A fő ünnepek
„Az első napon tartsatok szent gyülekezést, és a hetedik napon is tartsatok szent gyülekezést. Semmiféle munkát ne végezzetek azokon; mindenkinek csak annyi munkát szabad végeznie, amennyi az étkezéshez szükséges.”
(2Mózes 12:16.)
Ez a bibliai előírás, amely a Peszáchról szól, tipikus példája mindazoknak a parancsolatoknak, amelyek a Tórában szereplő ünnepekre vonatkoznak. Ezek az ünnepek: Peszách, Sávuot, Szukot, Smini Áceret és Ros HáSáná. A Tóra szerint Peszách első és hetedik napja, Szukot első napja, Sávuot, Smini Áceret és Ros HáSáná egynapos ünnepei szent napok, amelyeken semmiféle munkát nem szabad végezni, akárcsak szombaton. Ros HáSáná kivételével – amelyet egy ősi rabbinikus rendelet kétnapos ünneppé nyilvánított, és még Izraelban is így tartják meg – ezt a hagyományt követik Izrael országában. A diaszpóra országaiban azonban minden ünnep egy nappal tovább tart, így a szent napok a következők:
- Peszách első és utolsó két napja,
- Sávuot két napja,
- Szukot első két napja,
- Smini Áceret két napja (a második nap Szimchát Torá),
- Ros HáSáná két napja.
Jom Kippur böjtnapja a diaszpórában is és Izraelban is csak egy napig tart, s erről kivételessége miatt külön fogunk szót ejteni.
Az ünnepek második napja a diaszpórában
Miért különbözik a diaszpórában használt hitéleti naptár az izraelitól? Miért csak Ros HáSánát toldották meg Izraelben egy nappal? Miben különbözik Ros HáSáná a többi ünneptől? Miféle háláchikus vagy zsidó vallási törvény alapján kell a diaszpórából Izraelbe látogató zsidóknak még ott is két napig tartani az ünnep előírásait, míg a legvallásosabb izraeli zsidók még a diaszpórába tett utazás során is csak egynapos ünnepet tartanak (bár ajánlatos, hogy a diaszpórában ünnepnek számító második napon se tegyenek úgy, mintha otthon lennének)?
Eredetileg, már az i. e. 5. században is – sőt egyes szaktekintélyek szerint még régebben -, az Izrael határain kívül élő zsidók azért tartottak még egy ünnepnapot, hogy biztosan megtartsák az ünnepet. Az ünnep helyes dátumának meghatározása attól függött, hogy a Szánhedrin melyik napot nyilvánította Ros Chodesnak, a hónap első napjának, amit az újhold első megjelenése alapján döntöttek el. Minden hónap első napjának két lehetséges dátuma volt: az előző Ros Chodest követően vagy a harmincadik, vagy a harmincegyedik nap, miután a zsidó naptár hónapjai huszonkilenc, illetve harminc napból állnak. Az emberek a hegytetőkön gyújtott örömtüzek által értesültek a hírről, amit továbbadtak az országtól legtávolabb élő zsidóknak, Babilóniába és a többi szomszédos országba.
Amikor az ellenséges szamaritánusok zavarkeltésül álörömtüzeket kezdtek gyújtogatni, a Szánhedrin úgy döntött, hogy küldöncök útján fog hírt adni az újhold megjelenéséről. A küldöncök azonban gyakran nem érkeztek meg időben a távoli közösségekhez, ezért minden ünnephez hozzátettek még egy napot, hogy a bibliai dátumot meg ne szentségtelenítsék. A diaszpórában idővel ez vált kötelezővé.
II. Hillél után, a 4. században – i. sz. 360-ban – bevezették a pontos matematikai és asztronómiai számításokon alapuló állandó zsidó naptárat, úgyhogy az ünnepek dátumát előre lehetett tudni. A Talmud bölcsei maguk is föltették a kérdést (B’cá 4b.), hogy szükség van-e továbbra is az ünnepek második napjára Izraelon kívül, hiszen a bizonytalanságnak vége, az állandó naptár minden kétséget eloszlat.
