Einstein életének legnagyobb napja

Nem sokat tudunk arról a látogatásról, amelyet Albert Einstein háromnegyed évszázaddal ezelőtt tett az akkor még brit mandátumi közigazgatás alatt álló Palesztinában. Pedig az akkor már Nobel-díjas tudós látogatása igen jelentős esemény volt.

Akkoriban még csak 90 ezer főt számlált az izraeli zsidó közösség, Albert Einstein pedig már nem volt akárki – mindenképp szenzációnak kellett volna, hogy számítson palesztinai útja, különösen, hogy épp ő volt az első, aki tudományos előadást tartott a jeruzsálemi Héber Egyetemen.

Az összes rendelkezésünkre álló információs forrás: Einstein naplója – gyorsírásos, német nyelven írott, sietős feljegyzésekkel –, valamint az akkor létezett két héber lap, a Doár Hájom és a Háárec, illetve az akkori angol nyelvű zsidó hetilap, a The Palestine Weeklyhíradásai.

Snorr a Héber Egyetemnek

A fizikus mindig büszke volt zsidóságára. Híve volt Echád Háám elméletének, az “egy vagyok a népből” – ideának, a kulturális és szellemi cionizmusnak, és épp ezért ő volt az, aki a legerősebben pártolta a jeruzsálemi Héber Egyetem megalapításának gondolatát. Nemcsak szavakban: két évvel a szentföldi útja előtt arra is időt szakított, hogy személyesen kísérje el Chájim Weizmannt – Izrael állam későbbi első elnökét – arra az amerikai snorrútra, amelyen az egyetem orvosi kara számára gyűjtöttek pénzt.

Einstein és felesége, Elsa 1923 február 1-én szálltak partra az egyiptomi Port Száid kikötőjében. A Szináj-félszigetet az érkezők vonaton szelték át, s mikor a parti síkságot elérték, Einstein a naplója számára rögzítette első benyomását:

“Egy nagyon csökevényes vegetációval ellátott sivatagon utaztunk át, időről időre arab falvak és zsidó kolóniák, olajfák, kaktuszültetvények és narancsfák tűnnek fel.”

Jeruzsálemben, a Falnál

A rákövetkező napon Einstein vonata megállt Lodon – az akkori Lydán –, s a tudós különböző vezetőkkel találkozott. Onnét utaztak “egy látványos sziklavölgyön át Jeruzsálembe”. Egy angol tiszt vezette Sir Herbert Samuel brit főbiztos hivatalos rezidenciajára. Einstein gyors ceruzarajzot készített naplójában a főbiztosról: “Angol modor, magas műveltség, sok oldalú képzettség, arisztokratikus megjelenés humoros kedéllyel”, írta.

Másnap maga Samuel kalauzolta el vendégét az Óvárosba. Útban odafelé, Einstein “komor, kopár, hegyes-völgyes, lélegzetelállítóan gyönyörű tájat” látott, “fehér házakkal, némelyiket kupola koronázta, meg a kék ég. Maga a város is gyönyörű, bezsúfolva a falak közé”. Einsteinnek a sziklamecset is tetszett, de azt fűzte hozzá, hogy az al-Aksza “bazilikaszerű mecset középkori ízlésben”.

A Templomhegyről a Siratófalhoz lefelé haladva a tudós beszámolója imigyen folytatódik: “Eszement vallásosokat láttam hangosan imádkozni, arcukkal a Fal felé, előre-hátra himbálva testüket. Szánalmas sóhaj egy népnek, melynek múltja volt, jelene nincs”.

Hitet tett a cionizmus mellett

Vasárnap Jerikóba utazott Einstein, s ezt a napját “feledhetetlenül briliánsnak” osztályozta. Nagy benyomást tettek rá a Judeai-sivatagbeli táj, a beduinok és “a sötét, rongyos ruházatukban is elegáns bennszülött arabok”.

Hétfő következett: Einsteint elvitték az akkori nemrég alapított Bnéi Bájit zsidó negyedbe (mai neve: Bét Hákerem). “Az építkezést zsidó munkások szervezete végzi, amelynek a vezetőit megválasztották a posztjukra – számol be a korabeli munkafolyamat-szervezésről. – A munkások sem tapasztalattal, sem képzettséggel nem rendelkeznek, de azzal együtt rövid idő alatt ragyogó munkát végeznek. A munkavezetők sem keresnek többet, mint a munkások”.

