Hayim Halevy Donin: Zsidónak lenni

A posztbiblikus ünnepek és böjtnapok 

Ezeknek a napoknak nincs a szombathoz hasonló légkörük. Mégis különböző vallási szertartások kötődnek hozzájuk, amelyek különleges történelmi jelentőségüket hivatottak tükrözni. A Tóra utáni kor legfontosabb ünnepei hanuka, purim és tisá beáv.  

Hanuka

Chánuká ünnepe kiszlév hó 25-én kezdődik, és nyolc napig tart. Annak a győzelemnek állít emléket, amelyet a Mákkábeusok három évig tartó szabadságharc után arattak az Izraelt elfoglaló szíriai görögök fölött, és legyőzték a görögök hellenista zsidó támogatóit is, akik változtatásokat akartak bevezetni a zsidó vallásgyakorlatban. A harc i. e. 165-ben a Jeruzsálemi Templom visszafoglalásával ért véget. A győzelemmel helyreállt Izrael szuverenitása is. A „chánuká” azt jelenti: „felavatás”, s arra utal, hogy újra Isten oltalmába ajánlották a Templomot, amelyet a pogány bálványok és praktikák beszennyeztek.

• Chánukákor szabad dolgozni.
• A legfontosabb vallási szertartás az, hogy minden este meggyújtjuk a chánukái menóra lángját. A chánukái menóra nyolckarú kandeláber, amelyen külön helye van a „szolgalángnak”. A karok lehetnek gyertyatartóként vagy viaszmécstartóként kiképezve. A lángokat a „szolgával” gyújtjuk meg: ezt sámásnak hívják. A gyújtás után – égve – visszatesszük a helyére.
• Chánuká lángjait napnyugta után, amint lehet, meg kell gyújtani.
• Az égő „szolgagyertyát” kézben tartva a következő két áldást mondjuk:

Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám áser kid’sánu b’micvotáv v’civánu l’hádlik nér sel chánuká.

„Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta, hogy gyújtsunk Chánukára lángot!”

Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám seászá niszim láávoténu bájámim háhém báz’mán háze.

„Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki csodákat művelt atyáink idején, az akkori idők ezen napjaiban.”

Az első estén egy harmadik áldást is mondunk, a sehechejánut.

• Az első estén egy lángot gyújtunk, a menórával szemközt állva a jobb kezünk felőli szélen. A második estén kettőt gyújtunk, és minden este eggyel többet, míg a nyolcadikon az összes láng nem ég. Minden este balról tesszük hozzá az új gyertyát a többihez, és balról jobbra haladunk a gyújtással.
• A menóra lángjának meggyújtása után folytathatjuk az imádkozást, vagy kikereshetünk az imakönyvből dalokat is, amelyeket a család közösen énekel.
• A chánukái menóra lángját nem szabad gyakorlati célra – olvasásra, világításra, cigarettagyújtásra stb. – használni. A „szolgagyertya”, a sámás arra való, hogy ha szükséges, ennek lángját használhassuk.
• A menórát az ablak közelében kell meggyújtani, hogy kívülről látni lehessen, ezáltal nyilvánosan hirdesse Chánuká csodáját.
• Szép dolog, ha a család minden tagjának van saját menórája, és mindenki gyújthat chánukái fényt. Ha ez nem lehetséges, a családtagok felváltva gyújtsanak!
• Az asszony az egész család számára meggyújthatja a lángokat.
• Pénteken este a menóra lángját a szombati gyertyáknál előbb kell meggyújtani, akkor is, ha még nem ment le a Nap. Szombaton este a hávdálá után gyújthatunk lángot a menórában.
• Újabb keletű szokás a gyerekeknek pénzt – chánukágeltet – és ajándékokat adni.
• Az Isten-tisztelet rendjébe Chánuká hetében beiktatjuk a Hállélt, valamint az Ál Hániszim hálaimát, amelyet a győzelmek és csodák emlékére mondunk. Ez utóbbit csatoljuk az étkezés utáni hálaimához is.  

