Jom kipur délutánján olvassák fel a zsinagógákban a széfer Jonát, Jónás könyvét. Joná (neve annyit tesz: galamb), Ámitáj fia II. Jeroveám király korának egyik legnagyszerűbb prófétája volt. A könyvéből nem nagyívű próféciát ismerünk meg, hanem egy kiválasztott ember küzdelmét a saját sorsával.

Joná lemegy Jafó kikötőjébe, leereszkedik a Társisba tartó hajóra, azon belül is le az alsó fedélzetre. Isten felszólítja Jonát, hogy menjen el Ninivébe, Mezopotámia egyik legnagyobb városába és figyelmeztesse a város lakosait, hogy változtassák meg bűnös útjaikat, mert ha nem így tesznek, az isteni ítélet csap le rájuk. Ninive volt ekkoriban Izrael legveszélyesebb ellensége, az Asszír Birodalom fővárosa, ahol virult a gonoszság és az erőszak. Joná azonban ahelyett, hogy a mai Irak területén fekvő Ninive felé igyekezne, az ellenkező irányba indul sietve, keresztül az egész Földközi-tengeren, Társisba, Spanyolország déli részére, vagyis, korabeli léptékkel mérve, a világ végére. Nyilvánvaló, hogy a próféta nem a megfelelő irányban halad. Isten hatalmas vihart bocsát a tengerre, a hajó személyzete mindent, amit lehet, a vízbe dobál és mindenki a saját hite szerint imádkozni kezd. Joná mindeközben nyugodtan alszik a hajóban. A kapitány felrázza őt és követeli, hogy csatlakozzon az imádságokhoz, ám a próféta még ekkor sem vállal felelősséget. Ekkor a hajó legénysége és utasai sorsot húznak, hogy megtudják, kit terhel a felelősség a természetfölötti erők okozta vihar miatt. A választás természetesen a prófétára esik, aki lassan bevallja, hogy valóban isteni utasítás elől menekül.

A próféta, akit Isten egy egész város megmentésére választott ki, egy egész hajó minden utasát veszélyezteti, csak, hogy kibújjon a feladata alól. Bár az emberek megpróbálják megmenteni, végül nem marad más választásuk, mint a háborgó tengerbe dobni a prófétát, amitől a vihar azonnal megszűnik.

Isten egy hatalmas halat küld, mely elnyeli a prófétát. Itt a történet szó szerint eléri a mélypontját, Joná a tenger mélyénél lejjebb nem süllyedhet. Három éjszakát tölt a próféta a hal belsejében. Innen már nincs hova menekülnie, még a tengerbe dobástól remélt halál sem érte utol, és ekkor érkezik el oda, hogy képes végre megbánni, amit tett és felvállalni a feladatát. Gyönyörű, fájdalmas költeményben így szól a próféta:

„Szólítottam szorultságomból az Örökkévalót és meghallgatott engem; az alvilág méhéből fohászkodtam, hallottad szavamat. Bedobtál engem mélységbe, a tengerek szívébe, s folyam vett körül engem; mind a habjaid és hullámaid átvonultak rajtam!… Vizek körülfogtak engem lelkemig, ár vett engem körül; nád fonódik a fejemhez. Hegyek fenekéig szálltam alá, a földnek reteszei elzártak engem örökre, de felhoztad a veremből életemet, Örökkévaló, én Istenem!”

Három nappal később, megtisztulva, megtérve születik újjá Joná: a hal a szárazföldre köpi a prófétát, ő pedig megindul Ninive felé. El is mondja a próféciát: a gonosz városnak negyven napon belül el kell pusztulnia, ha nem térnek meg a lakói. Mintegy váratlan fordulatként, a város lakói azonnal hallgatnak a prófétára és a királytól fogva a legkisebb állatig minden és mindenki zsákruhát ölt és hamut szór a fejére a gyász és a megtérés jeleként. Az, hogy a király rendeletére még az állatok is zsákruhában gyászolnak, a város megtérésének teljességét jelképezi.

Jóna könyve

Jóna könyve Dr. Bernstein Béla fordításában

A próféta azonban – újabb váratlan fordulatként – nem elégedett, hanem éppen ellenkezőleg: dühös, hiszen a pusztulást hirdető jövendölései így nem teljesednek be. Feldúltan indul neki a pusztának, talán ismét megpróbálkozva azzal, hogy a halálba meneküljön a feladatai elől. Az Örökkévaló azonban ismét megmenti. Ahogy a fulladástól a hal, a kiszáradástól egy hatalmas növény, sokkal inkább lecke az engedetlen próféta számára. A nagy levelek árnyékában megpihenő próféta ugyanis hamarosan újra a kegyetlen napsugarak kereszttüzében találja magát, mivel egy kis hernyó megrágja a növényt, ami elpusztul. Joná ismét dühös lesz és halálért könyörög Istenhez. A záró sorokban fontos leckét kap:

„Te sajnálod a kikájónt, amellyel nem bajlódtál, s melyet föl nem neveltél, amely egy éj alatt lett és egy éj alatt elveszett és én ne sajnáljam Ninivét, a nagy városét, amelyben tizenkétszer tízezer embernél több van… meg sok barom!

Mint látható, a könyv kétféle megtéréstörténetet is bemutat. Az egyik Ninive gonosz lakosaié, akik olyan mélyre süllyedtek a bűnben, hogy Isten el akarja törölni őket a föld színéről. Ám abban a pillanatban, ahogy teljes szívből megtérnek, még akkor is, ha azért, hogy a saját életüket mentsék, Isten megbocsát. Történetük az Örökkévaló jóakaratát, megbocsátását példázza. Megtudjuk, hogy bármi is motiválja a megtérést, ha az igaz szívből történik, Isten megbocsát.

A másik történet a prófétáé, aki képtelen a megtérésre, csak a saját hibái elől fut és inkább a halált választja a megtérés helyett. Még a hal gyomrában is csak átmeneti esemény ez a számára, Isten mégis mindannyiszor megmenti őt. Jom kipur különleges napján, mely napon teljes és tökéletes bűnbánatot kell gyakorolnunk, mindkét történet érvényes.

A kétféle lelki folyamatból kiderül: a megtérés nem egyszerű, de Isten kegyelmes és gyorsan megbocsát.

Minden olvasónknak jelentőségteljes böjtöt és jó bepecsételést kívánunk!

Borítókép: cottonbro/Pexels