú általában nem elégséges; de ott (a másik Misnában, ahol a rokont nevezik ki bíróvá), azonban mondhatjuk, hogy rabbi Méir magáévá teszi Bölcseink véleményét, miszerint a pereskedő nem vonhatja vissza a beleegyezését, mivel a rokona más esetekben alkalmas lehetne a bírói tiszt betöltésére! Ezt a tévedést elkerülendő van szükség a másik Misnára is.

צְרִיכָא.

Tehát mindkét Misnára szükségünk van ahhoz, hogy belássuk: rabbi Méir és Bölcseink véleménye mindkét esetben következetes.

Így tehát elfogadható a Misnának Rés Lákis féle értelmezése is, miszerint az a jog, hogy a peres fél „elutasíthatja a másik tanúit”, csak az egyetlen tanú esetére vonatkozik (függetlenül attól, hogy a Misna itt többes számot használ).

– הָא מִדְקָתָנֵי רֵישָׁא דַּיָּינוֹ וְסֵיפָא עֵדָיו, אַלְמָא דַּוְקָא קָתָנֵי!

[A Gömárá most kétségbe vonja Rés Lákis értelmezését, miszerint a mi Misna-olvasatunk pontatlan:]

Mivel a Misna első cikkelye (b. pont) az egyes számot „…bírót…” alkalmazva tanítja törvényét, az utóbbi cikkely (c. pont), jelenlegi mérlegelésünk tárgya pedig a többes számú „tanúi” kifejezést alkalmazva tanítja törvényét, ebből az következik, hogy a Misna betű szerint értelmezi a törvényt, és a „…tanúit…” kifejezés – még két tanú visszautasítására is vonatkozik.

Következésképp el kell vetnünk Rés Lákis véleményét, és vissza kell térnünk eredeti Misna-értelmezésünkhöz: a peres fél nemcsak az egyetlen tanút utasíthatja el, hanem két tanú közül akár az egyiket, akár mind a kettőt. Itt azonban megint szembetaláljuk magunkat az eredeti problémával: miként lehetséges, hogy egy pereskedő – mint azt rabbi Méir állítja – elutasíthat a törvény előírásainak tökéletesen megfelelő tanúkat?

– אָמַר רַבִּי אֶלְעָזָר: בְּבָא הוּא וְאַחֵר לְפוֹסְלָן.

[A Gömárá itt a Bölcsek és rabbi Méir közti vita egy másik értelmezési lehetőségét kínálja:]

Rabbi Elázár azt mondotta: A Misna egy olyan esetre vonatkozik, amikor ő (a pereskedő) egy másik emberrel összeállnak, hogy tanúsítsák a másik fél tanúinak alkalmatlanságát¹. Rabbi Méir fenntartotta, hogy a pereskedő és a társa szavainak valóban hitelt kell adni, mivel ilyenformán két tanút alkotnak, és ennek következtében az ellenérdekelt fél tanúit alkalmatlannak kell minősíteni. A Bölcsek azonban nem fogadják el az ilyenfajta tanúskodást, mivel a pereskedő érdekelt a tanúskodás kimenetelében; tanúvallomást pedig csak pártatlan tanúk tehetnek.

– כָּל כְּמִינֵיהּ? נוֹגֵעַ בְּעֵדוּתוֹ הוּא!

[A Gömárá megkísérli jobban megvilágítani rabbi Elázár Misna értelmezését:]

Valóban jogában áll-e rabbi Méir szerint a pereskedőnek két tanú egyikeként tanúskodni, s ezáltal alkalmatlannak minősíteni ellenfele tanúit, mikor a pereskedő egyszersmind érdekelt fél?

– אָמַר רַב אַחָא בְּרֵיה דְּרַב אִיקָא: כְּגוֹן שֶׁקָּרָא עָלָיו עַרְעָר.

