1. Miképp fakult meg az arany, elváltozott a jó színarany, szétömlenek a szent kövek minden utcza sarkán!
2. Cziónnak drága gyermekei, akiket aranynyal mértek fel, mint tekintetnek cserépkorsóknak, fazekas kezei művének!
3. Sakálok is emlőt nyújtanak, szoptatják kölykeiket; népem leánya kegyetlenné vált mint struczmadarak a pusztában.
4. Oda tapadt a csecsemő nyelve inyéhez a szomjúságban, kisdedek kenyeret kértek, de nincs, ki szegne nékik.
5. Kik csemegéket ettek, elpusztultak az utczákon, akiket bíboron neveltek, szemétdombot öleltek át.
6. Nagyobb volt népem leányának bűne, mint Szodoma vétke, mely pillanat alatt dúlatott fel s nem bajlódtak vele kezek.
7. Hónál voltak tisztábbak názirjai, fehérebbek a tejnél, pirosabb volt testük koráloknál, zafir az idomuk.
8. Koromnál sötétebb lett az alakjuk, föl nem ismerhették az utczákon, összezsugorodott bőrük a csontjukon, kiaszott, olyan lett mint a fa.
9. Jobban jártak a kard megöltjei, mint az éhség megöltjei, akik szétfolynak leszúrva, mező termése hián.
10. Irgalmas asszonyok kezei megfőzték gyermekiket, táplálékul lettek nekik népem leányának romlásában.
11. Véghez vitte hevét az Örökkévaló, kiontotta fellobant haragját; tüzet gyujtott Cziónban s az megemésztette alapjait.
12. Nem hitték a föld királyai, a világ lakói mind, hogy bejuthat szorongató és ellenség Jeruzsálem kapuiba.
13. Prófétáinak vétkeí, papjainak bűnei miatt, kik igazak vérét ontották benne,
14. mint vakok bolyongnak az utczákon, bemocskítva vértől, úgy hogy nem lehet megérinteni ruháikat.
15. Térjetek ki! tisztátalan! – kiáltják nekik – térjetek, térjetek ki, meg ne érintsetek! Sőt elrebbennek, el is bolyongnak, azt mondják a nemzetek közt: nem fognak többé maradni!
16. Az Örökkévaló haragja szétoszlatta őket, nem fog többé rájuk tekinteni; papokat nem vesznek tekintetbe, véneken nem könyörülnek.
17. Még egyre epednek szemeink hiábavaló segítségünk után, várakozásunkban oly nemzetre várakoztunk, mely nem segít.
18. Ólálkodtak lépteinkre, hogy nem járhattunk tereinken, végünk közeledett, leteltek napjaink, mert eljött a végünk.
19. Gyorsabbak voltak üldözőink az ég sasainál, űzőbe vettek a hegyeken, a pusztában lestek ránk.
20. Orrunk lehellete, az Örökkévaló fölkentje, megfogatott vermeikben, kiről mondtuk: az ő árnyékában élünk majd a nemzetek közt.
21. Örvendj és örülj, Edóm leánya, Úcz országában lakozó te! Te rád is kerül a serleg, megrészegülsz s megmeztelenedel.
22. Vége a te bűnödnek, Czión leánya, téged nem fog többé számkivetni; rágondol a te bűnödre, Edóm leánya, feltakarja vétkeidet!
