Az orvosi marihuána nagyüzemi termesztésére és jelentős exportjára készülnek Izraelben.

Az orvosi marihuána exportját javasolta egy tavalyi kormányzati döntés nyomán összehívott tárcaközi bizottság, de Gilád Erdán belbiztonsági miniszter nem értett egyet a megállapításokkal, mert szerinte Izrael még nincs felkészülve ennek a “veszélyes szer” külföldi eladásából származó következményekre. A tervek szerint ezért csakis azokba az országokba exportálnák a kannabiszt, ahol engedélyezik annak orvosi felhasználását, és Izraelben továbbra is illegális maradna a nem egészségügyi célú alkalmazása. 

A Mose Kahlón pénzügyminiszter és Jákov Licman egészségügyi miniszter által életre hívott bizottság becslése szerint évi egymilliárd sékelt (mintegy 75 milliárd forintot) lehetne keresni az üzleten, amelynek engedélyezését szorgalmazták. A belbiztonsági miniszter szerint azonban a gazdasági haszon nem ellensúlyozza azokat a károkat, amelyeket a “kannabiszexport zászlajának lengetése” Izraelnek okoz.

A tárcaközi bizottságot vezetője szerint viszont már jelenleg is stabil piaca van ennek a terméknek, mintegy harmincezer beteg fogyaszthatja hetven, külön engedéllyel rendelkező orvos ajánlása után a marihuánát. A grémiumban az egészségügyi és a pénzügyminisztérium képviselői mellett jelen voltak a gazdasági, a belbiztonsági, az igazságügyi és a gazdasági tárca képviselői is. A gazdasági előnyök mellett az orvosi marihuána területén folytatott magas szintű izraeli kutatás-fejlesztés, a gazdag klinikai tapasztalatok és az erre a szakterületre alkalmas kiváló klíma miatt döntöttek a termesztés és az export támogatása mellett.

A bizottság szerint a kannabisz néhány éven belül vezető exportcikké válhat Izraelben, amely marihuánás cigaretta mellett kannabiszolajat, tablettákat, és belélegzésre alkalmas párologtatókat is előállíthat nagyüzemi méretekben. Jelenleg nyolc izraeli mezőgazdásznak van engedélye orvosi marihuána termesztésére, de több mint ötszáz vállalkozó kért már hasonló jóváhagyást. A piac biztosnak tűnik: Ausztrália, Németország, Dánia, Csehország és Ciprus is jelentkezett már az izraeli orvosi kannabisz jövendő vásárlójaként, és egyre több országban legalizálják a marihuána orvosi célú felhasználását. 

A kannabisz legalizálásáról világszerte folyik a vita. Uruguay volt 2013-ban az első ország, amely teljesen törvényesítette a drog fogyasztását. A részbeni legalizálást, vagyis az orvosi célokra történő használat engedélyezését már számos országban lehetővé tették, Európában Németország, Ausztria, Csehország, Finnország, Franciaország, Hollandia, Horvátország, Macedónia, Nagy-Britannia, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország és Szlovénia hoztak ilyen döntést.

MTI/zsido.com