Minden évben elkészítik a legnépszerűbb utónevek listáját. Tavaly összesen 2563 kislány szülei döntöttek zsidó, vagyis héber gyökerű név mellett.
Hazánk legnépszerűbb 25 lánynevének felsorolásában négy klasszikus zsidó, azaz héber eredetű nevet is találunk. Lássuk hát melyek ezek és milyen jelentéssel bírnak.
Hanna és Anna
A Hanna név dobogós, rögtön a lista második helyén áll. 2025-ben 808 kislány kapta ezt a nevet. Alig maradt le, a negyedik helyen van a Hanna latinos, Anna alakja, mely évszázadok óta örök klasszikus hazánkban. Tavaly 760 babát neveztek el így.
A Hanna héberül „könyörületest” jelent. Sámuel próféta édesanyját hívták így.
Még két zsidó gyökerű lánynév
A 14. helyen áll egy szintén örökzöld név, a Sára. Az előző évben 543-an kapták ezt a nevet. Jelentése „hercegnő”, „uralkodónő” vagy „fejedelemasszony”. Ábrahám ősapa feleségének, vagyis az első zsidó ősanyának is ez volt a neve.
Végül a lista 21. helyén szintén héber eredetű név díszeleg, méghozzá a Liza. 2025-ben 452 gyermeknél döntöttek szüleik a Liza mellett. A Liza az Erzsébet név egy kedvelt becézése.
Az Erzsébet név héber eredetije az Eliseva jelentése pedig „Isten az én esküm”, „Isten megesküdött” vagy „Isten a teljesség”, „Isten a tökéletesség”.
Eliseva is tórai eredetű név. Mózes bátyjának, Áronnak, az első főpapnak (akiktől a kohaniták származnak) a feleségét hívták így.
A borítókép illusztráció.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.