Ráv Áchá bré döRáv Iká erre így válaszol: A Misna nem olyan pereskedőről beszél, aki a maga tanúvallomása révén csak az ő esetére vonatkozólag minősíti alkalmatlanná a másik pereskedő tanúit, hanem egy olyanról, amikor a pereskedő azzal vádolja az ellene felhozott tanúkat, hogy azok általában alkalmatlanok, és így semmilyen ügyben nem hallgathatók meg tanúként. Így pedig a pereskedő ebben a tanúskodásban kevésbé érdekelt, hiszen nem csak az ő esetével kapcsolatban teszi a tanukat alkalmatlanná.

– עַרְעָר דְמַאי?

[A Gömárá tisztázza a fentieket:]

Miféle alkalmatlannak nyilvánításról van itt szó?

אִילֵימָא עַרְעָר דְּגַזְלָנוּתָא – כָּל כְּמִינֵיהּ? נוֹגֵעַ בְּעֵדוּתוֹ הוּא!

Ha azt mondjuk, hogy az alkalmatlannak nyilvánítás valamilyen bűntény, például rablás elkövetésére épül², akkor újból felmerül az előző kérdést: Valóban jogosult-e a pereskedő elutasítani a másik pereskedő tanúit? A pereskedő elvégre itt érdekelt fél, tehát a tanúskodása érvénytelen.

אֶלָּא: עַרְעָר דִּפְגַם מִשְׁפָּחָה. רַבִּי מֵאִיר סָבַר: הָנֵי אַמִּשְׁפָּחָה קָמַסְהֲדִי, וְאִיהוּ מִמֵילָא קָפָסֵיל. וְרַבָּנַן סָבְרִי: סוֹף סוֹף נוֹגֵעַ בְּעֵדוּתוֹ הוּא.

Itt inkább a nem megfelelő származás miatti alkalmatlannak nyilvánításról van szó, például ha az illető rabszolgacsalád sarja. Ebben az esetben rabbi Méir azt mondja, hogy a peres fél igenis tehet ilyen tanúvallomást valakivel együtt, mivel mindketten a kifogásolt tanú egész családjára vonatkozóan tanúskodnak. A tanút ebben az esetben csak közvetve, a családja megbélyegzése nyomán nyilvánítják alkalmatlannak. Bölcseink szerint, a peres fél még ebben az esetben sem szavahihető, mivel végső soron mégiscsak érdekelt fél.

Tehát végsősoron elfogadjuk rabbi Jochánán és rabbi Elázár Misna-magyarázatát, miszerint AZ EGYIK peres fél ELUTASÍTHATJA A MÁSIK által választott BÍRÓT” – csak a nem szakértő szíriai laikus bíróságokra vonatkozik. „AZ EGYIK peres fél ELUTASÍTHATJA A MÁSIK TANÚIT” – pedig csak arra az esetre, amikor a pereskedő egy másik tanúval együtt tanúskodik az ellenfél tanúinak alkalmatlan családi hátteréről.

כִּי אֲתָא רַב דִימִי אָמַר רַבִּי יוֹחָנָן: מַחֲלוֹקֶת בִּשְׁתֵּי כִיתֵּי עֵדִים,

[A Gömárá itt egy újabb magyarázatot vet fel rabbi Elázár kijelentésére, miszerint a pereskedő egy másik tanúval együtt tanúskodik:]

Mikor Ráv Dimi Erec Jiszráélből Babilóniába érkezett, rabbi Jochánán nevében a Bölcsek és rabbi Méir közti vitát így magyarázta: rabbi Elázár magyarázata olyan esetekre vonatkozik, mikor az egyik peres fél az állítása alátámasztására két pár tanút ígér.

דְרַבִּי מֵאִיר סָבַר: צָרִיךְ לְבָרֵר,

Rabbi Méir szerint, ha valaki azt állítja, hogy állítása alátámasztására több tanúpárt tud állítani, annak ezt teljes mértékben bizonyítania kell. Így tehát az ellenérdekelt peres fél valaki mással együtt tanúskodhat a két tanúpár egyikének elutasítása céljából, még abban az esetben is, ha a másik tanúpár még nem jelent meg, mivel ezáltal a pereskedő nem öncélúan tanúskodott, hiszen ellenfele amúgy is kénytelen még egy tanúpárt biztosítani, akik mellette tanúskodnak.

