Egyre több területen használnak drónokat szerte a világban, most már szállításra is. Izrael egyik legnagyobb szupermarketlánca a jövő hónapban kísérleti jelleggel drónokkal kezdi meg az élelmiszerek kiszállítását.

A közép-izraeli Modi’inban már megvoltak az első tesztrepülések, két drón landolt a Rami Levy’s logisztikai központ tetején – számol be róla a nocamels.com. Szeptember 18-tól a központ dolgozói a közeli Yishpro Center egyik üzletéből rendelhetnek ilyen módon.

Az üzemeltetést a Cando nevű startup végzi kezdetben napi hatvan repüléssel, öt napon keresztül. Decemberben már egy-két hetes üzemelés várható.

A vállalatot 2019-ben alapította három volt magas rangú katonatiszt. A múlt hónapban Rami Levy, az izraeli élelmiszerdiszkont-kiskereskedelem úttörője bejelentette: egyharmados részesedést vásárolt a vállalkozásban, meg nem nevezett összegért. A Cando szerint a drónos kiszállítás két éven belül a normál működés részévé válhat.

A kísérletek során bevetett négy-öt drónból álló kis flotta autonóm módon, mesterséges intelligencia által vezérelt navigációs és operációs szoftver segítségével, emberi közreműködése nélkül repül.

Az állami előírások egyelőre csak maximum 2,5 kg-os terhet engednek reptetni, de a gyakorlatban akár 10 kg, vagy annál nagyobb csomagot is képesek szállítani. Az áruházlánc szóvivője elmondta, hogy céljuk egy olyan rendszer kifejlesztése, amely lehetővé tesz több száz drónt egyetlen központból működtetni.

A múlt hónapban egy Cando-drón versenyzett egy motorosfutárral, fagylaltot vittek egy légvonalban 1 km-re lévő gyereknek a dél-izraeli Beershevában. A drón 3 perc 37 másodperc alatt érkezett meg, a motorosnak ehhez a távhoz 11-re volt szüksége.

Fotó: Gerd Altmann/Pixabay

 

Megszakítás