Askenáz szokás szerint a Kedosim hetiszakasz után Ámosz könyvének utolsó mondatait, a próféta ötödik látomását olvassuk fel prófétai szakasz gyanánt (Ámosz 9:7-15). A szfárádi zsidók (és a lubavicsiak) szokása szerint a háftárá Jechezkél (Ezékiel) próféta könyvéből származik (Jechezkél 20:2-20). Amennyiben az Ácháréj mot és a Kedosim szakaszt együtt olvassák fel, a legtöbb helyen az Ámosz prófétától vett részletet olvassák fel.
Ámosz próféta kikel a bűnös nemzetek ellen. A próféta arra figyelmeztet, hogy ezek a gonosz királyságok eltöröltetnek a Föld színéről. Egyben azt is mondja, hogy Izrael népe semmivel sem jobb, mint más nemzetek. Ám az Örökkévaló arra is ígéretet tesz, hogy nem törli el teljesen azt a népet, melyet Ő maga vezetett ki Egyiptomból. Miközben megbünteti a népét, megőriz egy kis csoportnyi zsidót. Ámosz próféta arra emlékeztet, hogy nem elegendő a választott nép tagjának lenni ahhoz, hogy az ember megmeneküljön Isten haragja elől – az embernek magának is tennie kell ezért, méghozzá jó cselekedeteket kell végrehajtania. Ezen a ponton kapcsolódik a háftárá a hetiszakaszhoz, mivel a Kedosim szakaszban szerepel a zsidó nép kiválasztottságának koncepciója.
Ahogy más prófétai szakaszoknál is láttuk, az ostorozó szavak után a megváltásról szóló vízió következik:
Íme napok jőnek, úgymond az Örökkévaló, és hozzá ér a szántó az aratóhoz, a szőlőt sajtoló a vetőmag-szóróhoz; majd csepegtetnek a hegyek mustot és mind a halmok olvadoznak. És visszahozom népem, Izrael foglyait, s felépítenek elpusztult városokat, hogy lakják, és ültetnek szőlőket, hogy borukat igyák, kerteket csinálnak, hogy egyék gyümölcseiket. És elültetem őket földjükön és nem szakíttatnak többé el földjükről, melyet adtam nekik, mondja az Örökkévaló, a te Istened! (Ámosz 9:13-15)
Azokban a közösségekben, ahol Jechezkél próféta könyvének egy részlete hangzik el a Kedosim szakasz után, ott a próféta szavain keresztül az Örökkévaló arra emlékezteti a népet, hogy a szerény kezdetek után Isten ígéretet tett arra, hogy elviszi a zsidókat a tejjel-mézzel folyó országba. Isten emlékeztette őket arra is, hogy népét többször fel kellett szólítania arra, hogy visszatérjenek az általa kijelölt útra és hagyják el a bálványimádó népek szokásait, ám a zsidók újra és újra bűnt követtek el.
Jechezkél leírásából kimaradt Mózes szerepe a kivonulásban, magyarázóink szerint azért, mert nem ez volt a próféta számára a lényeges pont, hanem a nép ostorozása és ösztönzése arra, hogy jó útra térjen.
Jechezkél szavai egy másik ponton kapcsolódnak a hetiszakaszhoz. A Kedosim szakasz leírja, hogy az Örökkévaló törvényeket és szabályokat adott a zsidó népnek, ami által élniük kell. Ugyanezt a gondolatot fogalmazza meg a próféta is. Mindkét mondat arra utal, hogy az Örökkévalótól származó parancsolatok jelentik az élet forrását. Emellett mind Mózes, mind pedig Jechezkél hangsúlyozza, hogy mindaz, amit a népnek mond, Istentől ered, és ők csupán közvetítik a népnek Isten szavát.