A Talmud bölcsei – helyesebben Izrael bölcsei – úgy döntöttek, hogy a diaszpórabeli kétnapos ünnepek több évszázados hagyományát a hosszú gyakorlat szentesítette. Így figyelmeztettek: „Féltve őrizzétek a szokást, amelyet őseitek hagytak rátok…„” (Hizáháru b’minghág ávotéchem bijdéchem). Ezt a döntést a háláchába is bevették, így a második ünnepnap megtartása végleges megalapozást nyert. Amit addig a bizonytalanság sugallt, ezután rabbinikus rendelet – tákáná -írta elő.
Ennek a második napnak a neve: jom tov séni sel gálujot, „a diaszpóra második ünnepnapja”. Az egész diaszpórában – és csakis ott – kötelezővé vált.
Bár a második nap rabbinikus rendelet alapján vált ünneppé, nem pedig a Tóra előírása alapján, az évszázadok során, mialatt a születésénél bábáskodó kétely rég szertefoszlott, szentségük mértéke – néhány, kényszerűségből tett engedményt kivéve – egyenlővé vált az első napéval. A törvénykönyvek, Maimonidestől a Sulchán Áruchig egybehangzóan kijelentik, hogy a „második napok” a diaszpórában a judaizmus elszakíthatatlan elemét képezik.
Ros HáSáná kérdése valamelyest különbözik a többi ünnepétől, talán mert a hónap első napjára esik. Már a próféták idejében is, amikor nem lehetett biztosan tudni, hogy a két nap közül melyik a megszentelt, a zsidók Jeruzsálemon kívül is két napot tartottak Erec Jiszráélban. A küldöncök ugyanis nem indultak útnak az ünnep napján még a közelebbi települések felé sem. Miután az újholdat reggelig nem lehetett észlelni, s a hír is csak ezt követően érkezett meg, az emberek még Jeruzsálemban is a két számba jöhető nap közül az elsőt megelőző estén köszöntötték az ünnepnapot. Így hát már a bibliai időkben is mindkét lehetséges napon ünnepet tartottak Jeruzsálemban is, míg az újholdat ki nem hirdették. Ha az első napban nem voltak is biztosak, legalább a másodiknak feltétlenül az ünnepnek kellett lennie. Ez zavart okozott a Templom istentiszteleti rendjében, ezenkívül félő volt, hogy az emberek lassacskán csak az első napot tartják meg illendően, akkor is, ha a második a valódi szent nap. Ezért a bölcsek elrendelték, hogy Ros HáSánát minden évben két napig kell ünnepelni. Ennek a rendelkezésnek a betartását kötelezővé tették Erec Jiszráélban.
A többi ünnep második napjával ellentétben Ros HáSáná második napja nem „a diaszpóra második ünnepnapja”. A háláchá törvényi besorolása szerint „kiterjesztett nap”, jom árichtá, minden tekintetben egyenlő az első nappal. Ezt a vallási rendeletet – gezérát – Erec Jiszráélban a 4. század után, amikor a megfelelő napot illetően eloszlottak a kétségek, egy ideig elmulasztották betartani. A gáonok és a korai szaktekintélyek azonban újra hatályba helyezték, és megkövetelték betartását.
Vannak, akik ma azon az alapon szeretnék visszaállítani az egynapos ünnepeket, hogy a tudomány segítségével szerkesztett naptárakból pontosan meg lehet állapítani az új hónap kezdetét. Szabadjon megjegyeznem, hogy már a 4. század közepe óta rendelkezünk tudományos naptárakkal, és népünk már a Talmud idejében is tisztában volt az ünnepek pontos dátumával.
Ezenkívül a világ zsidósága és az izraeli zsidók közötti szoros kapcsolat is aláhúzza a Talmud által a második napnak adományozott hivatalos nevet: azoké, akik a diaszpórában élnek (sel gálujot). Ha a második nap megtartása csak azt tudatosítja a zsidóságban, hogy nem mindenki él a Szentföldön, hiszen a gálutban is vannak zsidók, már az is nagy eredmény.
A zsidó naptár szerint az ünnepnapok dátumai a következők:
- Ros HáSáná: tisri 1-2.
