AJKUNK FOHÁSZA

Az ima, a fohász, egyidős a zsidósággal, vagyis az emberiséggel. Már az ősatyák imádkoztak, fohászkodtak – ha nem is rendszeresen, naponta, mint mi, de különböző alkalmakkor. Ábrahám imádkozott Szodoma megmentéséért és azért, hogy Abimelech és házanépe egészséges legyen; Izsák imádkozott gyermekáldásért, míg Jákob azért imádkozott, hogy Isten mentse meg testvére, Ézsau, haragjától. Mózes is imádkozott többízben a nyakas és engedetlen zsidó népért.

Bölcseink a második Templom idején az önkéntes imát kötelezővé tették és megszövegeztek több máig is ismert imaszöveget. A Midrás a napi három kötelező imát –Sáchrit (reggeli), Minchá (délutáni) és Árvit (esti) – a három ősapának tulajdonítja: Ábrahám volt, az aki a reggeli imát bevezette; Izsák a délutánit és Jákob az estit (Bráchot 26.) Az egyiptomi elnyomatás idején a zsidó nép kollektív imája volt az, amely az egekben meghallgatásra talált.

Intézményesen az ima, mint a zsidó nemzeti-vallási lét egyik letéteményese, a második Templom pusztulása után került előtérbe, amikor megszűnt az áldozatok bemutatása és helyébe lépett az ima. “Mi a szívbéli szolgálat (ami a szentélybeli áldozást helyettesítheti) ?” – tették fel a Bölcsek a kérdést. Válaszuk: az ima. (Táánit 8.)

* * *

 Azóta fohászkodik a zsidó nép intézményesen; azóta alakult ki a szidur, az imakönyv és azóta képezi a napi, valamint szombati és ünnepnapi fohász a zsidó templomi szertartás szerves részét. Az ima szellemi kapcsolat ember és Isten között; a zsidó ember aláveti magát az isteni Akaratnak és kéri a Gondviselés szerető gondoskodását önmagárol, családjáról és – tágabb értelemben – az egész zsidó nepről és az emberiségről. Jesájá próféta a Szentélyt imaháznak nevezte (Bét Tfilá), amely minden nép előtt nyitva áll. Az egyik legszentebb imában, az Álénu-ban (melyet naponta háromszor mondunk, s mellyel ajkukon mentek a zsidó mártirok a középkorban a halálba) azt mondjuk:

“Ezért reméljük, ó Örökkévaló, hogy hamarosan megláthatjuk hatalmad dicsőségét… mellyel eltakarítod a pogányságot a földről… és megjavítod a világot az isteni uralomban és minden emberi lény a Te nevedet szólítja… tudják meg hát a föld népei, hogy minden térd előtted hajol meg és reád esküszik minden nyelv. Előtted, Istenünk, hajoljanak meg; nevednek tisztelettel adózzanak és fogadják el isteni uralmadat…”

Ebben az ősrégi imában – amit Háj gáon szerint Jósua bin Nun, Mózes utódja szerzett (Sááré Tsuvá 43.) – tehát a zsidó nép azért imádkozik és abban reménykedik, hogy az isteni kegy, amely mindenkire kiterjed, “megjavítja a világot” a pogányság megszüntetésével és az Egyistenhit elterjesztésével. Ez tehát egy univerzális – nem ökuménikus, hanem univerzális! – ima, melyet az egyház által diszkriminált és üldözött zsidók az elmúlt 700 évben naponta háromszor elmondanak. (Az Álénu-ról részletesen – lásd következő számunkban.)

* * *

 A chászidizmus megjelenésével a zsidó ember fohásza fokozott hangsúlyt kapott. Báál-Sém-Tov szerint a szegény egyszerű zsidó fohásza olyan kedves – talán még kedvesebb – Isten előtt, mint a nagy Talmud-tudósé. Az előbbi áhítatós szívvel imádkozik, még ha nem is nagyon érti az ima szövegét, míg vannak, akik az imát csak ledarálják, “letudják”, mert a tanulás fontosabb nekik. Sok chászid történet alapja az egyszerű, falusi zsidó, aki éppen csak olvasni tud – vagy azt sem, csak a betűket ismeri – de szívbőljövő imája áttöri az egeket és az isteni trónus elé jut. Így van ez azzal is, aki nem ismeri a héber nyelvet és az imaszöveget magyar fordításban olvassa, mondja el. “Az Örökkévalónak a szív kell!” – mondja a Talmud (Szánhedrin 106.), és imádkozni minden nyelven lehet, bár a héber tudás igen fontos a zsidóság megőrzése szempontjából.

* * *

 Lapunk jelen számát az imának és az ima színhelyének, a zsidó templomnak szenteltük. A téma rendkívül terebélyes és valószínű, hogy következő számunkban is visszatérünk rá. Tervünk új magyar imakönyv fordítás előkészítése és kiadása; ez égetően szükséges és sürgős ahhoz, hogy a mai zsidó fiatalság itt Magyarországon értse az ősi imákat és azonosulni tudjon velük. Ebből a célból alapítványt létesítünk és olvasóink segítségét kérjük a szövevényes és költséges feladat teljesítéséhez (lásd köv. számot).

Megjelent: Egység Magazin 4. évfolyam 15. szám – 2014. július 28.