Kevesen tudják, hogy a Kossuth-díjas író, Eörsi István nem ezen a néven született: családtörténete a magyar zsidó polgárság és a kulturális élet több jelentős alakjához is kapcsolódik.
Eörsi István életművét elsősorban íróként, költőként és politikai gondolkodóként ismeri a közvélemény, ám családi háttere is figyelemre méltó. Az eredetileg Schleiffer Ede néven született alkotó felmenői között elismert ügyvédek, hitközségi vezetők és irodalmi ambíciókkal rendelkező közéleti személyiségek is találhatók. A család története egyúttal betekintést nyújt a 19–20. századi magyar zsidó polgárság világába is.
Eörsi István más néven látta meg a napvilágot
Eörsi István Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, műfordító és publicista 1931-ben, eredetileg Schleiffer Ede néven látta meg a napvilágot. A 20. századi magyar irodalom és közélet meghatározó alakjai közé tartozott. Fiatalon a sztálinizmus híve volt, de az 1950-es évektől reformkommunista nézeteket vallott, és támogatta Nagy Imrét. Az 1956-os forradalomban újságíróként vett részt, amiért nyolc év börtönre ítélték, de 1960-ban amnesztiával szabadult.
A hatvanas évektől főként fordítóként és íróként dolgozott, később az Élet és Irodalom munkatársa, majd a kaposvári Csiky Gergely Színház dramaturgja lett. Ellenzéki tevékenysége miatt többször hátrány érte, egy ideig Nyugat-Berlinben élt.
Gazdag életművet hagyott maga után: verseket, drámákat, esszéket, publicisztikákat, önéletrajzi műveket és műfordításokat írt. Munkásságát a szabadság, a politikai és erkölcsi felelősség kérdései, valamint a kritikus társadalmi gondolkodás jellemezte. 2005-ben leukémiában hunyt el.
Egy nekrológ a Schleiffer család múltjából
Szülei mindketten izraelita vallásúak voltak. Dr. Schleiffer Miklós Pál ügyvéd és Eörsi Terézia 1919 elején kötöttek házasságot.
Az író eredetileg az apai nagyapja, dr. Schleiffer Ede után kapta polgári utónevét. Dr. Schleiffer Ede a Dunántúl megbecsült alakja, szintén ügyvéd, a szombathelyi neológ hitközség alelnöke volt, akinek 1926-ban bekövetkezett halálakor az alábbiakat írták:
„Az elmúlt napokban hunyt el 65 éves korában, rövid betegség után dr. Schleiffer Ede, a szombathelyi kongr. hitközségnek 15 éven át volt alelnöke. A megboldogult mindig méltóan képviselte a zsidóságot. Mint ügyvéd is általános tiszteletnek örvendett.
Jó zsidó érzése már korán a zsidó közügyek körébe vonzotta, ahol áldásos működést fejtett ki. Még egész fiatal ügyvéd korában tagja lett a hitközség képviselőtestületének, majd pedig mint alelnök szolgálta buzgalommal a hitközség szent ügyeit, néhai szergényi Geist Lajos, a kiváló elnök oldalán.
A zsidó ögyek iránt megértő érdeklődést mutatott mindenkor és önzetlen tevékenységet fejtett ki a hitközség intézményeinek fejlesztése körül. A Héber Tanfolyamnak első elnöke és örökös dísztagja volt, elnöke az Orsz. Patronage szombathelyi fiókjának, a hitközség elöljáróságának és jogügyi bizottságának tevékeny tagja volt haláláig.
Az utolsó években mint VIII. Izraelita községkerület alelnöke kivette részét a közügyek vezetésében. A hitközség a megboldogult érdemeinek elismerését és emlékének hálás megörökítését határozta el, képét megfesteti és a hitközség dísztermében fogja elhelyezni.
Egy külön gyászközgyűlésen dr. Engel Sámuel, az elöljáróság kiváló tagja, mély megilletődéssel méltatta a megdicsőült érdemeit, őszinte, szívből fakadó gyászbeszédében kifejezést adott annak, mily veszteség érte a hitközséget, midőn oly vezető egyéniséget vesztett el, aki a zsidóság sorsát szívén viselte.
A temetésén dr. Horovitz József főrabbi mondott méltató gyászbeszédet, a VIII. községkerület és a hitközség nevében szergényi Geist Jenő hitközségi elnök mondott megható búcsúztató a sírnál.”
Már az anyai nagyapja is foglalkozott szépirodalommal
Az író végülis anyja vezetéknevét vette fel. Az Eörsi család eredetileg Engel volt, melyet még nagyapja, Engel Eörsi Gyula, a Magyar Őstermelő Részvénytársaság ügyvezető igazgatója magyarosított.
Talán a névcserében az is szerepet játszhatott, hogy Eörsi Gyula fiatalabb korában a mező- és közgazdasági cikkei mellett a szépirodalommal is foglalkozott. 1882-ben jelent meg a Tavaszi gallyak című költeményes kötete, 1888-ban pedig A virágnak megtiltani nem lehet című regénye.
Források: Szinnyei József szerk., Magyar írók élete és munkái. Budapest, 1893. 2. kötet, 1340. old.; „Dr. Schleiffer Ede halála.”, Egyenlőség, 1926. 45. évf. 1. szám, 18. old.
Borítókép: Wikipédia.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.