Purim

Purim egynapos ünnepe ádár 14. napján, egy hónappal Peszách előtt van. Arról emlékezünk meg ezen az ünnepen, hogy a perzsa uralom alatt élő zsidó közösség, amelynek kiirtására Hámán gonosz tervet szőtt, megmenekült. A pontos dátum körül van némi bizonytalanság, de valószínű, hogy az Eszter könyvében leírt események i. e. 450 körül történhettek. A Purim név a „sorsvetést” jelentő pur szóból ered, mert Hámán így választotta ki az időpontot, amikor rá akarta szabadítani hordáit a zsidókra, hogy kiirtsa őket.

Az évszázadok folyamán még sok uralkodó akadt, akinek országában zsidók éltek, és meg akarta valósítani Hámán aljas tervét. A diaszpóra számos országában a helyi uralkodó kénye-kedvétől függő zsidók bizonytalan sorsát foglalja magába Purim története. Ez a történet, amelyben az események váratlan fordulata folytán az elnyomó fegyvere visszafelé sült el, s így a zsidó közösség képes volt megvédeni magát az erőszak ellen, évszázadokon át a reménység és bátorítás zsarátnokaként izzott az elnyomott és meggyötört zsidóság lelkében.

• Az ünnep megtartásának legjellemzőbb vonása, hogy Purim előestéjén a zsinagógában meghallgatjuk az Eszter-tekercs, közismertebb nevén a Megilá felolvasását. A következő reggelen, Purim napján, a sáchrit istentiszteleten is felolvassák a Megilát.
• Mind a férfiak, mind a nők kötelesek meghallgatni a Megilá felolvasását. A gyerekeket is vigyük el a zsinagógába, hogy teljesíthessék ezt a kötelezettséget, de az egészen kicsiket, akik inkább zavarnák a gyülekezetet, még ne vigyük magunkkal.(1)
• A purimi szertartás alapja Eszter könyvének alábbi részlete: „Mordecháj leírta mindezeket az eseményeket. Majd leveleket küldött… a zsidóknak… és kötelezővé tette számukra, hogy tartsák meg ádár hónap tizennegyedik és tizenötödik napját… Tegyék azokat az evés-ivás és az öröm napjaivá, amikor egymásnak ajándékokat, a szegényeknek pedig adományokat küldenek. A zsidók megfogadták, hogy … sem ők, sem utódaik, sem a hozzájuk csatlakozók nem szüntetik meg, hanem megtartják ezt a két napot(2) a kapott írás szerint és az előírt időben minden esztendőben…” (Eszter 9:20-23., 27.)
• Purim megünneplésének másik parancsolata: „enni, inni, vigadni”. Purim napján családi ünnepi vacsorát(3) kell tartani. Ezt is sz’udának hívják, és az Eszter könyvében megadott utasítás teljesítésére szolgál, hogy legyenek ezek „az evés-ivás napjai”, j’mé miste.

Még két fontos előírás van:

• Mindenki „küldjön ajándékot” egy barátjának. Ez étel- vagy italajándék lehet. Legalább kétféle sült vagy főtt ételt vagy gyümölcsöt vagy édességet vagy italt kell küldeni. A kötelezettséget azzal is teljesítjük, ha egy embernek küldünk ilyen ajándékot, de szokás a különböző barátoknak is „ajándékot szétküldeni”: ezt héberül sálách mánotnak vagy misloách mánotnak – közismerten sláchmónesznak – hívják. Ezeket az ajándékokat a gyerekekkel szokták elküldeni.
• Mindenki adjon adományt legalább két szűkölködőnek. Még a szegénynek – aki maga is rászorul az adományra – is kell adnia. Aki netalán olyan helyen tartózkodnék, ahol nincsenek szegények, vagy más okból nem tudja aznap teljesíteni az adományozás kötelezettségét, az tegye félre a pénzt, hogy később átadhassa a rászorulónak.
• A talmudi idők óta Purim az egyetlen olyan ünnep, amelyen a mértéktelen ivás szokásos korlátozását szabad felrúgni. „Addig kell inni, amíg nem tudunk különbséget tenni az átkozott Hámán és az áldott Mordecháj között” (Megilá 75.) – mondják a bölcsek. Természetesen aki ismeri magát, és tudja, hogy ha többet iszik a kelleténél, akaratlanul is megszeghet vagy áthághat egy vallási előírást, vagy közönségesen kezd viselkedni, jobb, ha még Purimkor sem rúg be.
• Bár semmi nem tiltja, hogy Purimkor dolgozzunk, mégis méltóbb az ünnephez, ha nem a szokásos munkánkat végezzük, hanem illő módon megszenteljük a napot.
• Sok zsidó közösségben elterjedt szokás Purimkor maskarába bújni, karnevált és egyéb összejöveteleket rendezni. A jelmezviselés és a gyerekek számára rendezett hasonló mulatságok különlegesen népszerű formában hordozzák Purim ünnepének tartalmát.