וְרַבָּנַן סָבְרִי: אֵינוֹ צָרִיךְ לְבָרֵר.

Bölcseink ezzel szemben úgy tartják, hogy annak a pereskedőnek, aki azt állította, hogy állítása igazolására több tanúpárt is tud állítani, nem kell bizonyítania ezt az állítását a bíróság előtt, elég, ha egy pár tanúra támaszkodik. Így a pereskedő sosem tanúskodhat az ellenérdekelt fél tanúinak elutasítása érdekében, mert ilyenformán a saját érdekében tanúskodna, ami nincs megengedve.

אֲבָל בְּכַת אַחַת – דִּבְרֵי הַכֹּל אֵין יָכוֹל לְפוֹסְלָן.

Az olyan pereskedő esetében azonban, aki csak azt állítja, hogy egy pár tanút tud állítani, mindenki, még Rabbi Méir is egyetért abban, hogy az ellenérdekelt fél nem utasíthatja el őket tanúskodása által, mivel ő maga ebben érdekelt fél.

אָמְרוּ לְפָנָיו רַבִּי אַמִי וְרַב אַסִי: אֵין שָׁם אֶלָּא כַּת אַחַת, מַהוּ?

Ráv Ámi és Ráv Ászi a következőt kérdezték tőle (rabbi Jochánántól): Mit mond a törvény akkor, ha a felperes csak egy pár tanút ígér?

– אֵין שָׁם אֶלָּא כַּת אַחַת? וְהָאָמְרַתְּ: אֲבָל בְּכַת אַחַת – דִּבְרֵי הַכֹּל אֵין יָכוֹל לְפוֹסְלָן!

Valóban azt kérdezték, hogy mint mond a törvény arra az esetre, ha csak egy tanúpár van? Hisz rabbi Jochánán egyértelműen megmondta: mindenki egyetért abban, hogy az ellenfél nem utasíthatja el az egy pár tanút!

– אֶלָּא: נִמְצֵאת כַּת שְׁנִיָּה קְרוֹבִין אוֹ פְּסוּלִין, מַהוּ?

Tételezzük fel inkább, hogy Ráv Ámi és Ráv Ászi a következő kérdést tette föl rabbi Jochánánnak: Mit mond a törvény arra az esetre, ha eredetileg két tanúpárt ígért, és miután az elsőt az ellenérdekelt fél tanúvallomása folytán alkalmatlannak nyilvánították, a másodikat is alkalmatlannak találják, mert rokonai valamelyik félnek, vagy a jellemük folytán nem felelnek meg tanúnak?

Erre az esetre vonatkozóan egyetért-e rabbi Méir a Bölcsekkel abban, hogy az ellenérdekelt fél eredeti tanúvallomása semmis, mivel maga is érdekelt fél, avagy érvényesnek tekinti az ellenérdekelt fél tanúvallomását, mivel annak időpontjában még volt egy nem minősített tanúpár? Így az ő tanúskodása abban a pillanatban még nem befolyásolhatta a saját sorsát!

– אָמַר לָהֶן: כְּבָר הֵעִידוּ עֵדִים הָרִאשׁוֹנִים.

Rabbi Jochánán így válaszolt nekik: Rabbi Méir ebben az esetben is érvényesnek tekinti az ellenérdekelt fél tanúvallomását, mivel még akkor tanúskodtak, mielőtt ismeretessé vált, hogy a második két tanú alkalmatlan.

אִיכָּא דְּאָמְרִי, אָמַר רַב אַשִׁי: כְּבָר הֵעִידוּ עֵדִים הָרִאשׁוֹנִים.

Vannak, akik úgy tartják, hogy Ráv Ási mondta ezt a választ, hogy „még akkor tanúskodtak, mielőtt ismeretessé vált, hogy a második két tanú alkalmatlan”. Tehát Ráv Dimi magyarázata szerint: „Az egyik peres fél elutasíthatja a másik tanúit” – arra az esetre vonatkozik, amikor a pereskedő egy másik tanúval együtt tanuskodik az ellenfél két pár tanúja közül az egyik pár alkalmatlanságáról.

