Hamarosan beköszönt pészah ünnepe. Az ünnep hét, illetve Izraelen kívül nyolc napja alatt nem szabad fogyasztani semmilyen kovászos élelmiszert (héberül: chámec), vagyis olyan ételeket, melyekben víz és liszt (búza, árpa, rozs, zab vagy tönköly) úgy keveredik, hogy beindul az erjedési folyamat.

Az ünnep első (Izraelen kívül első két) és hetedik (Izraelen kívül hetedik és nyolcadik) napja munkatilalommal járó ünnep (chág), a közbülső napok félünnepek (chol hámoed).

Az első (Izraelen kívül első két) este tartják a szédert, amikor meghatározott rend szerint fogyasztanak négy pohár bort, szimbolikus ételeket és elmesélik a kivonulás történetét.

 

Még van ideje felkészülni a pészahi szokásokból, segítünk!

Talán nincs még egy olyan zsidó ünnep, amelyhez annyi parancsolat, szabály, szokás, megkötés és hagyomány kapcsolódna.

 

Az ünnep a pészah elnevezésen kívül chág hámácot (a kovásztalan kenyér ünnepe), chág hááviv (a tavasz ünnepe) és zmán chéruténu (szabadságunk ideje) néven is ismert. A négy név az ünnep négy különféle aspektusát képviseli:

1. Chág hámácot: így nevezi a Tóra az ünnepet, hiszen e napok legfőbb jellegzetessége, hogy kenyér helyett maceszt, kovásztalan kenyeret esznek mind a széderen, mind az ünnep többi napján.

2. Pészah: a héber pászách szó átugrást jelent. Arra utal, hogy az egyiptomi tízcsapás közül az utolsó, az elsőszülöttek halála során Isten átugrotta a zsidó otthonokat és csak az egyiptomiakat sújtotta. A Szentélyek fennállása idején különleges pészah-áldozatot (korbán peszách) mutattak be a Templom-hegyen, amelyet megsütöttek, majd macesszel és keserűfűvel együtt fogyasztották el.

3. Chág hááviv: a tavasz ünnepe. Pészah ünnepének mindig tavaszra kell esnie. Ez az oka annak, hogy a zsidó bölcsek bevezették a szökőéveket, melyek helyreállítják a 354 napos hold- és a 365 napos napév hosszúságának különbségéből adódó elcsúszást. A zsidó naptárban 19 évenként hét szökőév van.

4. Zmán chéruténu: ez az ünnep arra emlékezik, hogy a zsidók rabszolgákból szabad emberekké váltak.

A berdicsevi Lévi Jicchák rabbi a következő magyarázatot fűzte az elnevezésekhez. Azt mondja Slomó (Salamon) király az Énekek énekében (6:3):

„Én a kedvesemé vagyok és a kedvesem az enyém”. Ez az Örökkévaló és a zsidó nép közti szerelemre utal, mivel egyformán szeretik és dicsérik egymást.

A zsidók azért nevezik pészahnak, átugrásnak az ünnepet, hogy ezzel is dicsérjék Istent és kifejezzék az iránta való hálájukat, amiért átugrotta az otthonaikat, miközben az egyiptomi elsőszülötteket elpusztította. Ezzel szemben Isten az ő Tórájában chág hámácotnak, a macesz ünnepének nevezi ezt az időszakot, hogy ezzel is dicsérje Izrael népét, amiért bíztak benne. Ezt a bizalmat fejezi ki a macesz, mivel Izrael népe nem készített élelmet a hosszú útra, hanem egyszerűen fogták a meggyúrt tésztát és követték Mózest a sivatagba, mivel szilárdan hittek abban, hogy Isten gondoskodik majd minden egyéb szükségletükről.

A Zohár, a kabala legfontosabb könyve a hit eledelének nevezi a maceszt.

Maga a pészah kifejezés két szóra bontható: – száj és szách – beszél. Ez a kifejezés arra figyelmeztet, hogy bár – a Tóra szavai szerint (5Mózes 16:3) – „életünk minden napján” meg kell emlékezni az egyiptomi kivonulásról, addig ezen az ünnepen részletesen és hosszasan beszélni is kell róla. Ez az elnevezés kifejezi azt az évezredes vágyat is, hogy elérkezzen a végső megváltás, épüljön fel az örök időkig álló jeruzsálemi Szentély és újra teljesítő legyen a pészah-áldozat elfogyasztásának micvája.

Címlapkép: Wikipédia