A sajátos nevelési igény, illetve a fogyatékossággal élés speciális élethelyzet, meghatározza az egyén/a tanuló/a diák jövőjét, részvételét a társadalmi élet összes területén. E tekintetben az is felelősség tehát, hogy valójában sajátos nevelést igényel-e egy gyermek vagy sem. A társadalom nem nézi jó szemmel azokat az eltéréseket, amelyek döntően befolyásolják a gördülékeny oktatási, illetve munkaerőpiaci szerepet, az egyén beilleszkedésének kérdésességét. További hátrányként jelenik mindemellett azon tényezők összesége, amely e területek szereplőinek hozzáállását, attitűdjét jelentik. Az oktatásban résztvevő tanítók, oktatók felelőssége, segítő szándéka mérvadó hatást gyakorol az oktatásban résztvevő tanulók, diákok életében. Az alapvető oktatási tevékenységen túl, nevelési és integrációs feladatok egészítik ki a mindennapi feladatokat, mely e csoportba tartozók esetében elsődleges. Az oktatási rendszer egészén áthat az sajátos nevelési igényű tanulók és a fogyatékossággal élő hallgatók problémájának megoldatlansága. A fogalmi kérdéseken túl, az integrációs és/vagy inkluzív képzések részbeni megvalósulása mellett számos tényező vár még megoldásra. Az oktatási/nevelési intézményrendszerünk, mely kétféle ágazik – ennek értelmében már a 19. század második felétől megjelennek a sajátos igényeket kielégítő speciális intézmények, amelyek ezen igényeket figyelembe véve magas szintű oktatást, illetve képzést biztosítottak minden időben. Az elv, miszerint az intézmények működnek – a hasonlóságon, azonos „problémákon” alapultak, annak a jegyében, hogy az elkülönített intézményekben ez erőteljesebben érvényre juthat. Mindamellett, hogy a társadalmi integráció is megvalósulhat. Ez utóbbi komoly dilemmákat okoz a mai napig valódi oktatási, nevelési feladatainkban. A lefektetett elvek, a diszkrimináció mentes gondolatok, nem minden esetben jelennek meg a szemléletben, ezáltal gyakorta érezzük a disszonáns állapotot.