Lábjegyzet (1): Nem helyes az egészen kicsiket, akiket máskor nem visznek el a zsinagógába, Purimkor vinni oda, amikor Hámán nevének hallatán – szokás szerint – hatalmas zajt csapnak, dobognak, kereplőt ráznak. Az a gyerek, aki már tudja, hogy a zsinagógában csöndben kell lenni, tiszteletteljesen kell viselkedni, esetleg tetszéssel fogadja ezt. De aki legelőször ezt tapasztalja, azzal nehéz megértetni, hogy a zsinagóga nem cirkusz, hanem szent hely.

Lábjegyzet (2): Mivel Susánban, a perzsa birodalom fővárosában 15-én tartották az ünnepet, azokban a városokban, amelyek Susánhoz hasonlóan „Józsué napjai óta” fallal voltak körülkerítve, egy nappal később, ádár 15-én ünnepeltek. Ezt a napot Susán Purimnak hívják. Jeruzsálemban ádár 15-én tartják Purim ünnepét.

Lábjegyzet (3): Az étkezés utáni hálaadásba és a napi istentiszteletbe ezen a napon egy külön imát iktatnak be, az Ál Hániszim… (A csodákért…) kezdetűt, amellyel hálát adunk az Örökkévalónak Purim csodáiért. Ugyanezt az imát mondják, más betoldással, Chánukákor is.  

Tisá beáv

Az év legszomorúbb és legtragikusabb napja az áv 9-ei böjt, Tisá BeÁv. Ezen a böjt- és gyásznapon egyszerre emlékezünk az Első Jeruzsálemi Templom i. e. 586-ban történt lerombolására és a Második Templom megsemmisülésére, amely szerencsétlen történelmi egybeeséssel i. sz. 70-ben ugyanezen a napon történt. Az Első Templomot a babilóniaiak fosztották ki és égették porig, a Másodikat a rómaiak. A Templomnak, a nép vallási központjának lerombolása nemcsak a vallásra mért súlyos csapást, hanem az első – később a második – zsidó állam megszűnését is jelentette, és a zsidók kiűzetését saját országukból.

A későbbi századok során többször is történtek Tisá BeÁvkor tragikus események a zsidó nép életében. 1492 Tisá BeÁvján bocsátották ki Spanyolországban azt a rendeletet, amelynek értelmében kiűztek az országból minden zsidót, s azok így a száműzetés, a halál vagy a kikeresztelkedés között választhattak.

Bár 1948-ban újra létrejött a zsidó állam, 1967-ben pedig Jeruzsálem is újraegyesült, és i. sz. 70 óta először zsidó fennhatóság alá került, korunk gondolkodói és tudósai nem látják, hogy Tisá BeÁv jelentősége csökkent volna.

Először is maga a Templom – amelynek lerombolása a Tisá BeÁvkor viselt gyász oka – még nem épült újjá. A Templom-hegyet magát kisajátította az iszlám, amely 691-ben a judaizmus legszentebb helyén megépítette egyik fő kegyhelyét. Ez még kiáltóbbá teszi a Templom elvesztésén érzett fájdalmat.

