Nagy veszteség érte a háredi zsidó közösséget: 94 éves korában elhunyt Náftáli Halberstam, a jeruzsálemi csakovei rebbe – írja a Hamodia.
A rebbe 1928-ban született Csákon (Ciacova, Románia). Apja Jáákov Halberstam rabbi volt, a városban működő bét din (vallási bíróság) feje. A család a haszid világ egyik legnagyobb alakja, a cánzi dinasztiát megalapító – és fő műve után Divré Chájimként emlegetett – Chájim Halberstam rabbi (1797-1876) leszármazottja. Jáákov rabbi fiával együtt még a háború előtt a Szentföldre költözött, és Jeruzsálemben megalapította a Divré Chájim Cánz-Csakove jesivát.
A fiatal Náftáli a szlonimi haszidok jesivájában tanult, amelyet a híres könyve után Netivot Sálomnak nevezett szlonimi rebbe, Sálom Noách Berezowsky rabbi (1911-2000) vezetett. Sokat tanult továbbá anyai nagyapjától, a soci (Suceava, Románia) rebbétől, Sálom Moskowitz rabbitól (1877-1958) is. Felesége, Chájá Szárá rebecen, a Dés mellől származó Smuel Smelke Ginsburg rabbi lánya lett. A házaspár otthona mindenki számára nyitva állt, aki kérdéssel fordult a neves tóratudósként elismert rabbihoz.
Náftáli rabbit idővel a jeruzsálemi anticionista háredi közösségeket összefogó Édá Cháredit szervezet kósersággal foglalkozó bizottságának elnökévé választották. Izraelben az Édá Cháredit adja ki a legszigorúbbnak tekintett kósersági igazolást. A pozíciót a szervezet legendás elnökétől, Zélig Reuvén Bengis (1864-1953) rabbitól kapta, széles körű tudására és különleges istenfélelmére hivatkozva.
Rebbének 1968-ban nevezték ki, közvetlenül apja temetése után. Számos tudós kereste társaságát, a haszid világon kívülről is. Közeli kapcsolatot ápolt a litván típusú ortodoxia vezető alakjával, a tavaly, száz éves korában elhunyt Mesulám Dávid Soloveitchik rabbival, a híres briszki jesiva fejével. Döntvényei elsősorban a kóserság területét érintették.
Az idén is aktuális, a szentföldi mezőgazdasági munkát tiltó szombat év, a smita kapcsán a múlt század egyik legnagyobb rabbijával, a Cházon Isként ismert Ávráhám Jesájáhu Karelitz rabbival (1878-1953) és Slomó Zálmán Auerbach rabbival (1910-1995) működött együtt. Utóbbival határozták meg az Izrael délkeleti határánál húzódó Árává-sivatag azon területét, amelyre nem vonatkoznak a smita előírásai. Emellett sokat küzdött a halottak felboncolásának gyakorlata és az ősi temetők megbolygatása ellen is.
Amikor New Yorkba látogatott, a lubavicsi rebbe személyes találkozón fogadta, és ragaszkodott ahhoz, hogy a vendége közvetlenül mellette foglaljon helyet. A csakovei rebbe ezt először visszautasította, majd engedett a megtisztelő kérésnek. A két rebbe tanácskozása szokatlanul hosszú ideig, nyolcvan percen át tartott.
A rebbe híres volt arról, hogy magas pozíciója ellenére mindenki felé nagy tiszteletet tanúsított és igyekezett minél több esküvői meghívásnak eleget tenni, mert tudta, hogy jelenlétével örömöt okoz az egybegyűlteknek.
Feleségével három lányt neveltek fel. Slomca Édel Dina a neves Slomó Gestetner rabbi felesége lett, Lea a jeruzsálemi zidicsov-szpinke rebbéhez, Cvi Hirs Kahana rabbihoz ment hozzá, Ruchámá pedig Jicchák Jehuda Twerski rabbival, a rachmasztrivkai hászidok jesivájának egyik vezetőjével között házasságot.
A rebbe tavaly kezdett betegeskedni, az elmúlt heteket pedig a cánz-klausenburgi rebbe által alapított Laniado kórházban töltötte Netánjában. Végül múlt hét pénteken hajnalban adta vissza lelkét a teremtőjének. A temetési menet még aznap reggel elindult. A halottat Netánjából Jeruzsálembe vitték, útba ejtve a rebbe tanházát a város Meá Seárim negyedében, majd az Olajfák-hegyén helyezték örök nyugalomra, családtagjai közelében. A rebbét tisztelői mellett két lánya, számtalan unokája és dédunokája gyászolja. Temetése után rögtön megválasztották utódját, veje, Slomó Gestettner rabbi személyében.
Címlapkép: Hamodia