Szomory Dezső, a századforduló egyik legkülönösebb magyar-zsidó írója nemcsak új irodalmi nyelvet teremtett, hanem saját identitását is újraírta.
Szomory Dezső a magyar irodalom kiemelkedő alakja. Mondatai egyszerre zengnek, mint egy zongoradarab halk pianissimói és harsány fortissimói, ám eredetileg egészen más néven látta meg a napvilágot. Sőt: nemcsak zsidó családnevét hagyta maga mögött, hanem az utónevét is lecserélte.
Szomory Dezső eredetileg Weisz Mór volt
1869-ben, a pesti zsidónegyedben született Weisz Mórként. Édesapja, Weisz Jónás kereskedő volt, édesanyja Fleischer Jenni. A Király utca 37. szám alatt nevelkedő fiú már kamaszkorában különleges érzékenységet mutatott a művészetek iránt: zenét szerzett, orgonált, zongorázott, és mindössze 16 évesen megírta első drámáját, A Nászéj című művet.
A névváltoztatás azonban nem egyszerű írói álnév volt. A fiatal Weisz Mór előbb Vészi Mórként tanult a Zeneakadémián, majd végül megszületett az a figura, akit az irodalomtörténet már Szomory Dezsőként ismer. Mintha saját magát is egy regény hősévé formálta volna. A név mögött új identitás, új hang és új művészi világ született.
Kosztolányi zeneinek találta az írását
Kortársai egyszerre rajongtak érte és bírálták. Kosztolányi Dezső szerint „írásmodora egyenesen lisztferenci”, utalva a prózájában lüktető zeneiségre. Mások viszont túlzónak, modorosnak és szinte betegesen érzékinek tartották stílusát. A Napkelet egyik kritikája szerint Szomory „a világ beteg részét szereti festeni”, és fittyet hány a nyelv szabályaira.
Talán éppen ez tette különlegessé. Szomory nem egyszerűen történeteket írt: hangulatokat komponált. Mondatai úgy hömpölyögtek, mint egy romantikus zenemű, tele szenvedéllyel, fájdalommal és túláradó érzelmekkel. Műveiben a gyorsan polgárosodó Magyarország konfliktusai, az emberi gyengeségek és a társadalmi képmutatás egyaránt helyet kaptak.
Életének egyik legizgalmasabb fejezete Franciaországhoz kötődik. 1890-ben a katonai szolgálat elől Párizsba menekült, később Londonban is élt, miközben magyar lapoknak publikált. A Nyugat köréhez csatlakozva végül a magyar modern irodalom egyik meghatározó alakjává vált.
Valószínűleg éhen halt
Sorsa tragikus fordulatot vett a második világháború idején. Zsidó származása miatt darabjait betiltották, a jobboldali sajtó támadta, az utcán is tüntettek ellene. A háború végére teljesen visszavonult. Testvérét deportálták, ő maga pedig egy védett házba került a Pozsonyi úton. A fennmaradt visszaemlékezések szerint végül éhen halt 1944 novemberében.
Halála előtt állítólag így fogalmazott: „Vége nemsokára az egésznek, én érzem és érzem azt is, milyen tehetségtelen dolog volna meghalni az utolsó negyedórában…”
Borítókép: Szomory Dezső fiatalkori képe. Fotó: Budapest, 1972. 11. évf. 2. szám.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.