Másodszor: nincs több olyan alkalom a zsidó évben, amelyen felidézhetnénk, meggyászolhatnánk és megsirathatnánk Izrael történetének mindazokat az eseményeit, amelyek sok-sok szerencsétlenséget és szenvedést, halált és kínzatást, kegyetlenséget és elnyomást mértek népünkre, és amelyek az európai Holocaustban kulmináltak, az iszonyatban, amikor a zsidó nép egyharmadát, több mint hatmillió embert – férfiakat, nőket, gyerekeket – a leghihetetlenebb szenvedések árán, szisztematikusan és barbár módon a halálba küldték.

Tisá BeÁv teljes böjtnap, akárcsak Jom Kippur. Előző nap, áv 8-án napnyugtától kezdve a következő nap estéjéig sem enni, sem inni nem szabad.

A Tisá BeÁv-i gyászt így tartjuk:

• Nem viselünk bőrcipőt. (Nem tilos gumi-, textil- vagy műbőr cipőt húzni.)
• Nem mosunk, és nem mosdunk. (Ez csak a személyes kényelem vagy kellemes közérzet céljából végzett mosásra és mosdásra vonatkozik. Szabad szennyet lemosni, fölkeléskor, illetve a szükségletek kielégítése után kezet mosni.)
• Nem borotválkozunk; a nők nem festik ki magukat.
• Nem folytatunk testi érintkezést.
• Nem tanulunk Tórát, mert a tanulás örömöt okoz a szívnek, ahogyan le van írva: „Az Örökkévaló rendelkezései helyesek, megörvendeztetik a szívet.” (Zsoltárok 19:9.) Szabad olvasni olyasmit, mint Jeremiás siralmai, Jób könyve, Jeremiás könyvének részletei és a Talmudból a Templom lerombolásával vagy a gyász törvényeivel foglalkozó részek.
• Nem végzünk semmi munkát – nem a szombati meghatározás szerintit, hanem a szó általános értelmében vettet -, legalábbis este és a böjtnapon délig. Tisá BeÁv napján déltől kezdve, ha szükséges, minden munkát szabad végezni, bár a böjtölés és gyászolás megnehezíti a dolgunkat.
• Ha lehet, követjük a szokást, hogy legalább délig alacsony zsámolyon ülünk, mint a gyászolók a sivá hetében.

A betegeknek engedmény jár, még ha nincsenek is kritikus állapotban. Szabad rövidebb böjtöt tartaniuk; nem kell egész nap böjtölniük.

A zsinagógában az esti istentiszteletet követően Jeremiás siralmait, a Megilát Échát olvassák, és a hagyományosan hozzá tartozó gyászéneket éneklik. Este is, reggel is gyászimákat, kinotot mondanak az ima után, mialatt a hívők alacsony zsámolyon ülnek. Aki egyedül imádkozik, annak is olvasnia kell a Siralmakat, és kinotot is kell mondania.

A nap gyászos jellegét azzal is kimutatják, hogy leveszik a párochetot, a frigyszekrény függönyét és a felolvasóasztal terítőjét. Néhány helyen feketébe szokták borítani a frigyszekrényt. Van, ahol kioltják a fényeket, és a kinotot a hívők által tartott gyertyák fénye mellett mondják.

A tálitot és a tfilint, a vallási jelvényeket, a szépség jelképeit nem vesszük föl Tisá BeÁv reggelén, csak a délutáni minchá istentiszteleten. Tisá BeÁv böjtje estig tart, de utána sem eszünk húst, nem iszunk bort, nem ünneplünk másnap délig. Ennek az az oka, hogy a történelmi hagyomány szerint a Templom egész éjszaka és másnap, áv 10-én is még jó ideig égett. Ezért a Tisá BeÁvot követő estén még tilos esküvőt tartani.

