Hetiszakasz: Háázinu
Háftárá: II. Smuel 22:1-51
Több hónapnyi kihagyás után visszatérünk a háftárák megszokott rendjéhez, miszerint a kiválasztott prófétai szakasz tematikájában, mondanivalójában emlékeztet vagy párhuzamban áll valami módon a hetiszakasszal. A Tóra utolsó előtti hetiszakaszában, a Háázinuban elhangzanak Mózes búcsúszavai. A nagy vezető felkészül a végső elválásra, és beszédet intéz a néphez. Ennek párhuzamát olvashatjuk a Smuel próféta könyvéből vett részletben is: a megöregedett Dávid király dicsőítő dalt szerez, melyben kifejezi a háláját Istennek azért, mert megmentette őt az ellenségeitől. A lírai költemény a következő szavakkal kezdődik:
„Oh, Örökkévaló, szirtem és váram és megszabadítóm nekem. Isten, sziklám, kihez menekülök; pajzsom, üdvöm szaruja, mentsváram és menedékem, segítőm, erőszaktól megsegítesz. A dicséretest szólítom, az Örökkévalót, és elleneimtől megsegíttetem.”
A költemény jellegzetessége a költői képek felsorakoztatása: Isten megmenti Dávidot a vízbe fúlástól, Isten mint hatalmas erejű bíró, máshol vadász, vele szemben pedig az erőtlen, magára utalva bizonyosan elvesző Dávid képe áll, akit kizárólag az Örökkévaló ereje tud megmenteni. A költeményben ezt követően megjelenik a király Istentől kapott ereje. Végül Isten magasztalása zárja a dalt:
Él az Örökkévaló, áldva legyen a sziklám, magasztaltassék Isten, üdvöm sziklája; az Isten, ki nekem megtorlást enged és népeket ledönt alattam, kiszabadít ellenségeim közül, és támadóim közül fölemelsz, erőszaknak emberétől megmentesz.
Dávid király hetven éves koráig élt. Hetvenedik születésnapján, sávuot ünnepén hunyt el. Dávid Izrael második királya volt és az ő leszármazottai közül származik majd a másiách, a megváltó. Ő azonban nemcsak király, hadvezér és politikus volt, hanem – ahogy a fent idézett részletekből látszik –, nagyszerű költő is, ezen felül istenfélő tóratudós. Ő írta a 150 részből álló Zsoltárok könyvét (Széfer Tehilim), melyet nap mint nap forgatunk megnyugvást keresve, segítséget, áldást kérve Istentől a problémáinkra. Dávid király életének minden percét Istennek szentelte, és ez a szentség nyilatkozik meg a zsidók által évezredek óta kitartóan forgatott zsoltárok könyvének lapjain. A király és rajta keresztül az egész zsidó nép életére támaszkodó, Isten dicsőségét, kegyelmét, segítségét megéneklő költemények a remény kiapadhatatlan forrásául szolgáltak a zsidó nép számára minden korban.
Dávid egyéb tevékenysége és a zsoltárok megírása mellett szabadidejében dalokat és dicsőítő költeményeket szerzett (ahogy Smuel próféta is idézi) és rendszeresen tanulmányozta a Tórát is. Mivel az Örökkévaló felfedte előtte, hogy egy szombati napon hagyja majd el a világot, különös figyelmet fordított arra, hogy szombaton szünet nélkül tanuljon, hogy a halál angyala ne tudjon hozzáférkőzni. Amikor azonban eljött a kijelölt nap, a halál angyala megrázta a fákat a kertben. Dávid királyt megzavarta tanulásában a szokatlan mozgás, és felállt, hogy megnézze, mi történik. Ekkor, ahogy felment a lépcsőn, egy lépcsőfok kitörött a lába alatt, és így lelte halálát. Csodálatos költeményei azonban a mai napig velünk vannak, és minden nap várjuk azt is, hogy eljöjjön Dávid fia (vagyis az ő házából származó utódja), a messiás.
Borítókép: Ali Arapoğlu/Pexels