- Jom Kippur: tisri 10.
- Szukot: tisri 15-21.
- Smini Áceret és Szimchát Torá: tisri 22-23.
- Peszách: niszán 15-22.
- Sávuot: sziván 6-7.
Ahogyan a szombat megtartása vallási kötelesség, ugyanúgy az ünnepnapok megszentelését és a megtartásukból eredő örömöt is előírja a vallás. A bibliai eredetű ünnepek neve „szent gyülekezet” – mikráé kodes -, és ehhez méltón kell megszentelni őket. Az ünnepekre ugyanúgy kell készülni, mint a szombatra.
A szombattól eltérően, amelyen három étkezést – sálos sz’udotot – kell tartani, az ünnepen legalább kétszer kell enni, egyszer este és egyszer napközben.
Gyertyát kell gyújtani. Az elmondandó áldás nem sokban tér el a szombati gyertyagyújtásétól. A sábát szót a jom tov (ünnepnap) helyettesíti. Peszách hetedik és nyolcadik napjának kivételével a sehechejánu áldást is el kell mondani.
Az ünnepeken kiddust is mondunk.
Az ünnepi kiddus
Pénteken este ezzel kezdjük:
Vájhi erev vájhi boker jom hásisi. Vájchulu hásámájim v’háárec v’kol c’váám. Vájchál Elohim bájom hásvii m’lách’to áser ászá. Vájisbot bájom hásvii mikol m’lách’to áser ászá. Vájvárech Elohim et jom hásvii vájkádés oto, ki vo sávát mikol m’lách’to áser bárá Elohim láászot.
„Este volt, és reggel volt. A hatodik napon elkészült az ég és föld és minden seregük. Ezért a hetedik napra Isten befejezte művét, és minden végzett munkájától megpihent a hetedik napon, azután megáldotta a hetedik napot, és megszentelte, mert ezen pihent meg a dolgok megalkotása után, amelyeknek működését elindította.”
Más estéken ezzel kezdjük:
Szávréj máránán v’rábotáj. Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám, boré pri hágáfen. Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám, áser báchár bánu mikol ám, v’rom’mánu mikol láson, v’kid’sánu b’micvotáv. Vátitén lánu Ádonáj Elohénu, b’áhává (sábátot lim’nuchá u)moádim l’szimchá, chágim uz’mánim l’szászon, et jom… (hásábát háze v’et jom…) (Smini Áceret és Szimchát Torá alkalmával):...hásmini, chág hááceret háze, z’mán szimcháténu, (Szukotkor):…chág hászukot háze, z’mán szimcháténu, (Sávuotkor):…chág hásávuot háze, z’mán mátán toráténu, (Peszáchkor):…chág hámácot háze, z’mán chéruténu, (b’áhává) mikrá kodes, zécher lijciját Micrájim. Ki vánu váchár’tá, v’otánu kidás’tá mikol háámim, (v’sábát) umoádéj kods’chá (b’áhává uv’rácon) b’szimchá uv’szászon hin’chál’tánu. Báruch Átá Ádonáj m’kádés (hásábát v’)Jiszráél v’ház’mánim.
„Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki a szőlő gyümölcsét teremted.” (Szombaton a zárójelbe tett szavakat is mondjuk:) „Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki kiválasztottál bennünket a népek közül, a többi nép fölé emeltél, és megszenteltél parancsolataiddal. Szeretetben adtad nekünk, Örökkévaló Istenünk, (a szombatokat pihenésre,) a szent ünnepeket örömünkre, (ezt a szombatot és) a szent időszakokat kedvünkre:…”
Peszáchkor: „…a kovásztalan kenyér ünnepének, szabadulásunk idejének…”
Sávuotkor: „…a hetek ünnepének, Tóránk átadása idejének…”
Szukotkor: „…a sátrak ünnepének, örömünk idejének…”
Smini Áceret és Szimchát Torá alkalmával: „…a nyolcadik nap ünnepének, örömünk idejének…”
„…ezt a napját; szeretetben a szent gyülekezetet az egyiptomi kivonulás emlékére; mert kiválasztottál bennünket, megszenteltél minden népek között, és szent (szombatodat és) ünnepeidet (szeretetben és kegyesen,) örömben és vidámságban osztályrészül adtad nekünk. Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, ki megszenteled (a szombatot,) Izraelt és az ünnepi időket!”
