A Tóra bizonyos hetiszakaszait annak függvényében, hogy sima, vagy szökőév van-e, illetve hogy hogy esnek bizonyos ünnepek (szombatra vagy hétköznapra), összevonva, egyszerre olvassuk szombaton. Ilyen az elsősorban tórai betegséggel, a cárááttal, valamint különféle tisztátalanságokkal és az azokból való megtisztulással foglalkozó Tázriá és Mecorá szakasz. Ilyen esetben a második szakaszhoz rendelt prófétai szakaszt olvassák fel, így ezen a szombaton a Mecorá szakasz háftárája került sorra a Királyok második könyvéből.
A Királyok könyve itt Elisa (Elizeus) próféta tetteiről mesél. Elisa nemcsak próféta volt, hanem csodatevő is. Felnőtt korában kezdett el tanulni, és hamarosan a Tóra és a hagyományok alapos ismerője lett, végül ő vette át tanítója, Élijáhu (Illés) prófétától a stafétát. Elisa azt kérte mestere halála előtt, hogy kettőződjön meg benne tanítója szelleme. Ez meg is történt, és olyan formában értesülünk erről, hogy Elisáról kétszer annyi csodás történetet mond el a szöveg, mint Élijáhuról. Elisa próféta életéről és további csodatetteiről itt írtunk.
Ez a részlet, melyet a Mecorá szakasz után olvasnak fel (illetve akkor, amikor a Tázriá és a Mecorá szakaszt együtt olvassák fel), egy történetet mesél el négy, a cáráát betegsége által sújtott férfiról. Ezt a betegséget bűnök okozták a Szentély idejében, és a bőrön, a hajon, vagy szakállon, ruhán, illetve a ház falán jelenhetett meg. A betegség meglétét egy kohén (pap) állapította meg és a megtisztulási folyamat részben fizikai eltávolodással (karantén), részben egyéb cselekedetekkel (fürdés, áldozatok) járt.
A történet idején az északi Izrael királyságában Jehorám király, Ácháv király fia uralkodott. Akkoriban először szárazság, majd rettenetes éhínség sújtotta a vidéket, miután Ben-Hádád, Arám királya megtámadta és ostrom alatt tartotta a területet. Az éhínség olyan súlyos volt, hogy az emberek bármit megettek, amit találtak, sőt, végül már kannibalizmusra is vetemedtek. A megdöbbent és népétől megundorodott király Elisa prófétát vádolta azzal, hogy prófétaként nem tett semmit az éhínség megállítására, és meg akarta öletni őt. Ekkor Elisa ígéretet tett arra, hogy másnap vége lesz az éhínségnek, a liszt olyan olcsó lesz, mint még soha, ám az egyik, jelen levő tisztségviselő kételkedett a szavaiban, mire Elisa megígérte, hogy ő (mármint a hivatalnok) nem eszik majd mindabból, ami elérhetővé válik a számukra. Itt kezdődik a Mecorá szakasz háftárája.
Természetesen a fent említett négy férfi is éhes volt. A cáráát miatt – itt kapcsolódik a prófétai szakasz a hetiszakaszhoz – a városon kívül kellett táborozniuk, és úgy döntöttek, hogy felkeresik az ellenség táborát, és megpróbálnak tőlük élelmet szerezni. Az éhínség biztos halált jelentett a számukra, ha azonban az ellenség megkönyörül rajtuk, esetleg túlélhetik az ínséges időszakot. Ám amikor odaértek, csak az elhagyott tábort találták, az ellenség – isteni csoda folytán – elmenekült, miután Isten akaratából úgy hallották, hogy harci szekerek, lovak, harsonákat fújó katonák közelednek. A midrás (Tanchuma, Smot 16) hozzáteszi, hogy ez a hang nem a semmiből keletkezett. Néhány száz évvel korábban, az egyiptomi tízcsapás során a hetedik csapás a jég csapása volt. A csapás úgy szűnt meg, hogy Mózes kinyújtotta a kezét, és kérte Istent, hogy állítsa meg a jégesőt és a vihart. Ekkor elállt a vihar és a jég és az eső nem érte el a földet, olvassuk a Tórában (2Mózes 9:33). azt mondja a midrás, hogy Isten nem tüntette el ezeket a jelenségeket, csupán megállította őket pár száz évre, ám amikor szükség volt rájuk, útjukra engedte őket. Az így keletkezett zajt hallották Ben-Hádád király seregei harci szekerek és kürtök hangjának.
A négy férfi tehát bemerészkedett az elhagyott táborba, degeszre ette magát, kincseket szedett magának, majd a város kapujához ment és üzenetet küldött Jehorám királynak, hogy az ellenség mindent hátrahagyva elmenekült. Jehorám király csapdára gyanakodott, ám végül küldöttei útján megbizonyosodott arról, hogy valóban csoda történt, és az ellenség mindet hátrahagyva elszelelt. A zsidók sáskaként szállták meg az ellenség táborát, a korábban hitetlenkedő tisztségviselőt pedig, akit a király a rend fenntartására küldött a kapuba, miután látta, hogy a prófécia beigazolódik, halálra taposta a tömeg.
Háftárá: II.Kir. 7:3-20
zsido.com