A fél évszázada még önálló Rákospalota egykor aktív zsidó életnek adott otthont. Zsidó intézményrendszer óvodától az aggok házáig. A helyi közösség élete összefonódott a Duschinszky rabbikéval, akiknek iránymutatása a zsinagóga épületére is hatással volt. Az épületek még állnak, de közösség már nincs – az ő történetük következik.
Rákospalota elsõ zsidói
Rákospalota ma a főváros XV. kerületének része, azonban 1950-ig önálló városi státusszal rendelkezett és egyébként a pestiek kedvelt nyaralóhelye volt. Külön városként az ott élő zsidóknak is megvan a saját története, mely relatíve későn kezdődött, ugyanis egészen a 19. század első feléig nem éltek ott zsidók.
Tudomásunk van arról, hogy 1836-ban a Kránicz fivérek posztógyárat alapítottak, ám arról nincs információ, hogy ők itt is éltek volna. Népszámlálási adatok szerint 1857-ben 38, 1869-ben 82, 1880-ban pedig 123 fő volt a helyi zsidó lakosok száma, az 1930-as évek elején viszont már meghaladta a 2600 főt, egyes források szerint pedig a 3000 főt is.
Az első zsidó családok – a város régebbi lakóihoz hasonlóan – az Ófaluban telepedtek le a Szilas-patak mellett. Ezen a környéken volt az első imaház (Kossuth utca) is, és kezdetben a rabbinak is itt béreltek házat (Kertköz utca). Később a rabbi és családja átköltözött az Újfaluba, lakásukon alakítva ki a rabbihivatalt (Magyar utca 14.) is, így pár évtized múltán a többi zsidó intézmény is arrafelé rakta át székhelyét.
Önállósulás és rabbiválasztás
A gyarapodó közösség eleinte az újpesti anyahitközség „fiókjaként” működött, de az ottani, egyre erősödő neológ szemléletmód visszatetszést keltett a palotai hívekben, ezért Schwartz Jakab (?-1930) elnök az önállósulás mellett döntött egy 1898. február 27-én megtartott közgyűlésen. Megalakult a Rákospalotai Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség. Ugyanekkor elhatározták azt is, hogy saját rabbit választanak, próbaszónoklatra pedig nem a pesti Rabbiszemináriumból, hanem a pozsonyi jesivából hívnak jelölteket.
Hivatalosan március 16-án hirdettek pályázatot, melyben 1000 korona évi fizetést és lakást kínáltak a rabbijelölteknek. Április 17-én az elnök a három jelölt próbaszónoklata után indítványozta, hogy Katz nyitrai és Meisner budapesti jelölteket ejtsék és – az ekkori Hőgyészen élő – Duschinszkyt támogassák. A döntés ellenére április 24-én rendkívüli közgyűlést kellett tartani, mert az alapszabály értelmében két jelölt közül kellett választani: ekkor a hitközség nevében az 54 megjelent választó egyhangúlag Duschinszky mellett tette le voksát, aki később délután külön villamoskocsin érkezett Pestről, és fél négykor már meg is tartotta székfoglaló beszédét.
Székfoglalótól a jubileumig
„Hevesebben dobog a szívem ama gondolattól, hogy én, ki alig léptem a férfikorba, mint Izrael egy őre, a vallás szent szövétnekét, a tudomány világító fáklyáját fennen lobogtassam, lelkesítő szózattal hirdetve: Jákob háza, jertek, haladjunk az isteni világosság dicső útján. Félve félek a tudattól, hogy én legyek az, ki mint a hitközség vezetője, ama szent célokat képviseljem, melyek előbbre viszik a hitközség jólétét, és közelebb juttatják boldogságának révpartjaihoz.” – A hitközség hajóját Duschinszky rabbi az ezt követő 41 évben dicső módon kormányozta keresztül a történelem viharos éveiben is.
