Évek óta kudarccal és csalódással küzdött az asszony, aki most tanácsért fordult a rabbihoz. Valahányszor úgy tűnt, végre sikerül talpra állnia, valami megfoghatatlan erő ismét visszahúzta – egy néma, alattomos sötétség, amely belülről emésztette. Végül pszichiáterhez fordult, aki kimondta a diagnózist: klinikai depresszió.
Gyógyszeres kezelést kapott, hetente kétszer részt vett kognitív viselkedésterápián, és mozgással is próbálta támogatni a depresszió gyógyulását. A mindennapjai látszólag szervezettek lettek, de legbelül ott lapult egy fájdalmas, megválaszolatlan kérdés – egy olyan gondolat, amely újra meg újra felütötte a fejét, különösen a csendesebb pillanatokban: ha Isten valóban jóságos, ha törődéssel alkotta meg a világot, miért formált bele valakit ilyen sötétséggel? Mi célja lehet egy olyan lélekkel, amelynek már a mindennapi létezés is küzdelem?
A depresszió a lélek legsötétebb alagsora. Nincs benne semmi szép. A szenvedélyből lehet jót építeni. A féltékenység előrevihet. A harag válhat szent felháborodássá. De a depresszió? Az semmivé tesz. Leállít. Megbénít. Elszigetel. Elveszi az értelmet. Az életcél legnagyobb ellensége.
És mégis, vannak emberek, akiknek látszólag minden okuk meglenne a boldogságra – mégis, gyermekkortól szenvednek e sötétségtől. A barátok, az orvosok, a hit, az akaraterő – ezek segítenek. De a kérdés marad: miért tette Isten ezt egyesekkel? Miért épített be a lélekbe valamit, ami az isteni küldetés ellen dolgozik? A kérdésre a Chabad.org szerzője, Cvi Freeman rabbi válaszolt.
A „gólem” ember
A prágai Maharal, Rabbi Jehuda Löw, a gólem története mellett a lélek pszichológiáját is tanította. A Talmud azt mondja:
„Hét tulajdonsága van a gólemnek és hét a bölcsnek.”
A gólem nem csak egy agyagember. A gólem az, aki még „készületlen”. Aki rendelkezik minden adottsággal, csak még nem rendeződött a helyére.
Rabbi Kalonymus Kalman Shapira, a piazecsneri rebbe – a varsói gettó hősi tanítója – azt írta: minden emberi tulajdonságnak van helye. A haragot át lehet alakítani szenvedélyes imává. Az érzéki vágyat lehet a Tóra iránti örömre irányítani. A nevelő dolga, hogy a nyers erőket szent célra csatornázza.
Mi lehet jó a depresszióban?
Az első haszidok azt mondták:
„A depresszió nem bűn – de olyan helyekre visz el, ahová még bűn sem tud.”
A depresszió kiszívja a lelket az emberből. Ezért kell minden micvát örömmel tenni. Mert az öröm nemcsak fűszer – az öröm az, amikor az ember teljes valója jelen van. És ha nincs öröm, az ember védtelen – saját állati ösztöneivel szemben is.
De ha Isten beépítette belénk ezt az érzést, annak kell hogy legyen célja. Talán nem a depresszió rossz – csak nincs a helyén.
A bölcs Salamon azt mondta: „Minden szomorúságból lesz haszon.” A szomorúság önmagában nem jó – de eredményezhet valami jót. És a depresszió? Talán egy dolgot ad: kicsinységet.
És ez nem is olyan rossz. Mert ha elég kicsi vagy, még a börtönrácsok között is kiférsz. Még azokból a cellákból is, amelyeket saját magunknak építettünk.
Az ego börtöne
A legnagyobb börtön az ego. Aki túl sokat gondol magáról, az nem talál örömöt a kicsi dolgokban – pedig az igazi boldogság gyakran apró, csendes pillanatokban rejtőzik. Aki kicsi, minden ajándéknak örül. Aki kicsi, az látja a szépséget ott is, ahol más átsiklik fölötte.
Zsidó Kung-Fu: a depresszió ellen a depresszió erejével
Használja a depresszió szavait ellene! Mondja, hogy Ön értéktelen? Válaszolja a következőt: „Igazad van. Még annál is kevesebb vagyok. De van egy Istenem, aki még így is számít rám. Aki várja, hogy elmondjam Neki, mi van a szívemben. Aki örül, ha egyetlen micvát is teszek. Az én küldetésem még mindig előttem van.”
Ezt nem mi találtuk ki – ez a Tánjá 31. fejezetében áll. Rabbi Snéur Zálmán így ír:
„Igen, mélyen távol vagyok Istentől. De bennem ott van egy isteni lélek – még ha száműzetésben is. És minél nagyobb a sötétség, annál nagyobb együttérzés jár annak a léleknek. Ezért az lesz az életem célja, hogy kiszabadítsam őt ebből a száműzetésből.”
Egy történet a Rebbéről
Egy fiatalember a Lubavicsi Rebbéhez ment, és azt mondta:
– Rebbe, nincs semmi, ami örömet adna.
– Örülj a micváidnak! – mondta a Rebbe.
– De én már rég nem csináltam micvákat.
– Akkor örülj annak, hogy van egy Istened, aki még mindig várja a micváidat!
Ezzel az érvvel szemben a depressziónak nincs válasza. Ez az, amit a haszidok úgy hívnak: „a sötétség átalakítása fénnyé.” Mert ha csak kiszorítja a sötétséget, visszajöhet. De ha átalakítja – akkor többé nincs mitől félnie.
A sötét alagút nem célállomás
A depresszió hasonlít egy sötét alagútra – de csak akkor van értelme, ha áthalad rajta. Ha bennragad, jönnek a legrosszabb démonok: önsajnálat, kétségbeesés, bénultság. De ha kiszabadul – akkor egy újfajta erő születik. Egy oroszlánerejű kirobbanás.
Mózes is szenvedett:
„Ha így bánsz velem, inkább vegyél el engem.”
Dávid király is zokogott: „Féreg vagyok, nem ember.” De nem a szenvedés tette őket naggyá – hanem az, amit ki tudtak hozni belőle.
Mi nem depresszió?
Depresszió nem az, amikor haladsz a sötétben. Az a keserűség. A keserűségnek helye van. Keserűségből születik a szabadság. Keserűségből születik az öröm.
Miriam, Mózes nővére, neve is ezt jelenti: keserűség. De nem adta fel. Szembeszállt a fáraóval, reményt adott. Ezért, amikor Izrael népe átkelt a Vörös-tengeren, ő volt, aki táncra perdült – dobbal, énekkel, hittel.
Minden igazi dalban ott van a keserűség
Van-e gyönyörű zene a világon, amiben nincs egy csepp fájdalom? Létezik-e igaz szerelem, amely ne hordozna szomorúságot is? Egy festmény, amelyben nincsenek árnyékok?
A keserűség teszi édessé a jót. A sötétség emeli ki a fényt. És amikor valaki megjárta a mélységeket – akkor tudja igazán, milyen otthon lenni.
A Tánjá azt mondja: az igazi öröm az, amikor visszatérsz. Amikor hazatalálsz. Amikor újra megtalálod azt, akivé mindig is lenned kellett. Vegye fel a harcot a depresszió ellen – de ne dühből, hanem bölcsességgel tegye.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.