Újév közeledtével igyekszünk minél inkább visszatérni a Tóra szent útjára, a lehetőségekhez mérten több micvát gyakorlunk, többet adományozunk. Fókuszba kerül a mindennapi viselkedésünk, hibáinkat megpróbáljuk kijavítani, ehhez pedig minden eszközt igénybe veszünk. A tsuvához, vagyis a „visszatéréshez” hozzásegíthet minket az élet legapróbb szegmense is, akár egy versike. Most, újév előtt néhány nappal olvassuk figyelemmel Somlyó Zoltán (1882–1937), a kiváló magyar-zsidó poéta egy 1920-as, Egyenlőségben közölt újévi versét:
Újévre
Ötezer év véres iszapja,
Suhogó korbács, gyilkos szablya:
Ez a mi utunk!
Ez a mi utunk!
A földig nőtt már ősz szakállunk,
de most nem futunk már, megállunk.
Többé nem futunk!
Többé nem futunk!
Mindig voltak a földön gazok,
de napfényt szomjaztak az igazok.
Adassék nékik!
Adassék nékik!
Napfény és szabadság: tettre hívók!
Tiszta kezekkel csak előre zsidók!
El messze, az égig!
Fel messze, az égig!
Posványba ne merüljön az emlékezés!
Nem baj, hogy sok a rút és a szép kevés!
A seb begyógyul.
A seb begyógyul.
Ne gondoljon bosszúra a kéz, meg az agy!
Zsidó, te a jóság voltál, az maradj!
És adj a jóból!
És adj a jóból!
Hisz oly könnyű adni és kapni oly nehéz!
Ne bándd, hogy lesújt-e még új kelevéz!
Csak sújtson!
Csak sújtson!
Elmúlott az év, jó újra az év.
A lélek a szent, meg a vér, nem a név:
Ez gyújtson!
Ez gyújtson!
Kinek Istene van, annak mindene van!
Az ajkán az igazság ragyogva fogan,
hogy derűt hintsen…
hogy derűt hintsen…
Látjátok-e fáklyánk? Ott lángol elől!
S halljátok a kürtszót a felhők felől!
Áldassák Isten!
Áldassék Isten!
| Forrás: Somlyó Zoltán, „Ujévre!”, Egyenlőség, 1920. 39. évf. 37. szám, 13. old. |