A koronavírus világjárvány sokaknál visszavetette a gyermekvállalási kedvet, azonban hála az Örökkévalónak így is sok zsidó párnál született gyermek. Lior Zaltzman a Kveller legújabb cikkében összegyűjtötte, hogy a 2021-es évben melyek voltak a legnépszerűbb zsidó nevek Amerikában.

Az Egyesült Államok társadalombiztosítási hivatalának nemrég közölt adatai alapján a héber eredetű nevek töretlenül népszerűek nemcsak a zsidóknál, de úgy tűnik a szélesebb társadalomban is. Egyes nevek évek óta a top listában szerepelnek, míg más nevek ugrásszerűen törtek előre.

Nem várt eredményt ért el a fiúk mezőnyében az Eliam, amely héberül annyit tesz, hogy „Isten az én nemzetem” és 400 helyet lépett előre egy év alatt. A Bibliában Eliám volt Dávid király feleségének, Batshevának az apja. A népszerűbb nevek közé tartozik még az Azriel, Jákov és Avi is. A lányoknál gyakoribb lett a „Noah” (magyarul Noa), amely a fiúk körében (magyar formában Noé) eddig is vezette a listát. 

Vesztett viszont a népszerűségéből a klasszikusabb nevek közé tartozó Meir és Zev, a lányoknál pedig a Corrine és Abby. Általánosságban az állapítható meg, hogy a zsidó fiúnevek lényegesen népszerűbbek, mint a zsidó lánynevek. Talán azért, mert kevesebb női név fordul elő a Bibliában? Ki tudja.

 

Nem mindegy, milyen nevet ad gyerekeinek

Azt mondják, a szülők különleges ruách hákodest – isteni sugallatot kapnak a névválasztást illetően.

Lássuk hát az Egyesült Államok top öt zsidó fiúnevét

  1. Noah (magyarul Noé): eddig is kedvelt név volt, azonban az elmúlt időszak nehézségei után nem csoda, hogy az özönvíz történetének túlélőről neveztek el sok-sok kisfiút. A Noé név máskülönben „kényelmet” is jelent, és valljuk be, ki ne vágyna több kényelemre.  A híres fiatal amerikai színész, Noah Schnapp – akinek Izraelben volt a bár micvája – hamarosan a sokak által nézett Stranger Things című sorozat utolsó előtti évadában fog szerepelni.
  2. Elijah (Magyarul Éliás, Eliot vagy Illés): minden évben várjuk Élijáhu prófétát a pészahi széderestén, ezért biztosak lehetünk, hogy a legnépszerűbb nevek között fogjuk találni. Az Éliás azt jelenti, hogy „az Úr az én Istenem”.
  3. Benjamin: a héber „jobb kezem a fiam” jelentésű név is igen népszerű, különösen annak rövidítése (Ben). Andy Cohen is Benjaminnak nevezte el a fiát, akinek egyébként nemrég született meg a kishúga Lucy Eve Cohen. Egy másik Ben nevű híresség a zsidó Ben Stiller, aki idén sokakat lenyűgözött az Apple TVS+-os Severance című műsorával.
  4. Levi: magyarul Lévi, Izrael tizenkét törzsének egyike, amely héberül annyit tesz „kötődtek”. A leviták különleges szerepet töltöttek be a jeruzsálemi Szentély idejében, hiszen a kohanitákat segítették. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni azt is, hogy a Cohen (magyarul: Kohn) egy elterjedt zsidó vezetéknév, napjainkban azonban egyre népszerűbb utónév is. A Levi pedig úgy őrizte meg gyakoriságát, hogy a Levi Strauss által feltalált kék farmer nem a leggyakrabban vásárolt ruhaféleség volt a 2021-es évben.
  5. Daniel: magyarul Dániel, amely héberül azt jelenti, hogy „Isten az én bírám”. A Daniel és annak rövidített formája, a Dan sok híres zsidó férfi neve, mint például a Schitt’s Creek sorozat egyik ikonjának, Dan Levy-nek, vagy a Harry Potter filmek sztárjának, Daniel Radcliffe-nek.

Az Egyesült Államok top 50-es listáján még a következő zsidó fiúneveket találjuk: Michael, Ethan, Samuel, Jacob, Asher, Ezra, Gabriel, Elias és Josiah.

Most pedig lássuk az Egyesült Államok öt legnépszerűbb zsidó lánynevét is

  1. Ella: héberül istennőt jelent, találó és erős önbizalmat biztosító név lehet minden lány számára. A természetet kedvelők pedig a másik jelentése miatt is kedvelhetik a nevet, hiszen az a palesztinai tölgyet is jelöli.
  2. Abigail, magyarul Abigél: Magyarországon nem túl gyakori, de érdekességképpen megjegyzendő, hogy Szabó Magda 1970-ben megjelent ifjúsági regénye után többen választották a kislányuk nevének. A név jelentése az „apám öröme” vagy „Isten öröme”. A név viselőinek kiemelkedő alakja Avigail Alfatov, izraeli vívóbajnok és szépségkirálynő.
  3. Hannah: a név annyit tesz, mint „könyörületes” és „kecses”. Sámuel próféta édesanyja, kinek története sokak számára a mai napig inspiráló.
  4. Leah: Lea, a zsidó ősanyák egyike, Jákov ősapánk felesége és Izrael hat törzsének anyja, akinek nevét olyan különleges nők is viselik, mint Leah Goldberg költő és író, az izraeli irodalom egyik úttörője.
  5. Elina: ez a kellemesen csengő név azt jelenti, hogy „Isten válaszolt”. Egy tökéletes leánynév egy olyan évben, amikor a legtöbben válaszokat kerestünk sok kérdésre.

Fotó: Phil Goodwin on Unsplash

Megszakítás