Rabbiságának 40. jubileumakor, a korszak nehézségei miatt nem akart külön ünnepséget. Végül mégiscsak tartottak egy összejövetelt, melybe a rabbi csak úgy egyezett bele, hogy iktatásának évfordulója „a hitben való tömörülésnek szentelt nap” lesz. Beszédét a fokozódó antiszemitizmus okozta aggodalom szomorúsága
szőtte át, mondandója emellett lelkesítő volt, a közösség és a micvák erejére hívta fel a figyelmet: „Mert a jámbor, hithű zsidó életmódot csak az összetartás teszi lehetővé. Az egyes ember – bármennyire lelkiismeretes is – csak testvéreivel együtt gyakorolhatja a Tóra parancsolatait.”
Rabbicsalád széles spektrumon
Duschinszky Mihály (Michael Jichak, 1871-1939 / 5699. támuz 22.) Námesztón (Námestovo, Szlovákia) született pedigrés családban. Apja Duschinszky Bernát (Dov Beer, 1838-1922) az ottani, illetve környező falvak rabbija volt, anyja a buda-
pesti orthodox főrabbi, Reich Jáákov Koppel (1838-1929) húga, Reich Katalin (Rivka Hajele, 1850-1919).
Másodunokaöccse volt Joszef Cvi Dushinsky (1867-1948) huszti, később jeruzsálemi főrabbinak. Dédapjuk Michael Squarenina Nadas (1774-1870) héber betűszedő, Pozsonynádas (Trstín, Szlovákia) első rabbijának a fia volt.
A híres Dushinsky rabbi köré jeruzsálemi évei alatt kezdett el szerveződni népesebb tömeg, míg végül egy külön haszid csoporttá nem alakultak. Eltérően más haszid csoportoktól a rebbe itt nem haszid háttérből érkezett, hanem Sévet Szofér (Scheiber Szimcha Bunim, 1842-1906) közvetlen köréből – többek között ezért is keverednek a csoporton belül az askenáz és szefárd szokások a mai napig.
Az első Dushinsky rebbe halálát követően a jeruzsálemi önkormányzat megtisztelésképpen egy utcát akart elnevezni róla, ám a rabbi fia, egyben a második rebbe, Jisroel Mose Dushinsky (1921-2003) megtiltotta ezt a fajta tisztelgést arra hivatkozva, hogy ha esetleg sábeszkor végighajtana egy autó azon az utcán, akkor apja lelkének az iszonyú fájdalmat okozna. A hivatal ezt tudomásul vette, de nem tágított a tisztelgés mellől, és végül arra a konszenzusra jutottak, hogy egy lépcsősort neveznek el a város rabbijáról. A lépcsősor (Ma’alot Dushinsky) Jeruzsálem orthodox negyedében, a Szanhedriában található.
Ma a nagyapjával azonos nevű egyik unoka – mint a harmadik Dushinsky rebbe – vezeti a közösséget. Jeruzsálem mellett nagyobb számú követő él még Bét Semesben, ahová a jelenlegi rebbe egyik öccsét, Mordechaj Jehuda Dushinskyt nevezte ki. A közösségnek élnek még jelentősebb számú haszidjai Londonban és New Yorkban is, akik saját zsinagógákban imádkoznak.
Duschinszky Mihály unokabátyjához hasonlóan szintén a pozsonyi jesivában tanult, és Sevet Szofer egyik kedvenc tanítványa volt. A szigorú vallási tanulmányok mellett ő az európai kulturális értékeket is magába szívta, a német nyelv mellett megtanult angolul és franciául is. Házasságot Goitein Leával (1876-1966) kötött, ki a neves hőgyészi rabbicsaládból származott; frigyükből hat gyermek született.
