Amikor Salamon király elkezdte felépíteni a jeruzsálemi Szentélyt, megjelent előtte egy angyal, és így szólt: – „Salamon, Dávid fia, tudnod kell, hogy a szent épület, amit fel akarsz építeni, az egész népé kell, hogy legyen! Ezért hát egyesítsd egész Izraelt, és hagyd, hogy mindenki részt vegyen a munkában, erejének és képességének megfelelően.” Salamon tehát felhívást intézett az egész néphez. Senki nem maradt ki: sem hercegek, sem nemesek, sem papok, sem leviták, sem gazdagok, sem szegények. Mindannyian összegyűltek egy megbeszélt helyen, és sorsolással osztották szét a munkát egymás között. A keleti falat a gazdagokra bízták. Az oszlopok és lépcsők építését a hercegek kapták feladatul. A frigyládát és a függönyöket a papokra, és a nyugati fal felépítését a szegényekre osztották. Ez lett a sorshúzás eredménye. Mindannyian hozzákezdtek a munkálatokhoz. A hercegek, a nemesek és a gazdagok átadták feleségeik és leányaik aranyfülbevalóit, drágaköveit, és mindezeket áruba bocsátották. A cserébe kapott összegekből megszerezték a cédrusfákat a falazáshoz, és az emeletek megépítéséhez; a ciprusokat az ajtók készítéséhez, és az olajfákat az ajtókeretek és belső kapuk megépítéséhez. A munkát felügyelők mindenkit kemény szavakkal buzdítottak: „Lézengők, ne lazsáljatok!” Hamarosan véget ért a munkának az a része, amit a hercegekre, nemesekre, papokra és levitákra bíztak. A szegények munkája azonban csak lassan haladt. Nekik nem volt lehetőségük arra, hogy napszámosokat fogadjanak, s így könnyítsenek terheiken. Az egész munkát saját maguknak kellett elvégezniük: nekik, feleségeiknek és fiaiknak együtt. Ráadásul nem tudták megfizetni a szükséges anyagok távoli vidékekről való behozatalát, és azt sem, hogy a díszek értékes anyagokból készüljenek. A köveket egy közeli bányából hordták az építkezés helyszínére, és fáradságos munkával építették a Templomhoz a Nyugati Falat. Amikor az építési munkálatok befejeződtek, és a Templom teljes szépségében tündökölt, Isten a Nyugati Falat elfoglalva így szólt: – „A szegények munkája nagyon kedves számomra, és áldásom lesz felette.” És egy halk hang hallatszott, mely az Örökkévaló akaratát hirdette: – „Isten soha nem hagyja el a Nyugati Falat!” Amikor sok-sok évvel később az ellenség lerombolta az Örökkévaló dicsőségére felépített Házat, angyalok érkeztek, akik kitárt szárnyaikat a Nyugati Fal fölé terjesztették, és a következő próféciát mondták: – „A Nyugati Fal soha nem dől romba!”
