DÁVID ZSOLTÁRAI

 

Egy a tíz ének közül

“A karmesternek, Dávidé, Isten szolgájáé, aki aznap mondta ezt az éneket az Örökkévalónak amikor az megmentette őt minden ellensége és Saul kezeiből. Ekkor ezt mondta: Szeretlek, Istenem, erősségem! Az Örökkévaló az én kősziklám, mentsváram és megmentőm. Istenem, szirtem, nála keresek oltalmat; pajzsom hatalmas szabadítóm, fellegváram. Az Örökkévalóhoz kiáltok, aki dicséretes, és megszabadulok ellenségeimtől…” (Zsoltárok 18:1–4.)

Dávid győzelmi éneke egyike a Midrás által felsorolt tíz éneknek és a modern exegéták sok hasonlóságot fedeztek fel közte és Cháná (Sámuel édesanyja) éneke között. A nemrég megjelent Olám Hátánách érdekes összehasonlító táblázatokat közöl, összevetve Dávid énekét Mózesével (Sirát Hájám és Háázinu – 2Mózes 15:1–19., 5Mózes 32:1–43.). Ezen összehasonlítás egyik sarkalatos pontja azon természeti jelenségek leírása (földrengés, füst, tűz stb.), amelyek Isten megjelenésének jellegzetes kísérő jelei, mind a Tóraadás alkalmával, mind máskor.

Abarbanel – a Szofrim traktátus alapján – 74 változást észlelt az itteni verzió és a Sámuel könyvében leírt (vagy megismételt – 22:1–51.) változat között. Szerinte az ottani változat az első, míg az ittenit Dávid átdolgozta, kijavította és “megmagyarázta” és úgy csatolta a zsoltárok könyvéhez.

Száádjá Gáon Dávid tíz kifejezésének (kősziklám, szirtem, megmentőm, pajzsom, stb.) megfelelőn tíz hittételt állít fel, de ez nem az írás szöveghű (psát) értelmezése. A Midrás viszont Dávid szájába ad egy olyan kijelentést, amely megmagyarázza mikor és miért mondta Dávid ezt az éneket:

“Mondá Dávid: Ahogy én nem mondtam addig éneket amíg nem gyaláztak; amíg a kezeim közé nem került négy hős és amíg le nem győztem a sokujjút – ugyanígy Izrael, addig nem fognak énekelni, amíg nem gyalázzák őket; amíg nem esik a négy a kezükbe és le nem győzik a sokujjút.” A Midrás azon nyomban megmagyarázza az első látásra kissé értelmetlen mondást: Dávidot Góliát gyalázta, mielőtt Dávid leterítette és megölte a filiszteus óriást; majd Gátnál volt egy “nagytermetű férfi akinek a kezén is, lábán is, hat-hat ujja, volt összesen 24…” majd tovább “ez a négy ember a gáti óriások leszármazottai voltak és Dávid, illetve szolgái kezében estek el” (2Sámuel 21:20 -22.) Ez tehát Dávid mondásának háttere, ami őt illeti. És mit mond a hasonlat Izraellel?

“Ugyanígy Izrael, amikor jön a Messiás, addig nem énekelnek, amíg nem gyalázzák a Messiást, ahogy ez írva van » gyalázzák Messiásod lába nyomát« ” (Zsoltárok 89:52.); a “sokujjú” nem más mint a gonosz hatalom (Róma), ahogy azt Dániel könyvében írják; a négy pedig az ismert “négy hatalom”, amely a hosszú gálut során elnyomta, leigázta Izraelt. Ekkor fognak a zsidók új éneket mondani, ahogy az írva van: “Énekeljetek az Örökkévalónak új éneket, mert csodákat tett” (uo. 98:1.) [Sochér Tov].

A Midrás még hozzáteszi, hogy nem mindenki, akinek eszébe jut, vagy van tehetsége hozzá, mondhat éneket, hanem csak az, akivel csoda történt és Isten megbocsátotta vétkeit. Ez történt itt Dáviddal is.

Minden ember hazug?

A Midrás értelmezvén, miért hasonlítja Dávid az Istent kősziklához azt mondja, hogy Dáviddal csoda történt: a szikla kettévált és Saul, üldöző csapatai élén, az egyik oldalra került – míg Dávid a szemben lévő oldalra. A Midrás elmondja az Írás (1Sámuel 23.) által elhagyott részleteket: Saul emberei bekerítették Dávidot három oldalról. Amikor sietve menekülnie kellett, azt mondta Dávid (magában): hiába kent fel engem Sámuel királynak! Hiába mondta nekem, hogy “íme Isten felkent királynak” (uo. 10:1.). Mit ér a felkenése és mit ér az ígérete? Ez az, amit Dávid mond (máshelyen, Zsoltárok 116:11.) “Mondtam én sietségemben (kétségbeesésemben) minden ember hazug”. Mondá neki az Örökkévaló: hazugnak nevezed Sámuelt, akiről én tanúsítom, hogy hűséges volt?! Legott jött egy küldött (egy angyal) Saulhoz és közölte vele, hogy a filiszteusok betörtek az országba. Erre abbahagyta Dávid üldözését és a filiszteusok ellen indult. Ez annál a sziklavárnál történt, ahol Saul emberei bekerítették Dávidot és már-már elfogták.