Duschinszky fiatal korában, mindössze 27 évesen került a Rákospalotai Hitközség élére. A megyében egyedüli rabbiként sikerült elérnie, hogy egész Pest környékén a palotai maradt az egyetlen olyan hitközség, mely nem szakadt szét, sőt, hogy az intézmények orthodox szellemben működtek. Sikeréhez nagyban hozzájárult személyének varázsa és nyitottsága a világra, hogy mindenkihez volt mondaivalója, ami egy heterogén közösségben fontos erény. Legkisebb leánya, Ráchel (férjezett nevén Áhároni, 1911-2002) például földrajzot tanult a pesti egyetemen. – Egy orthodox rabbi lánya az egyetemen (!), kirívó eset volt ez még a korabeli nyugati vallásos világban is, pláne Magyarországon. Életmódjával a modern orthodox irányzat előfutára lett Magyarországon.
Duschinszky-féle zsinagógaépítési irányelvek
Duschinszky, bár megteremtette az orthodox egységet, nem volt könnyű helyzetben a tórai értékek fenntartása tekintetében, mert sok asszimilálódott zsidó volt Palotán. Példás pedagógiával mégis sikerült közösségét a Tóra útján tartania vagy éppen visszavezetni őket: a vallási elemeket hangsúlyozta és nem uszított a neológia ellen, de emellett véleményét sem rejtette el.
Egy század eleji szukkoti beszédében érzékletesen fejezte ki a korszak zsinagógaépítéseivel kapcsolatos negatív tendenciákat:
„Az emberek sok házban akarnak Istennek emléket állítani, csakhogy, míg azelőtt minden zsidó ház egy szentély volt, melyben az isteni eszmék hajlékot találtak, melyben a szeretet és jótékonyság művei állandóan nemesítették az ember szívét, addig most sok Istennek szentelt templom van, melyekben csak az emberi gyarlóság nyilatkozik meg. A zsidó imaházakban mindig a bensőséges ájtatosság, a könyörgés és fohász hangja hallatszott […] Az újkor templomaiban azonban hideg formaságokat, holt, merev imákat honosítottak meg idegen nyelveken. Az ember szavát, a szív és a lélek egyszerű, de bensőséges szózatát orgonazúgással némítják el.”
Az irányelvek tehát egyértelműek voltak a gondolatban már egy ideje dédelgetett új zsinagógával kapcsolatban. A századfordulón több pótimaházat kellett létesíteni (Bocskai utca 56. és 118.) a szűkös és egyre kevésbé frekventált helyen álló régi zsinagóga (Kajár utca 8.) miatt. Az építkezést még a község vezetése is felkarolta: 1904-ben egy kisebb, majd 1910-ben egy nagyobb telket adományoztak a hitközségnek.
Rögös út a megvalósításig
A templomalapba a nyaranta itt üdülők is bőven adakoztak, ám sajnos a munkálatok megkezdését a világháború másfél évtizeddel odázta el: a tőke nagy része a hadikölcsönnel együtt úszott el, ráadásul nyaralók sem jöttek többet Palotára, mert a háborúban kivágták az árnyas ligeteket, és nem volt többet hol hűsölni…
A húszas évek közepén Feith Gábor (1863-1939) építési vállalkozó, egyben a hitközség díszelnöke, a palotai Vigadó (1912) – 1923-tól városháza – kigondolója a tettek mezejére lépett és megkérte fiát, Feith Mihály (1892-1975) építészmérnököt, hogy ingyen tervezze meg a hitközség monumentális új templomát (Régi Fóti út 77.). A Feith-család pedig nemcsak a lendületet adta, de saját üzletüket elhanyagolva az építési költségek megteremtéséről is gondoskodtak.
A zsinagógaépítés támogatása céljából a hitközség kiadott egy kis imakönyvet, egyben naptárt, melyben már szerepelt a készülő zsinagóga sematikus rajza is. A kiadványt Ephraim Moses Lilien (1874-1925) – az első cionista művészként is emlegetett – szecessziós rajzai díszítik.
Az 1927-ben elkészült zsinagóga hátsó udvarán rituális fürdőt is emeltek, így az asszonyoknak többé már nem kellett az újpesti vagy a pesti mikvéhez utazniuk.