Szombat kimenetelekor hozzátesszük:
Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám boré m’oré háés. Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám, hámávdil bén kodes l’chol, bén or l’chosech, bén Jiszráél láámim, bén jom hásvii l’séset j’méj hámáásze. Bén k’dusát sábát lik’dusát jom tov hivdál’tá, v’et jom hásvii miséset j’méj hámáásze kidás’tá; hivdál’tá v’kidás’tá et ámchá Jiszráél bik’dusátechá. Báruch Átá Ádonáj, hámávdil bén kodes l’kodes.
„Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki a tűz fényét teremted. Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki elválasztod a szentet a világitól, a fényt a sötéttől, Izraelt a többi néptől, a hetedik napot a hat munkanaptól. Elválasztod a szombat szentségét az ünnepek szentségétől, a hetedik napot a hat hétköznap fölé emeled, és megkülönbözteted népedet, Izraelt, szentségeddel. Áldott légy Te, Örökkévaló, ki elválasztod a szentet a szentebbtől!”
Peszách utolsó két estéje kivételével ezt is mondjuk:
Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám, sehechejánu v’kij’mánu v’higiánu láz’mán háze.)
„Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki életben tartott s megőrzött bennünket, s engedte megérni a mostani időt.”
Szukotkor a sátorban hozzátesszük:
Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám, áser kid’sánu b’micvotáv v’civánu lésév bászuká.)
„Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolataival, s megparancsolta, hogy sátorban lakozzunk.”
A két „szombati cipónak”, a lechem misnének ünnepkor is az asztalon kell lennie.
Az ünnep végén is hávdálát tartunk, de ilyenkor nem mondunk áldást a fényre és a fűszerre.
A szent napok megünneplése lényegében ugyanúgy történik, mint a szombaté, az alábbiak kivételével: Az ünnepnapokon – ha nem esnek szombatra – szabad sütés és főzés céljára „tüzet átvinni”: már égő lángról, mécsről meggyújtani a gáztűzhely lángját. Nem szabad azonban kizárólag a másnapi ennivalót elkészíteni: aznap is fogyasztanunk kell az ételből. Ünnepkor szabad tárgyakat vinni közterületen.
Peszáchra és Szukotra különleges előírások vonatkoznak, és több vonásukban is különböznek a szombattól. Az ezekről az ünnepekről szóló fejezetekben részletesen tárgyaljuk az eltéréseket.
Ha az ünnep péntekre esik, problémát okoz a szombatra való felkészülés. Az ünnep napján szabad ugyan főzni, de nem szabad az egész ételt másnapra eltenni. A zsidó törvény éruv távsilin, az ünnep tilalmait részben feloldó „kerítés” felállításával lehetővé teszi, hogy ezen a napon is fel lehessen készülni a szombatra. Ez úgy történik, hogy a ház feje egy-egy főtt és sült élelemfajtát – egy kis darab chálát, maceszt, halat, húst vagy tojást – egymás mellé helyez, és áldást mond:
Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám, áser kid’sánu b’micvotáv v’civánu ál micvát éruv.
„Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta minékünk az éruv parancsát.”
Az áldás után kijelenti: „Ez által az éruv által szabad az ünnepen szombatra sütnünk, főznünk, melegítenünk, fény gyújtanunk és gondoskodnunk magunkról.”
Az éruv távsilint, az egymás mellé helyezett ételeket csak akkor szabad megenni, ha az összes szombati előkészületet befejezték. Ha valaki elfelejtett éruv távsilint állítani, vagy önhibáján kívül nem tudta elkészíteni, a közösség fejének éruvja alá helyezheti magát. Az is megoldás, ha az ünnepen másnapra készített ételből még aznap esznek, hogy ne tűnjék úgy, mintha ünnepnapon készültek-volna a szombatra.