A viták sziklája

Amikor a hírnök jött és közölte a filiszteus invázió hírét – a Midrás szerint vita tört ki Saul vitézei között. Egy részük nem akarta abbahagyni a megkezdett hajtóvadászatot, “amíg Dávid nincs a kezünkben”. Mások amellett kardoskodtak, hogy a külső ellenség ellen kell felvonulni, “hiszen Dávid itt van kéznél, és el lehet őt fogni később is”. Azért hívták a várat Szelá Hámáchlákotnak, a Viták Sziklájának (1Sámuel 23:28.), mert ott folyt ez a vita Saul emberei között. Más vélemény szerint a hegy kettévált és Dávid megmenekült, mivel Saul emberei a hegy másik oldalán voltak. Innen a szikla neve, mivel a ch.l.k ige kettéosztást, kettéválást is jelent. A modern héber nyelven szelá hámáchloket a vita lényegét, esszenciáját jelenti.

Tíz ellenség – tíz dicsérő jelző

A Midrás ezzel a sziklával kapcsolatban elmond egy történetet, amelyből kiviláglik, hogy Dávid és emberei betartották azt a Háláchát, miszerint az ember köteles áldást mondani és hálát adni, ha egy olyan helyre ér, ahol valamikor csoda történt vele. Ez történt Dáviddal itt is.

“Egy más vélemény szerint azért hívták ezt a várat a Viták Sziklájának, mert itt elvált Dávid embereitől. Ugyanis amikor Dávid (sokkal később, amikor már felkent király volt) erre járt hadserege élén – különvált a derékhadtól, ő és hatszáz embere (akik annak idején a Dávid vezette szabadcsapat tagjai voltak, akik őt jóban-rosszban kísérték), leszálltak lovaikról, odamentek a sziklavárhoz, ahol térdre borultak és áldást mondtak: » Áldva legyen aki csodát tett velünk ezen a helyen« . A többiek pedig – a királyi hadsereg tagjai – távolabb álltak és onnan szemlélték az aktust, mivel ők nem voltak vele annakidején, amikor a csoda történt (hogy megmenekült Saul kezéből).” (Sochér Tov)

Ugyancsak a Midrás vette számba azt a tíz dicsőítő jelzőt, amit Dávid ebben zsoltárban mondott a Teremtőről (erősségem, kősziklám, mentsváram stb.), ezt pedig tíz ellenségével párhuzamosan mondta. Ezek voltak: Saul, Doég, Áchitófel, Sevá ben Bichri, és Simi ben Gérá. Ezek zsidók voltak és rajtuk kívül még öt nem-zsidó: Sovách, Góliát és három fivére.

“Megrendült és rengett a föld”

Dávid győzelmi énekében földrengést is említ, mint ami velejárója volt a vele történő eseményeknek. Ezt itt, mint Isten haragját tünteti fel.

A földrengés mindig is megmozgatta az emberek fantáziáját. Itt, mint az isteni beavatkozás Dávid javára jön a földrengés – mint annak idején, amikor az isteni gondviselés Izrael védelmére kelt. Azonban általában a földrengésben egyfajta büntetést láttak és a Talmud, valamint a Midrások részletesen tárgyalják, milyen vétkekre jön a földrengés, mint kapitális büntetés. Midrásunkban, az idézett versre vonatkozólag: “Kérdezte Élijáhu (Illés próféta), emléke legyen áldott, rabbi Nehorájtól: mire jön a földrengés (mint büntetés)? A válasz: a tizedek nem megfelelő adására. Élijáhu nem fogadta el ezt a választ és azt mondta:

– Amikor az Örökkévaló lenéz e világra és látja a színházakat és cirkuszokat (a gyűlölt és megvetett pogány római » kultúra« ezen tipikus termékét), valamint azt, hogy a nem zsidók nyugalomban és békében ülnek (és élnek), miközben a Szentély romokban hever – akkor elmegy a kedve az egésztől, le akarja rombolni a világot, és a földrengés a kifejezési formája ezen isteni haragnak”. (Sochér Tov)

Naftali Kraus

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 44. szám – 2014. augusztus 18.