Ben-Cion Kook rabbi, a jeruzsálemi székhelyű Zsidójogi Intézet (Bét Horá’á háKláli) vezetője  úgy döntött, hogy az Izraeli Védelmi Erők egy krónikus, súlyos fájdalmaktól szenvedő veteránja szombaton is szívhat orvosi kannabiszt – számolt be róla több vallásos zsidó portál, mint a VINnews is.

Ráv Kook döntése meglepő, és valószínűleg mérföldkő jelentőségű, mely a jövőben hivatkozási alapja lehet hasonló eseteknek, hiszen a veteránnak nem életmentő jelentőségű az orvosi kannabisz, és eddig csupán ilyen hivatkozási alappal lehetett – az Örökkévaló mentsen ettől – a szombatot megszentségteleníteni.

A kérdést a katona családja fogalmazta meg Kook rabbi felé, melyben ismertették rokonuk helyzetét, aki a „Falak őre hadműveletben” szerzett komoly sérülést, mitől azóta olyan erős fájdalom gyötri, hogy azt mondta, jobb lenne meghalnia, mint így tovább szenvednie. Ráadásul a fájdalomcsillapítók nem is hatnak folyamatos fájdalmára, azt egyedül a gyógyászatban használatos kannabisz enyhíti némileg.

Ben-Cion Kook rabbi a híres litván-szentföldi Kook-dinasztia tagja, apja a fiatalon elhunyt Slomó Zálmán háKohén Kook (1929–1971), a rechovoti rabbinátus vezetője volt, míg nagyapja Ráfáél háKohén Kook (1901–1971) tibériási rabbi, dédapja pedig Dov-Ber háKohén Kook (1871–1950) afulai rabbi volt, a testvére a híres Ávrahám Jicchák Kooknak (1865–1935), az újkori világ első szentföldi főrabbijának. Ráv Ben-Cion a jeruzsálemi Zsidójogi Intézet vezetése mellett a Petách tikvai Ávi Ezri közösség rabbija. A Beér Jákov jesivában tanult, ahol a muszár (zsidó morál) irodalomban közismert Slomó Wolbe (1914–2005) rabbi elkötelezett tanítványa volt, később pedig több mint 20 éven át abban a kiváltságos helyzetben volt, hogy a korszak egyik legnagyobb döntéshozójának, Joszef Sálom Elyashiv (1910–2012) rabbi közvetlen környezetében lehetett és tanulhatott.

Mindezek után, a problémát mérlegelve Ráv Ben-Cion a „Soálim v’Dorsim” hírlevelében közölte álláspontját, miszerint bár a férfi nincs halálos veszélyben, helyette, a háláchikus besorolások alapján róla, mint „veszélyben lévő beteg ember”-ről kell beszélni, miután ő belső sérüléstől szenved. Döntését a Sulchán Áruch Orách Chájim 328:4. pontjára és a Misná brurára alapozza:

„Egy belső sérülésnél nem szükséges szakértői értékelés, így ha nincs ott szakértő, és a beteg nem mond semmit, akkor úgy kell mindent érte megtenni, ahogy a hétköznapokon szokták. Azonban, ha tudják és felismerik, hogy az adott betegség kezelése várhat, és nem igényli a szombat megszegését, tilos azt megszentségteleníteni, még akkor is, ha belső sérülésről van szó.” (O. Ch. 328:4.)

A rabbi ugyanakkor hozzáteszi, hogy egyesek vitatják a hozott idézet jelentését és azt mondják, hogy egy halálos fenyegetésnek kellene fennállnia az ember életére ahhoz, hogy megszegje a sábeszt, azonban Ráv Kook erre mint egy „szigorításra” tekint, nem pedig a háláchára magára, mely mégis lehetőséget biztosít erre.

Kook rabbi szerint, ilyen esetben, amikor egy ember ennyire szenved, nincs ok a szigorúságra hagyatkozni, hanem engedélyezni kell számára az állapotának enyhítésére vezető utat. Kook rabbi ezentúl viszont azt is hangsúlyozta, hogy egészséges ember számára semmi nem indokolhatja a drogfogyasztást, s így még az orvosi kannabisz használatát sem, nemhogy szombaton, de még hétköznapokon sem.

A vallásjogi ítélettel kapcsolatban Menáchem Perl rabbi, a háláchá és technológiával foglalkozó Comet Intézet vezetője azt nyilatkozta, a döntés többek között abból is fakad, hogy az orvosi kannabiszt evaporáló eszköz függetlenül működik attól, hogy be, vagy le lenne kapcsolva.

 

Izrael nagy mennyiségben exportálna marihuánát – orvosi célra

Az orvosi marihuána nagyüzemi termesztésére és jelentős exportjára készülnek Izraelben. Az orvosi marihuána exportját javasolta egy tavalyi kormányzati döntés nyomán összehívott tárcaközi bizottság, de Gilád Erdán belbiztonsági miniszter nem értett egyet a megállapításokkal, mert szerinte Izrael még nincs felkészülve ennek a „veszélyes szer” külföldi eladásából származó következményekre. A tervek szerint ezért csakis azokba az országokba exportálnák a kannabiszt, ahol … Olvass tovább

 

 

Megszakítás