Szeptember 16-án délelőtt, 79. éves korában visszaadta lelkét a Teremtőnek dr. Hrotkó Larissza nyelvész, kultúratörténész és a zsidó vallástudomány doktora.

„Nagytudású, segítőkész ember volt, aki szívesen osztotta meg az ismereteit” – emlékezett meg az elhunytról Oberlander Báruch rabbi. – „Halálával egy nagyra tartott, tisztelt és szeretett tagját veszítette el a közösség.”

„Soha nem állt le: tanult, tanított, rendszeresen kiállt a nők jogai mellett, előadásokat tartott, betegeket látogatott, a női közösségeket építette és mindenkihez volt egy kedves szava” – emlékezett meg „a budai zsidó közösségek oszlopos tagjáról” a zsido.com internetes portál, fölidézve, hogy aktív tagja volt Köves Slomó rabbi napi Dáf jomi talmudtanulásának.

Hrotkó Larissza széleskörű tudását, a kultúra iránti rajongását és fáradhatatlan segítőkészségét mind csodálták, akik ismerhették. Munkássága sok szempontból, így például a zsidó nők társadalmi helyzetének kutatása kapcsán, megkerülhetetlen. Halála hatalmas űrt hagy maga után, mind a közösségi, mind a szakmai térben. Osztozunk a család és a barátok gyászában. Emlékéből fakadjon áldás!

Megjelent: Gut Sábesz 26. évfolyam 54. szám – 2024. szeptember 19.

 

Megszakítás