Tisá BeÁv tetőzi be a háromhetes félgyász időszakát, amely a támuz 17-ei kisebb böjttel kezdődik az első rés emlékére, amelyet a babilóniaiak törtek Jeruzsálem falain. Ez alatt a háromhetes időszak alatt nem szabad esküvőt vagy más ünnepi összejövetelt rendezni, különösen zenéset nem. Szokás, hogy ezalatt nem vágatnak hajat.

A félgyász valamivel erősebbé válik áv hónap elején. Ezt az időt „kilenc napnak” is szokták nevezni. Sokan vannak, akik nem esznek húst, nem isznak bort ilyenkor, kivéve a szombatot és a vallási lakomát, a sz’udát micvát. Az is szokás, hogy ez alatt az idő alatt nem vásárolnak új holmit.

Egyéb kivételes napok  

Tu bisvát

Hámisá Ászár BiSvát vagy Tu BiSvát, svát 15-e az a nap, amelyet a Misná a fák újéveként említ. Ettől a dátumtól számítják a fa gyümölcsének tizedével és hasonló törvényekkel kapcsolatos időpontokat. Az ünnephez egyetlen szokás kapcsolódik, az Izraelban honos gyümölcsök evéséé. Ilyenkor szokták például a nem túl közismert szentjánoskenyeret – bokszert – is enni. Egyes helyeken szokás ezen a napon tizenötféle gyümölcsöt fogyasztani.

Izraelban ezzel az ünneppel kapcsolatos az a szokás, hogy az iskolások kirándulást tesznek, és facsemetéket ültetnek.  

 

Lág báomer

Lág Báomer, az omerszámlálás harmincharmadik napja, ijár 18-ára esik. Ez a nap jelzi a szörnyű pestisjárványt, amely rabbi Ákivá tanítványait elpusztította, s amely miatt az omer idejébe félgyászt iktattak. Félgyász idején tilos esküvőt tartani, és más korlátozásokat is be kell tartani. A rabbi Ákivához és tanítványaihoz való szoros kötődés miatt a napot „tudósok ünnepének” is nevezik. Nincs különösebb vallási jelentősége. [Izraelban ezen a napon sokan Méronba utaznak, ahol Simon bár Jocháj sírjánál hilulát – a cádikok (igaz emberek) halálozási évfordulójáról való megemlékezést – rendeznek. A fordító.]  

Jom Háácmáut

Jom HáÁcmáut, a Függetlenség Napja ijár 5-én van, és Izrael Államának 1948-as újjáalapítását ünnepli. Ezt a napot a zsinagógákban is különleges, Istent dicsőítő imákkal üdvözlik. Vallási értelmezése és a vele kapcsolatos vallási előírások kidolgozása egyelőre folyamatban van.  

Jom Jerusálájim

Ijár 28-án Jeruzsálem újraegyesítésére emlékezünk; arra, hogy a város ősi negyedei a Nyugati Fallal és a Templom-heggyel együtt i. sz. 70 óta először újra zsidó fennhatóság alá kerültek. Ezek az események, amelyek váratlan, csodálatos elemeket tartalmaztak, feltehetően mély vallási jelentőséggel bírnak. Vallási ünnepként való megtartásához még hosszú fejlődési folyamat szükséges.  

Kisebb böjtnapok

A kisebb böjtök csak napkeltétől napnyugtáig tartanak. Ezek:

• Tévét 10. Ezen a napon kezdték meg a babilóniaiak Jeruzsálem ostromát.
• Ádár 13-án, a Purim előtti napon van Eszter böjtje, emlékezésül az Eszter által elrendelt böjtölésre és imára.
• Támuz 17-én annak emlékezetére böjtölünk, hogy a babilóniaiak először ütöttek rést Jeruzsálem falain.
• Tisri 3-án, a Ros HáSánát követő napon van Gedáljá böjtje. Gedálját, akit Nabukodonozor nevezett ki a zsidók kormányzójává, ezen a napon gyilkolták meg. Ez adta a végső lökést az Első Állam pusztulásához. 

A háláchá ezeket a böjtöket engedékenyebben kezeli, és elnézőbb azokkal szemben, akik ezeken a napokon terhesnek érzik a böjtöt.