Svát hónap 3-án van a szentéletű reb Joszef Kalis (1878–1936), a harmadik ámsinovi rebbe nyolcvanhetedik halálozási évfordulója.

Reb Joszef Kalis a haszid világ egy tóratudástól ragyogó házában látta meg a napvilágot. Apja, reb Menáchem Kalis második, nagyapja, reb Jákov Dávid Kalis pedig első rebbéje volt Ámsinovnak (Mszczonów, Lengyelország). Dédapja Vurka (Warka, Lengyelország) első rebbéje volt, aki a lelovi ráv Dávid Bidermantól tanult, aki a „Lublini Látó” tanítványa volt, akinek pedig a mestere a lizsenszki Elimelech rabbi volt, aki a Mezericsi Mágidtól tanulta a Tórát, aki pedig köztudottan a nagy Báál Sém Tovtól, a haszidizmus alapítójától merítette tudását. Így a Kalis-dinasztia az egyik legrégibb és legjelentősebb haszid udvarokhoz tartozott.

Reb Joszef felesége, rebecen Szárá a híres talmudtudós, kaliszi haszid rabbi, reb Chájim Elázár Wax, a Nefes Chájá című reszponzum szerzőjének leánya volt.

Amikor 1917 telén kiszlév havában néhány nappal hanuka előtt elhunyt az apja, akkor legidősebb fiúként ő örökölte meg az ámsinovi haszid trónust. Testvére, reb Simon Sálom Kalis otvocki rebbe lett, s többek között az ő kitartásának köszönhető, hogy a náci borzalmak elől bócherek százait menekítették ki a Sanghajban felállított jesivába. 

A harmadik ámsinovi rebbe Varsóba tette át székhelyét, ahonnan haláláig irányította tovább az ősei szellemi örökségét követő haszidokat. 

Kiemelkedő volt az áhávát jiszráél micvájában, vagyis a felebaráti szeretet parancsolatában. Máig mesélik, hogy egyszer a tanítványai látták, hogy rebbéjük az egész éjszakát áttanulta a tanházban és közben egy percre sem mozdult el a hatalmas Talmud fóliáns mellől. A rebbe szoborszerű tanulása teljesen megdöbbentette a bóchereket, akik másnap, amikor reb Joszef végre felkelt az asztal mellől, hogy a rituális fürdőbe induljon, megkérdezték tőle, hogy hogy lehet, hogy egész éjjel meg sem mozdult, csak a szent könyvet lapozta. Akkor erre a rebbe azt felelte:

„Egy ember elaludt mellettem, úgy, hogy a kaftánomra feküdt. Képtelenség lett volna kihúzni alóla úgy, hogy fel ne ébresszem. Így hát tanultam tovább és vártam, amíg felkel.”

Emberszeretete példaként álljon mindenki előtt. Emlékéből fakadjon áldás!

Fotó: Wikipédia

Megszakítás