Elul hónapja arra hív, hogy ne várjunk az első lépésre, sem az emberekkel, sem az Örökkévalóval való kapcsolatunkban.
Ros chodes elul napjával kezdetét veszi a zsidó év egyik legfontosabb lelki felkészülési időszaka. A közelgő nagyünnepek előtt ilyenkor nemcsak a tetteinket vizsgáljuk meg, hanem kapcsolatainkat is rendezzük: bocsánatot kérünk, megbocsátunk, és tudatosan közelebb lépünk egymáshoz, valamint az Örökkévalóhoz, akivel való kapcsolatunk megújításában ezúttal nekünk kell kezdeményeznünk.
Elul hónapban rendeznünk kell a kapcsolatainkat
Ros chodes elullal különleges időszak kezdődik, amikor az őszi nagyünnepekre készülve rendezzük a kapcsolatainkat. Az Örökkévalóval éppúgy, mint a szomszéddal, akivel kiabáltunk, mert rossz helyre teszi mindig a kukát. A rokonnal, akinek túl élesen válaszoltunk, amikor sokadjára mondta el ugyanazt. És a barátunkkal, akinek viszont egyáltalán nem válaszoltunk egy hétig, és ezzel akaratlanul bár, de nagyon megbántottunk.
A haszidizmus azt tanítja, minden szeretet kapcsolatban van, amikor az egyik fél kezdeményez, és van, amikor a másik teszi meg az első lépést. Az Énekek éneke, amely az Örökkévaló és a zsidó nép kapcsolatát a vőlegény és menyasszony szerelméhez hasonlítja, mindkét lehetőséget megmutatja. Egyszer azt olvassuk: „Szerelmesem az enyém, és én az övé vagyok”, máskor pedig: „Én szerelmesemé vagyok, és szerelmesem az enyém.”
Ez az a mondat, ami kezdőbetűivel elulnak, a megtérés hónapjának nevét adja ki. Mit tanulunk abból, hogy ez elul mottója, és nem a másik megfogalmazású? Azt, hogy ez az a pillanat, amikor nekünk kell megtenni az első lépést az Örökkévaló felé.
Tegyük meg mi az első lépést
Elulban nincsenek ünnepnapok, amik megállásra kényszerítenek bennünket, hogy a szentségel foglalkozzunk. Az élet halad a maga medrében: dolgozunk, bevásárolunk, neveljük a gyerekeinket, intézzük a hétköznapi feladatainkat. Nincsenek szent feladatok, amik segítenek kiszakadni a hétköznapokból. Nekünk kell helyet csinálni a szentség számára a hétköznapokban.
A Lubavicsi Rebbe tanítása szerint az a szeretet, amelyet az ember maga ébreszt fel magában, talán kevésbé látványos, mint az a lelkesedés, amely felülről érkezik ajándékként. Mégis mélyebb és tartósabb, mert belőlünk fakad. Amikor mi tesszük meg az első lépést – egy őszinte imával, egy micvával, egy jobb döntéssel vagy egy bocsánatkéréssel –, az Örökkévaló is közelebb lép hozzánk. Nem azért, mert mássá váltunk, hanem mert éppen olyannak fogad el bennünket, amilyenek vagyunk, és onnan emel tovább.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.