Száz évvel ezelőtt Pécsett az egész Dunántúl ünnepsége volt dr. Wallenstein Zoltán (1898–1944) addig komáromi rabbi beiktatása, aki egészen új kontextusba helyezte a „Nem, nem, soha!” rigmust.
1923. március 11-én vasárnap reggel Wallenstein rabbi családjával, a komáromi hitközség tíztagú küldöttségével, dr. Fischer Gyula rabbival és dr. Mezey Ferenc, a Rabbiszeminárium vezérlő bizottságának elnökével vonattal indult Pécsre.
A pesti vonat délre érkezett Dombóvárra, ahol már a pécsi hitközség nevében dr. Karczag Jenő, Lengyel Béla, Fuchs Sándor és Lenkei Lajos elöljárósági tagok üdvözölték új rabbijukat, mint „a szabadság, egyenlőség és testvériség” hirdetőjét. Szintén itt csatlakozott az utazókhoz dr. Herzog Manó kaposvári rabbi.
Időközben a pécsi állomásra özönlöttek a környékbeli hitközségek képviselői Mohácsról, Pécsvárdáról, Sellyéről, Siklósról, Szekszárdról, Szentlőrincről, Szigetvárról, Vajszlóról és Villányból.
A pécsi nagyzsinagógába is elkezdtek érkezni a hívek és a város összes hatóságának képviselői, így Nendtwich Andor polgármester vezetésével a városi tanács, Stenge Ferenc alispánnal az élén Baranya vármegye képviselői, a református hitközség részéről Nyáry Pál lelkész és dr. Kenessy Aladár főgondnok, az evangélikus hitközség részéről Baldauf Gusztáv lelkész és Paizs József felügyelő, Neusiedler Károly táblai tanácselnök, a királyi főügyész, Visy László nyugalmazott főispán, a Nemzeti Kaszinó küldöttségének élén stb. stb.
Fél négykor felhangzott az orgonaszó és a zsinagóga előcsarnokában Justus Miksa olajgyáros, hitközségi elnök az alábbiakban köszöntötte új főrabbijukat:
„Ez a templom mindig a zsidóság, a hazafiságnak volt otthona, bízva bízik abban is, hogy az új főrabbi ezt a szellemet erősíteni és megtartani fogja.”
– ezzel átadta Wallenstein rabbinak a zsinagóga kulcsát és besétáltak a zsúfolásig megtelt imatérbe, ahol a Hiszekegy kezdetű hitvallás elmondása után Ernster Géza főkántor vezetésével délutáni imát tartottak.
A beiktató beszédet dr. Fischer Gyula pesti rabbi mondta:
„Dédatyádnak, a Rabbi Meirnek szelleme járjon előtted. Meir annyit jelent, mint világosságot terjesztő. Terjesszél te is világosságot lelkekben, világosságot szívekben. Legyünk jó zsidók, úgy leszünk jó magyarok. Mert hiába akarják tőlünk a mi magyarságunkat elvenni, aki azt akarja tőlünk elrabolni, előbb szakítsa ki a szívünket. És járjon veled jeruzsálemi paprokonod, Mózes Nachum szelleme, hogy amint Mózes hirdette Izrael igazságát és volt az egész emberiség törvénytanítója, akképp légy Te is híveidnek tanítója és mint Nachum hirdette az embertestvériség prófétai gondolatát, úgy Te is tanítsd meg az embereket arra, hogy szeressék egymást, mint testvér a testvért.”
Majd következett Wallenstein rabbi tüzes „székfoglalója”, mely hatalmas ovációt váltott ki az egész hallgatóságból – felekezetre való tekintet nélkül:
„Testvéreim! Még sűrű sötétség borítja a földet, felhő a népeket, az embertestvériség mécsese csak gyengén pislákol, a lélekkapuk sincsenek kinyitva, a káros fúriák sem pihentek el. De azért már pitymallik, virrad. Közeleg a világosság. A pécsi zsidóság őrhelyén megkezdődik a virrasztás, kigyúl az égi láng. S íme a nagy sötétség idején feltárulnak szentélyünk kapui s az őrszem a felszított lángot négy helyre röpíti: a családi házakba, az iskolákba, a valláskulturális és közhasznú intézmények oltáraira és a vallástársadalmi élet fórumaira.
Csakhogy e négy irányba röpített tüzet az őrhely és őrszem közös szelleme kétszeres lángnyelvvé szítja, úgy hogy jótékony világosságát másik négy helyre is röpíti. Az egyiket fel a magasba: a Kárpátok hegykoszorús vidékére, a másikat le mélyre: a gazdag Bácskába, a harmadikat kincses Erdélybe, a negyediket hazánk nyugati peremére. A maradék tűzből egy szilánk az őrszemes pap homlokára pattan. Én vagyok az a kiválasztott pap, ki itt állok az őrhelyen s harsányan kiáltom: Barkói, barkói: pitymallik, virrad. Csak semmi kétség testvéreim. Csak semmi kishitűség.
Midrás-bölcseink azt tanítják, hogy Isten nem nyugszik meg addig, míg a Szentföld négy kimagasló hegyét, a Karmelt, a Tábort, a Sinait, a Hermont egymáshoz nem hozza, hogy azoknak egyesített ormain felépítse az embertestvériesüles örök békeszentélyt. Így mi is: addig nem adunk békét lelkünknek, míg közös, testvéri magyar munkával ezt a négy vidéket egymáshoz vissza nem hozzuk. Csak semmi kétség testvéreim, csak semmi kishitűség, ami jelszavunk:
Nem, nem, soha! Nem leszünk mások, mint zsidók, nem leszünk mások, mint magyarok, soha zsidóságunkat, magyarságunkat meg nem tagadjuk. Csak állítsunk vállat vállhoz, csak fogjunk kart karba, dolgozzunk együttesen, úgy menjünk előre, együtt előre, egy mégis csak eljövendő szebb magyar jövőbe, új zsidó jövendőbe!”
A szinte szűnni nem akaró ováció után még sok beszéd hangzott el, este pedig a Nőegylet dísztermében 300 terítékes vacsora keretében folytatódott az ünnepség.
Forrás:
„Zsidók és magyarok maradunk… – Wallenstein Zoltán dr. pécsi főrabbi beiktatása”, Egyenlőség, 1923. 42. évf. 11. szám, 3–4. old.
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.