Figyelemreméltó városrendezési megoldás, mely a békés együttélés bizonyítéka, hogy az új zsinagógától néhány méterre két másik felekezet temploma is található: a reformátusé (1928), melynek kivitelezője szintén Feith Mihály volt és az evangélikusé (1941). Viszont arról sem feledkezhetünk meg, hogy ugyanekkor a régi zsinagógával szembeni Milisits-féle vendéglő egy szélsőjobboldai szervezet kedvelt gyülekezőhelye volt…
Részvétel az elsõ világháborúban
Az első nagy háborúból nemcsak a hitközség fiatal férfiúi vették ki részüket, hanem Duschinszky rabbi is bevonult, mint tábori lelkész. Ha tudott, akkor életet is mentett.
Szolgálatához kötődik a következő történet, miszerint egy statáriális bíróság halálra ítélt egy zsidó katonát, a kivégzés napja pedig pont sávuot első reggelére esett. Az ítéletet a rabbi fellebbezte, így azt az ítélőszék elhalasztotta, de amikor az ünnep kimenetele után végre akarták hajtani a halálbüntetést, akkor Duschinszky újra megjelent a bíró előtt, és most azzal érvelt, hogy mivel a kivégzés nem történt meg huszonnégy órán belül, az esetet újra kell tárgyalni egy rendes bíróságon. A katona végül megmenekült.
A rákospalotai hitközségnek 21 hősi halottja lett a csatatéren.
Iskolaépítés helyett a cionista szervezetek felkarolása
A zsidó iskolát 1890-ben nyitották meg a régi zsinagóga mellett. Akkor a hat osztályos iskolában már az első években 50 gyermek tanult és ez a létszám egészen az 1910-es évekig növekedett, majd csökkenésnek indult. Nem mintha nem lett volna elég tanuló: gyerekek voltak, csak az iskolától messzebb, az Újfalu részen laktak, ők szívesebben jártak a közeli községi iskolába, mint a messzi felekezetibe. Az Ófalunak nemcsak házai, de ottlakói is elöregedtek…
1931-ben, pár évvel az után, hogy az Újfaluban felépült az új zsinagóga, pályázatot írtak ki egy új oktatási intézmény felállítására a zsinagóga telkén, mely újra vonzó opciót jelenthetett volna az környéken élő zsidó családoknak.
A lelkes fogadtatást végül nem követte megvalósítás: Hitler hatalomra jutása után a hitközség tagjai inkább a cionista szervezetek fenntartására jótékonykodtak. A rabbi egyik fia ki is vándorolt a Szentföldre, ahová 1934-ben Duschinszky is ellátogatott, majd látva az ottani vallásos életet, ő is pártolója lett az cionista eszméknek.
Aggok háza „nõknek, férfiaknak és házaspároknak”
Az 1890-ben felállított Rákospalotai Hevra Kadisa sok éves előkészítő munka után 1931. szeptember 8-án ünnepélyes keretek között nyitotta meg az Aggok házát (Bethlen Gábor utca 58.), melyben a legmodernebb igényeket kielégítve minden szoba vezetékes vízzel és villannyal volt felszerelve. A korszerű intézetben a teljes pihenést levegős szobák, a tágas kert és a terebélyes fák árnyéka biztosította.
A bentlakóknak diétás koszt járt, mely a legszigorúbb kósersági szabályokat betartva volt elkészítve, a minőség biztosítékát Duschinszky főrabbi neve fémjelezte. Az otthonban önálló zsinagóga is működött. Az otthont Fried Sándor (1880-1943) gyógyszerész és Mandl Henrik (?-1944) orvos vezette lelkiismeretesen a történelem legnehezebb óráiban is.
Duschinszky egészsége, halála
A rabbi nem ismerte a könnyű munka fogalmát, csak a megfeszített robotot. Éjt nappallá téve dolgozott szeretett közösségéért, ami sokszor az egészsége rovására ment. 1922-ben, édesapja temetésekor, amikor az első hó leesett, meghűlt. Tüdőgyulladást kapott, magas lázzal esett az ágynak, aggódó közössége ekkor változtatta meg a nevét és adta hozzá a Jichak nevet, hogy óvó pásztoruk felgyógyuljon. A sok zsoltár pedig nem a semmiben oldódott fel: két hét múlva felgyógyult a rabbi, és még hosszú évekig dolgozott a közösségéért.
