DÁVID ZSOLTÁRAI

 

Meddig tart a gálut?!

    “A karmesternek, Dávid zsoltára: Meddig még Istenem, hát végkép elfeledkeztél rólam? Meddig rejted el orcádat előlem? Meddig kell tanakodnom, és bánkódnom szívemben nap mint nap? Meddig kerekedhet fölém ellenségem? Tekints rám, hallgass meg Örökkévaló Istenem! Világosítsd meg szememet, hogy ne jöjjön rám halálos álom. Ne mondhassa ellenségem: végeztem vele! Ne ujjonghassanak elleneim, hogy ingadozom. Mert én hűségedben bízom, szívből örülök segítségednek. Hadd énekeljek az Örökkévalónak, mert jót tett velem”. (Zsoltárok 13:1-6.)

    A költőnek – legyen az Dávid vagy akárki – már nagyon elege van. Könyörög, sír, imádkozik – és sehol semmi. Az egyik magyarázat, amely itt is a Dávid-Saul viszonyra utal és az üldözött herceg (Dávid végeredményben Saul király veje és egyik sikeres hadvezére volt!) szájába adja a panaszt, arról szól, hogy az isteni Gondviselés elhagyta Dávidot és a vak véletlenre bízta dolgát. Ő ez ellen tiltakozik: ha büntetés jár neki, ám legyen, de ne vegye le Isten a kezét róla.

    Kimchi szerint lehet, hogy Dávid panaszkodik itt Saul üldözése ellen – ami évekig tartott és nem volt kellemes dolog – de az is lehet, hogy ez Izrael panasza a hosszú gálutra, vagyis egy globális, évezredes panasz.

    Nem lehet nem észrevenni, hogy a rövid zsoltárban négyszer fordul elő a “meddig” kifejezés. Mind Rási, mind Kimchi reflektálnak erre a különböző Midrások alapján. Rási a négy kifejezést a négy gálutra applikálja (Bábel, Perzsia, szír-görög és római), melynek az utolsója – a római – tulajdonképpen a mai napig tart. Kimchi Zakariás prófétát idézi, aki azt mondta: „Nem hallgattak rá amikor ő szólott hozzájuk, ezért… én sem hallgatom meg őket amikor hozzám kiáltanak” (7:13.), vagyis kölcsönösségről van szó: ahogy a zsidók viselkednek, úgy viselkedik Isten is velük szemben. Maga a Midrás szembe állítja a négy kifejezést azzal a négy alkalommal, amikor Isten használta négyszer a “meddig” kifejezést:

    1) “Meddig vonakodtok”? (2Mózes 16:11.);

    2) “Meddig fognak gyalázni?” (4Mózes 14:11.);

    3) “Meddig nem hisznek bennem?” (uo.);

    4) “Meddig fog ez a rossz közösség…?” (uo. 27),

    és idézi az Örökkévalót, aki ezt mondta: Én négyszer kérdeztem “meddig” – (és mivel nem volt válasz) átadlak benneteket négy idegen, ellenséges hatalom kezébe és akkor majd ti fogjátok négyszer kérdezni “meddig”.

Halálos álom

    Van aki azt tartja, hogy ez a zsoltár tulajdonképpen egy beteg ember imája, aki Istenhez fohászkodik, hogy legyen egészséges. Erre mutatna az a kifejezés, hogy “világosít meg szememet, hogy ne jöjjön rám halálos álom”. Erre utalnak azok az imakönyvek, amelyekben ez a zsoltár a beteg által mondandó imák között található.

    A “halálos álom” ismét csak a hosszú gálutra utal, ami olyan mint a kóma, amiből a beteg még nem kelt fel. Annak ellenére, hogy a babilóniai száműzetés (gálut), olyan volt mint egy hosszú álom (hetven évig tartott és a zsoltár azt mondja “olyanok voltunk, mint aki álmodik” – 126:1.) – de ebben a jelenlegi, utolsó gálutban közelebb vagyunk a halálhoz, mint az élethez. (Méám Loéz)

    Ezzel kapcsolatban mondotta a dubnói Mággid a következő hasonlatot:

    Volt egyszer egy öreg ember, akinek volt egy egyetlen lánya. Halála előtt az öreg magához hívta egyik jó barátját és megkérte, vigyázzon lányára, legyen gyámja. A kezébe adott egy nagy összeget és megkérte, ne adjon a lányának abból egy fillért sem, hanem tartsa arra az esetre, ha férjhez megy, legyen neki kelengyére és minden egyébre, ami szükséges. Dolgozzon a lány megélhetéséért és maradjon az örökség arra az időre, amikor családot alapít.