Egy napra rá tartotta meg Einstein a beszédét a Lemel iskolában, ahol kategorikusan kijelentette: “Ezt a napot életem legnagyobb napjának tartom”. Igencsak szenvedélyes hangú beszédet mondott ezen alkalommal Einstein, túl azon, hogy élete legnagyobb napjáról beszélt. “Eleddig mindig találtam valami sajnálatosat a zsidó lélekben, és ez nem más volt, mint a feledékenység, az, hogy saját létéről megfeledkezik majdnemhogy. Ma azonban boldoggá tettek azon zsidó emberek, akik nemcsak önmaguk elismerését tanulják, de azt is, miként ismertessék el magukat a világgal. Nagy korszak ez: a zsidó lélek felszabadításának korszaka. S mindez a cionista mozgalmon keresztül valósul meg, amely megmaradt szellemi mozgalomnak, minek folytán a világon senki nem lesz képes arra, hogy lerombolja.”

Tel-Aviv elkápráztatta

A látogatás fénypontja a következő nap volt, amikor Einstein beszédet tartott a relativitáselméletről. Einstein héber nyelven kezdte beszédét, mely nyelven, mint előrebocsátotta, nehezen olvasott. A közönség felé tett gesztusként – a jelenlévők közül csak kevesen tudtak németül – a fizikus franciául folytatta, s öngúnyra való hajlandóságát bemutatva kijelentette: ha valaki a hallgatóságból nem értené meg, az nem a tárgy komolyságának, hanem franciatudása csökevényességének köszönhető.

A következő napokon Einstein megfordult az ország különböző részein. A Tel-Avivban megejtett egésznapos látogatást követően azt írta: “Hihetetlen, amit a zsidók ebben a városban néhány év leforgása alatt megcsináltak. Modern héber város, telve gazdasági és szellemi élettel, amit a semmiből teremtettek. Nehéz elhinni is, mennyire urbánus nép vagyunk mi, zsidók.”

Jóslat a “kommunista településről”

Haifán Einstein meglátogatta a Reáli iskolát és a Techniont, valamint időzött néhány, közelebbről nem azonosított arab barátjánál, köztük egy palesztin írónál s annak német feleségénél. “Az utca arab emberének aligha van bármi fogalma a nacionalizmusról”, árulkodik a napló egy nem mindennapi baklövésről.

Később, útban a Kinerethez, Einstein meglátogatta az akkor még építés alatt álló Nachalt és Názáretet. A Kineretet a Genfi-tóhoz hasonlította. “A nap süt folyamatosan, a környezet termékeny, de maláriától szenved”.

Innét Einstein “egy kommunista településbe” – nevezetesen Degánjá kibucba – ment, s tapasztalatait így összegezte: “A telepesek, nagyon kedves emberek, a legtöbbjük orosz, piszkosak, de tele vannak eredeti vágyakkal. Állhatatossággal és szeretettel tartanak ki ideájuk megvalósítása mellett, harcolva a maláriával, éhséggel és hiánnyal. A kommunizmus ezen válfaja túl soká nem fog tartani, de ahhoz hozzá fogja a népet segíteni, hogy egységessé váljék.”

Az elnökséget nem vállalta

A tudós február 14-én tért vissza Port Száidba, onnét pedig Németországba. 1929-ben három évre kutatási célból Kaliforniába utazott. Európába valamivel kevesebb, mint két hónappal Hitler uralomra jutása után tért vissza. Később részidős állást vállalt az amerikai Princeton Egyetemen – és ott is maradt élete végéig.

Európába többé soha nem tért vissza. 1955-ben, 76 éves korában halt meg – három évvel azt követően, hogy visszautasította az ajánlatot: legyen Izrael állam második elnöke.

“Egész életemben objektív dolgokkal foglalkoztam – indokolta visszautasítását. – Ennélfogva nincs meg sem a természetes attitűdöm, sem a tapasztalatom ahhoz, hogy megfelelően foglalkozzak emberekkel és hivatalos funkciókat töltsek be (…) Ezen körülmények annál is inkább lehangolnak, mivel a zsidó néphez való kötödésem lett a legerősebb emberi vonásom, amióta egyértelmű aggodalommal tölt el a világ nemzetei között elfoglalt bizonytalan helyzetünk.”

Megjelent: Egység Magazin 8. évfolyam 34. szám – 2014. július 30.