Egy nap alatt három nagy vezető hagyott itt bennünket.

Vasárnap reggel elhunyt Mesulám Dávid Soloveitchik rabbi, a briszki jesiva feje, a híres Soloveitchik család leszármazottja. A dinasztiaalapító Joszef Dov rabbi (1820-1892), a könyve után Bét Háléviként ismert bölcs a ma Fehéroroszországhoz tartozó Brest-Litovskban (jiddisül Briszk) működött. Különleges, mélyen analizáló talmudtanulási módszere a Vilnai Gáon és a volozsini Chájim rabbi tanításán nyugszik, és az egész jesivavilágban széles körben elterjedt. A dinasztia számtalan jeles rabbit adott a zsidó világnak, köztük Joseph Ber Soloveitchik rabbit (1903-1993), az amerikai modern ortodoxia legnagyobb alakját. Mesulám Dávid rabbi Jeruzsálemben alapított jesivát, mely hűen követe a háború előtti litván tanulási módszertant és melyet a legjobbak között tartanak számon az egész világon. Bár ő maga nem írt könyvet, tanítványai számtalan előadását kiadták. Az életének 99. évében elhunyt rabbi a koronavírus áldozata lett.

Mesulám Dávid Soloveitchik rabbi

Temetésén – fittyet hányva a koronavírus-járvány miatt előírt lezárásoknak és korlátozásoknak, több mint tízezer ember vett részt, köztük számos neves rabbi és ros jesiva (jesiva igazgató). Néhány perce még a járvány kitörése óta temetéseken egyáltalán nem mutatkozó guri rebbe is megjelent. A temetési menet egyben a rabbi utódját is megválasztotta legidősebb fia, Jicchák Zeev rabbi személyében. A temetésre más városokból autóbusszal érkezők egy részét megállították és visszafordították. Izraelben hetek óta tartó kijárási korlátozások vannak érvényben, és a rendkívüli sebességgel levezényelt oltási kampány ellenére folyamatosan növekszik az azonosított fertőzöttek száma. Több miniszter és egyéb tisztségviselő is felemelte a szavát tiltakozásul, mivel az illetékesek nemigen tettek az ellen, hogy több ezres tömeg kísérje végső útjára a rabbit. A rendőrség azzal védekezett, hogy a tömeg feloszlatása bizonyára erőszakba fordult volna és jobbnak látták ezt elkerülni.

Mialatt a temetés zajlott, a litván jesivák vezetőinek egy másik nagy öregje, Jicchák Árje Scheiner, a Jeruzsálemben működő kamenici jesiva feje is belehalt az új típusú koronavírusba. Scheiner rabbi 98 évet élt. A hírek szerint az idős rabbi nagyon pontosan betartotta a járványügyi előírásokat, csak nagyon rövid időszakokra hagyta el otthonát, mégis pozitív lett a vírustesztje tíz nappal azelőtt, hogy az oltás második adagját megkapta volna. Scheiner rabbi különleges tehetsége a tóratanulásban már gyerekkorában megmutatkozott. Többek közt a Torah Vodaath jesivában is tanult, mely korának egyik leghíresebb amerikai jesivája volt. A kamenici jesiva élén apósát követte.

 Jicchák Árje Scheiner rabbi

A rabbit a korábbi, tömegek által kísért temetés, illetve az azt követő felháborodás ellenére szintén több ezres tömeg kísérte utolsó útjára. A hatalmas menet természetesen ismét sokakat felháborított, hiszen a hatályban levő törvények szerint szabad területen sem gyűlhet össze egyszerre tíznél több ember. A törvények szelektív betartatása – illetve annak hiánya – miatt hétfőre hatalmas tüntetés szerveződik Tel-Avivban.

Végül vasárnap késő este egy harmadik nagy tudós is távozott a földi világból. Abraham Joshua Twerski rabbi, több mint hatvan könyv szerzője, pszichológus, orvos és a különféle addikciók világszerte elismert szakértője 90 éves volt. A temetést – zsidó szokás szerint – még az éjjel megtartották. Kérése szerint nem hangzottak el gyászbeszédek, csak híres dalát, a „Hosiá et ámechá” – váltsd meg a népedet kezdetű dalt énekelték. A rabbi – akárcsak a két előző tóratudós – a koronavírus áldozata lett.

A Twerski család a csernobili hászid dinasztiák vezetőinek családja. Twerski rabbi szülei, Jáákov Jiszráel és Dvorá Twerski amerikai otthonában úgy nőtt fel, hogy asztaluk állandóan vendégekkel, nagy rabbikkal, vagy tanácsért érkező egyszerű emberekkel volt körülvéve. Twerski rabbi, néhány évvel rabbidiplomájának megszerzése után, pszichológiából is diplomát szerzett annak érdekében, hogy megfelelően tudja segíteni a hozzá fordulókat. A pszichológia akkoriban már a virágkorát élte, és sokan inkább pszichológustól, mint rabbiktól kértek segítséget. Twerski rabbi ezt a szakadékot szerette volna áthidalni második diplomájával, és hamarosan különféle függőségekre specializálódott. „Központi szerepet játszott abban, hogy lelkek ezrei jöttek vissza a reménytelenségből… Azt kívánom, hogy sikerüljön folytatnunk csodálatos munkáját, és minden nap megmenthessünk legalább egy életet” – mondta Yudi Weiner pszichológus, aki 35 éven át ismerte a rabbit.

 Abraham J. Twerski rabbi

Twerski rabbi szenvedélyes író volt, több tucatnyi könyv szerzője, ezen kívül számos újságban, magazinokban is jelentetett meg írásokat. Kiterjedt levelezést folytatott, és a technika vívmányait is követte: rengeteg ember fordult hozzá akár emailben is tanácsért. A rabbi családja jó kapcsolatot ápolt a Chábáddal is. Twerski rabbi évtizedeken át tanított Chábád közösségben, és gyakran látogatta meg az áldott emlékű lubavicsi Rebbét, Menachem Mendel Schneersohn rabbit áldásért, tanácsért és útmutatásért számtalan közösségi és szakmai kérdésben.

Azt mondják, hogy amikor a nemzedék egy-egy nagyja eltávozik ebből a világból, azzal engesztelést szereznek az Égben Izrael népe számára. Emlékükből fakadjon áldás!

 

zsido.com

Megszakítás