A Gömárá most megkísérli összefüggésbe hozni rabbi Méir és a Bölcsek e vitáját egy másik vitával, amelynek tárgya az, hogy milyen bizonyítékokkal kell rendelkeznie annak, aki egy földdarab tulajdonjogát akarja igazolni. Az elv az, hogy ha valakit azzal vádolnak, hogy a tulajdonában levő földet valakitől jogtalanul elbitorolta, akkor az erre a földre való jogát egy szabályos birtoklevéllel tudja igazolni. Ha a birtoklevél nincs meg, a birtokos a tényleges birtoklás (cházáká) jogcímén is igazolhatja állítását, azaz ha tanúkkal tudja igazolni, hogy három éven át zavartalanul művelte a földet, akkor belátjuk, hogy senki sem hagyja szó nélkül, hogy valaki ilyen hosszú ideig használja jogtalanul a földjét.

נֵימָא בִּפְלוּגְתָּא דְּרַבִּי וְרַבָּן שִׁמְעוֹן בֶּן גַּמְלִיאֵל קָמִיפַּלְגִי,

[A Gömárá fölveti:]

Mondhatjuk-e, hogy rabbi Méir és a Bölcsek ugyanarról a vitáról vitatkoznak, amelyet jóval korábban rabbi Jehudá Hánászi és Rábán Simon ben Gámliél folytat egy másik brájtában?

דְתַנְיָא: הַבָּא לִידּוֹן בִּשְּׁטָר וּבַחֲזָקָה – נִידּוֹן בִּשְּׁטָר, דִּבְרֵי רַבִּי. רַבָּן שִׁמְעוֹן בֶּן גַּמְלִיאֵל אוֹמֵר: נִידּוֹן בַּחֲזָקָה.

Ez a brájtá azt tanítja: „Aki³ egy vitatott földdarab tekintetében bíróhoz fordul, és azt állítja, hogy a tulajdonjogát birtoklevéllel tudja igazolni, valamint tanúkat tud állítani, miszerint a föld három évig zavartalanul a birtokában volt, annak ügye végső soron a vásárlást igazoló birtoklevél alapján ítéltetik meg. Következésképp, ha az okmányt nem tudja felmutatni, ebben az esetben még akkor is elveszti a tulajdonjogát az utolsó birtokossal szemben, ha igazolni tudja, hogy ténylegesen a birtokában volt. Ezek rabbi Jehudá Hánászi szavai. Rábán Simon ben Gámliél ezzel szemben azt mondja: Az illető a tényleges birtoklás alapján ítéltetik meg.”

וְהָוֵינַן בָּהּ:

A Gömárá bölcsei megvitatták ezt a brájtát, és a következő problémára mutattak rá:

בַּחֲזָקָה וְלֹא בִּשְּׁטָר?

Lehetséges, hogy Rábán Simon ben Gámliél azt állította, hogy egy ilyen esetben az ügyet pusztán a tényleges birtoklás ténye, és nem pedig a birtoklevél alapján bírálják el? De hiszen a birtoklevél nyilvánvalóan sokkal erősebb bizonyíték, mint a birtoklás maga!

אֶלָּא אֵימָא: אַף בַּחֲזָקָה.

Tehát inkább azt kell mondanunk, hogy Rábán Simon ben Gámliél ezt úgy értette, hogy az ügy a birtoklevélen kívül akár pusztán a tényleges birtoklás alapján is elbírálható.

וְקַיְימָא לָן: דִּבְצָרִיךְ לְבָרֵר פְּלִיגִי.

[A Gömárá itt rávilágít, hogyan függ össze ez a vita a Misnánkban olvasott vitával:]

Minden bizonnyal rabbi Jehudá Hánászi és Rábán Simon ben Gámliél is arról vitáznak ebben a brájtában, hogy egy peres fél, aki a bíróság előtt azt állítja, hogy igénye alátámasztására bizonyítékok állnak rendelkezésére, annak az összes bizonyíték tényleges meglétét bizonyítania kell-e.