A főrabbi végül rövid betegeskedés után tért meg Teremtőjéhez egy forró nyári napon. A temetést a hagyományoknak megfelelően gyorsan megtartották, ennek ellenére búcsúztatásán majd’ ezer ember, közöttük olyan rabbielőkelőség jelent meg, mint Sussmann Mordechaj (Viktor; 1867-1942) budapesti, Singer Leó (1877-1944) várpalotai és Silberstein Dávid Jehuda (1885-1944) váci orthodox főrabbi.
Az új rabbi és a vészkorszak
1939 ősz végén Londonból hívták haza Duschinszky rabbi legkisebbik fiát, Jenőt (Jerachmiel Jakov; 1916-1986) – korábbi pestújhelyi rabbit –, akit december 24-én palotai főrabbinak választottak. A fiatal rabbi az apja által kijelölt utat folytatta, de sajnos munkája nagy részét a vészkorszak megpróbáltatásainak enyhítése tette ki.
Különös tekintettel ügyelt a kóserság betartatására: ő intézte el pél-
dául, hogy az Esztergomban robotoló – többek között rákospalotai – munkaszolgálatosok kóser konyhát állíthassanak fel. A háborút követően alezredesi rangban őt nevezték ki tábori főrabbinak.
1944. július elején a rákospalotai gettót kiürítették, majd mások mellett az újpesti zsidókkal együtt először a budakalászi téglagyárba, onnan pedig Auschwitzba deportálták az embereket. A rákospalotai zsidók emléknapja támuz 19.
Újrakezdés a Holokauszt után
A zsinagógát és egyéb hitközségi épületeket – mint máshol, itt is – kifosztva találták a visszatérők. A munkaszolgálatból és a haláltáborból alig háromszázan érkeztek vissza. A rabbi a bori táborból tért vissza 1945 tavaszán, de hazafelé már gondja volt arra, hogy Romániából maceszt szerezzen a közelgő peszáchra.
A hitközséget egy magánházban (Bocskai utca 10.) szervezték újjá, a mindennapi imát a viszonylag jó állapotban maradt Aggok házában tartották. Elkezdték a nagyzsinagóga restaurálását, melynek költségeit az eladott régi zsinagóga és iskola árából finanszíroztak. Az 1948-as őszi nagyünnepektől kezdték újra használni az épületet.
A zsinagóga udvarán emlékművet állítottak, de a felvésett nevek sora közel sem lett teljes. Mintegy ezer lelket soroltak fel: feleannyit, mint ahányan elpusztultak, mert az ő emléküket már nem volt olyan, aki felidézhette volna.
A hitközség széthullásának évei
Duschinszky Jenő 1948-ban a dél-afrikai Fokvárosba költözött, ekkor helyét egyik bátyja, Duschinszky Ármin (Méir Cvi; 1900-1960) vette át, aki végül 1950-ben Izraelbe alijázott. Ekkor még száz családban mintegy háromszáz zsidó vallású ember élt Rákospalotán, ezért újabb szellemi vezetőt kerestek, és meghívták Schück Jenő (Mose Nátán; 1895-1974) rabbit, aki 1952-ig maradt Palotán.
1950-ben központilag egybeolvasztották a hitközségeket, így megszűnt az önálló rákospalotai is. Először Rákospalotai-Pestújhelyi Körzetként működött, ám hamarosan az Újpesti Hitközséggel is összevonták – címben még ma is egy „templomkörzetet” alkotnak, de ma már csak néhány zsidó család él az egész XV. kerületben.