    Így is lett. Az öreg meghalt, lánya dolgozott megélhetéséért, ahol csak tudott. Egyszer jött egyik rokona a gyámhoz és felhívta figyelmét arra, hogy a lány rosszul néz ki, lehet hogy nincs mit ennie. A gyám elutasította, mondván, hogy az öreg szigorúan meghagyta neki, egy fillért ne adjon lányának ennivalóra. Rövid idővel később ismét jött a rokon és közölte, hogy a lány beteg, ágynak esett és kell pénz orvosra és gyógyszerre. A gyám ismét elutasította: a pénz kell arra az esetre, ha a lány férjhez megy. Mondá a rokon: ha nem adsz most neki gyógyszerre – nem lesz aki a chupá alatt álljon!…

    A hasonlat: a gálutnak valóban van bizonyos nevelő hatása és a próféták szerint a végén minden jó lesz, de annyi sok baj és córesz van, hogy a zsidók kiáltanak Istenhez: közelebb állunk a halálhoz, mint az élethez és ha nem segítesz meg bennünket, nem biztos, hogy felébredünk a gálut halálos álmából…

“Ne ujjongjanak elleneim”

    A kudarc felett érzett fájdalom tetéződik azzal szégyenérzettel, amit a legyőzött akkor érez, amikor ellensége ünnepli győzelmét. Dávid maga mondja győzelmi énekében Saul és fiai felett, amikor elestek a háborúban: „nehogy a filiszteusok lányai örüljenek…” (2Sámuel 1:20.). Ámosz Cháchám megjegyzi, hogy a legyőzöttek fájdalma fokozódik a győztesek viselkedése által; példának hozza fel, hogy a filiszteusok kihasználták a legyőzött és megvakított Sámsont, hogy “játsszon előttük”, vagyis szórakoztassa őket. Ugyanez érvényes fokozott mértékben a rómaiak tivornyáira és győzelmi játékaira, miután legyőzték Judeát és romba döntötték a Szentélyt.

    Az isteni “feledékenység” sok vita tárgyát képezi hagyományos exegétikában. Tulajdonképpen ez egy szubjektív emberi érvelés, amiben a gyarló ember Istenre vetíti gyarlóságát. Isten nem felejt, ez nem tartozik tulajdonságai közé.

    A Midrás (Sochér Tov) rögzít egy vitát, illetve párbeszédet, Isten és a zsidók között:

    Amikor a zsidók azt mondták: “meddig még Istenem, hát elfeledkeztél rólam, azt válaszolta nekik az Örökkévaló: Én felejtettelek el benneteket? Ti felejtettetek el engem! Ahogy írva van » Megfeledkeztek szabadító Istenükről…« (Zsoltárok 106:21.). Én takartam el orcámat elöletek?! Ti tettétek ezt velem, ahogy írva van » …elfordították orcájukat az Örökkévaló hajlékától, hátat fordítottak neki« ” (2Krónikák 29:6.).

    Az isteni “feledékenységről”, ami a vitában mint az alperes – a zsidóság – érve jelenik meg, szól az alábbi, midrási mini-dráma:

    Egyszer egy rabbi előadást (drosét) tartott arról az Írásversről, hogy “az özvegyet és az árvát ne kínozd” (2Mózes 22:21.). Hallotta beszédét egy özvegy asszony és eljött hozzá (valamilyen ügyes-bajos dolgát intézni). A rabbi elküldte, mondván neki, jöjjön másnap. Mondá erre az elkeseredett özvegy: azért jöttem hozzád, mert hallottam, hogy idézed az Írásverset “az özvegyet és árvát ne kínozd”, te meg azt mondod, hogy jöjjek holnap…

    Így mondta Izrael Közössége az Örökkévalónak: Világ Ura! Azért jöttünk hozzád, mivel kegyedben bízunk, ahogy írva vagyon: “nem marad örökre elfelejtve a szegény…” (Zsoltárok 9:19.) – te meg elfelejtesz bennünket?… (Sochér Tov).

    Naftali Kraus

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 32. szám – 2014. augusztus 13.