Így tehát, rabbi Méir álláspontja miszerint az igénylőnek föl kell vonultatnia mindazokat a tanúkat, akikre hivatkozott, hasonló rabbi Jehudá HáNásziéhoz, aki úgy tartja, hogy az illetőnek minden állítólagos bizonyítékát fel kell tárnia és így mindenképp be kell mutatnia az adás-vételi szerződést.

Bölcseink ezzel szemben, akik úgy vélekednek, hogy az illetőnek nem kell az összes tanúját felvonultatnia, a Rábán Simon ben Gámliél-féle álláspontra helyezkednek, miszerint az igénylőnek nem kell mindazokat a bizonyítékokat bemutatnia, amelyekre hivatkozott, és így akár a cházáká által is bizonyíthatja a földhöz való jogát.

– לֹא,

[A Gömárá válászol:]

A két vita közötti állítólagos párhuzam nem feltétlenül állja meg a helyét, hiszen rabbi Jehudá Hánászi nem feltétlenül lenne ezen az elven a mi Misnánk esetében is.

אַלִּיבָּא דְרַבָּן שִׁמְעוֹן בֶּן גַּמְלִיאֵל – כּוּלֵי עָלְמָא לָא פְּלִיגִי,

Nincs nézeteltérés arról, hogy a mi Misnánkban ismertetett esetre is vonatkozik Rábán Simon ben Gámliélnak az az álláspontja, miszerint a peres félnek nem kötelessége felmutatnia az összes bizonyítékot.

כִּי פְּלִיגִי – אַלִּיבָּא דְּרַבִּי. דְּרַבִּי מֵאִיר כְּרַבִּי,

Rabbi Jehudá Hánászinak a brájtából megismert álláspontja tekintetében azonban lehet nézetkülönbség, mivel mondhatjuk azt, hogy rabbi Méir úgy tartja, hogy rabbi Jehudá Hánászi a mi Misnánkban is a brájtában elfoglalt álláspontja szerint vélekedne.

וְרַבָּנַן אָמְרִי לָךְ: עַד כָּאן לָא קָאָמַר רַבִּי הָתָם – אֶלָּא בַּחֲזָקָה דְמִכֹּחַ שְׁטָרָא קָאָתֵי. אֲבָל הָכָא דְּהָנֵי עֵדִים לָאו מִכֹּחַ עֵדִים אַחֲרִינֵי קָאָתוּ – אֲפִילוּ רַבִּי מוֹדֶה דְּאֵין צָרִיךְ לְבָרֵר.

Ezzel szemben a Bölcsek úgy vélekednek, hogy rabbi Jehudá HáNászi csak a brájtában, azaz abban az esetben állítja, hogy mindkét fajta bizonyítékot igazolni kell, mivel a föld tényleges birtoklása önmagában csak olyan alapon jöhet szóba a bíróság előtt, hogy a birtokló eredetileg rendelkezett egy adás-vételi szerződéssel. [Ha az igénylő egyszerűen csak azon az alapon formálna jogot a földre, hogy az ténylegesen a birtokában van, igényének nem adnának helyt.] Állíthatja ugyan a birtokos, hogy a birtoklevél elveszett vagy megsemmisült, ha azonban azt állítja, hogy még a tulajdonában van, akkor az összes bizonyíték közül legelőször ezt kell bemutatnia. Misnánk esetében azonban, amelyben a felperes azt állítja, hogy két tanú párt is tud állítani állítása igazolására, lehet, hogy még rabbi Jehudá HáNászi is egyetértene abban, hogy a pereskedőnek nem kell igazolnia a bíróság előtt minden hivatkozott bizonyítéka létezését, hiszen a két pár tanú független egymástól, külön-külön is elegendő bizonyítéknak minősül.

Így tehát rabbi Jehudá Hánászi véleménye nem hozható párhuzamba rabbi Méir véleményével.