A Rákospalotai Aut. Orth. Izr. Hitközség emlékezete
A homlokzatot 2013-ban felújították, okkersárgára festették a finomabb díszítéseitől már korábban megfosztott épületet. Néhány eredeti színes üvegtáblácska felsejlik még itt-ott a Dávid-csillagos ablakkeretekben. A nagyzsinagóga 1964-től az Országos Széchényi Könyvtár raktára, 1980-tól pedig könyvrestaurátor műhely. A Holokauszt emlékművet az újpesti mártírkertbe szállították át (Berzeviczky Gergely utca 8.).
Az egykori Aggok háza őrzi még eredeti klinkertéglás formáját, de belsejét felosztották: magánlakások vannak a falak között. A régi zsinagóga és iskola szintén magánlakásokká aprózódott, de a hitközség többi épülete (rabbilakás, székház, mészárszékek…) még ennyire sem volt „szerencsés”: a legtöbbet elbontották.
A zsidó temető a város szélén (Zala György utca) terül el, az egykor 1641 parcellára osztott héber betűs kertben foghíjasan dülöngélnek a macévák, több síremlék pedig jobb híján a temetőt körülfutó kerítéshez van betonozva. A hármasosztatú ravatalozónak már csak hűlt helye.
A zsinagóga felépítésére kiadott naptár egy-egy aukción felbukkan. Néhány egyleti meghívó, a temető térképe és egy vaskos könyv, a halotti anyakönyvek egy része, melyet 1907-1939 között vezetett a hitközség, a Zsidó Levéltárban tanulmányozható.
Ha a hetvenes évek közepén Duschinszky főrabbi leánya, Áhároni Ráchel nem írta volna meg a rákospalotai zsidóság történetét, akkor a mindennapok szürkeségébe olvadt volna be az egykor népes rákospalotai zsidóság és Duschinszky rabbi emléke is. Az ő lelkiismeretes munkájának segítségével kívántam emléket állítani a rákospalotai, vagy ha úgy tetszik, a XV. kerület zsidó múltjának.
Bibliográfia: Áhároni Ráchel: A rákospalotai zsidó hitközség története (Tel Aviv: Rákospalotai Emlékbizottság, 1978 – az archiv képek is innen valók); Duschinszky Mihály, A rákospalotai zsinagóga építkezésének emlékére (Budapest: Rákospalotai Aut. Orth. Izr. Hitközség Templomépítő Bizottsága, 1926 / 5686.); Genizi, Haim; Friedländer, Yehuda; Frojimovics Kinga: Duschinszky Mihály rákospalotai főrabbi válogatott beszédei (Budapest: Magyar Zsidó Levéltár, 2005); Reichenberg Ernő: „Mázkir” Emlékezzünk! Búcsúszavak megdicsőült lelkivezérünk, Duschinszky Mihály főrabbi, valamint Feith Gábor hitközségünk elnöke, z.l. és Dach Sámuel a váci hitk. volt elnöke, hitközségünk szeretett tagja, z. l. felett (Rákospalota: magánkiadás, 1940 / 5700.); „Duschinszky Mihály rákospalotai főrabbi halála”, in: A Magyar Zsidók Lapja (1939) 1. évf. 27. szám 11. oldal; „Zsidó Aggok Háza Rákospalotán”, in: Egyenlőség (1931) 52. évf. 2. szám, 7. oldal
Külön köszönet Prinner Gábor levéltárosnak és a Milev munkatársainak, aki rendelkezésemre bocsájtotta a rákospalotai hitközség megmaradt anyagait.
Cseh Viktor írása
| A cikk az Egység magazin 99. számában jelent meg. Az Egység magazin legújabb számát keresse a Keren Or Központban (1052 Károly krt. 20) vagy a Kóser Piacon (1074. Dohány utca 36.). Ha érdekesnek találta írásunkat, és szeretne még több zsidó témáról olvasni, csatlakozzon előfizetőink táborához! Előfizetésért kattintsonhttp://fizetes.zsido.com/ujsag.php oldalra. |
Megjelent: Egység Magazin 28. évfolyam 99. szám – 2017. október 18.