Ros hásánákor a megszokott, hosszúkás bárchesz helyét sok család asztalán kerek, édes, gyakran mazsolával gazdagított kalács veszi át, de a különleges forma és íz mögött jóval több rejlik, mint egy egyszerű ünnepi hagyomány.
A zsidó újév idején sok helyen egészen hosáná rábáig, a végső ítélet napjáig kizárólag kerek bárcheszt fogyasztanak. A kalács ilyenkor gyakran édesebb a megszokottnál, mazsolával gazdagítják, fahéjjal ízesítik, és minden részletének megvan a maga szimbolikus jelentése.
Teljes legyen az előttünk álló év
A legegyszerűbb magyarázat szerint a kerek forma azt a kívánságunkat fejezi ki, hogy az új év teljes és egész legyen. A kör azonban ennél többet is jelent: nincs kezdete és vége, ezért az élet és az áldás folytonosságát is jelképezheti.
Nem véletlen az édesség sem. Ahogyan a zsidó hagyomány szerint a Tórával való foglalkozás édes számunkra – ezt jelképezi az is, amikor a betűket tanuló kisgyerekek mézet nyalogatnak a betűkről –, úgy kívánunk magunknak jó és édes esztendőt is.
Bár jom kipur az ítélet napja, a hagyomány szerint a megtérés, az adakozás és az ima egészen hosáná rábáig megváltoztathatja az ítéletet. Ezért fogyasztanak sok helyen a nagyünnepi időszak végéig kerek bárcheszt.
Vég nélküli jó
Az ember sorsát az elkövetkező évre ros hásánákor határozzák meg az Égben, jom kipurkor pecsételik le, és hosáná rábákor véglegesítik. A Chátám Szófer szerint a kerek bárchesz, a mézbe mártott alma és a többi szimbolikus újévi étel segíthet abban, hogy az Égben elrendelt pozitív ítéletek kézzelfogható formát öltsenek.
A kerek bárchesznek nincs vége, így azt a kívánságot is megtestesíti, hogy olyan évünk legyen, amelyben az élet és az áldás vég nélkül folytatódik.
A szerencse kereke
Ros hásánákor a hagyomány szerint az évi megélhetésünkről is döntenek az Égben. A szerencse pedig forgandó: ahogyan a kerék fordul, úgy változhat az is, hogy ki kerül felülre és ki alulra.
A kerek, újévi kalács így a következő év táplálékát és megélhetését is szimbolizálhatja. Formája arra emlékeztet, hogy a világ dolgai végső soron az Örökkévaló kezében vannak, és csak ő dönti el, ki emelkedik fel a kerékkel, és ki kerül alá.
Mit keres a mazsola az újévi kalácsban?
A ros hásánái bárcheszeket sokan édes mazsolával gazdagítják. A mazsola szőlőből készül, a midrás pedig a zsidó népet a szőlőhöz hasonlítja. A kerek bárchesz közben a földgolyóra emlékeztet.
A mazsolás kalács így azt a kívánságot is kifejezheti, hogy Isten, aki az egész világot ellátja, adjon életet és virágoztassa fel egész nemzetét, vagyis a zsidó népet.
Az Örökkévaló koronája
Ros hásáná központi gondolata az Örökkévaló királlyá koronázása, amit az ünnepi imarend is hangsúlyosan kifejez. Egyes magyarázatok szerint a kerek bárchesz éppen ezért a koronát idézi: az ünnepi asztalon is emlékeztet arra, hogy az újév egyik legfontosabb üzenete az Örökkévaló uralmának elismerése.
Egy ünnepi, fahéjas-mazsolás kalács receptjét itt találhatják meg, a bárchesz eredetéről pedig korábban itt írtunk.
Legyünk mindannyian jó és édes évre beírva az Élet könyvébe!
A borítókép illusztráció. Fotó: Serge ATTAL / ONLY WORLD / Only France via AFP.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.