Prófécia a Messiási időkre

“Dávid zsoltára: Az Örökkévaló az én pásztorom, nem szűkölködöm. Pázsitos legelőkön deleltet; csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényeken vezet az Ő nevéért. Ha a halál [árnyéka] völgyében járok is – nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy. Botod és támaszod megvigasztal engem. Asztalt terítesz nekem, ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, poharam csordultig van. Jóságod és szereteted kísér életem minden napján. Egész életemben az Örökkévaló házában élek [ülök] (Zsoltárok 23:1–6.).

(folytatás a 21. számból)

Kimchi, Méiri és mások nem azonosítják egyértelműen a zsoltár szerzőjét. Egyrészt idézik a véleményt, ami szerint ezt Dávid maga írta – saját sorsáról mintázva a bárány alakját – másrészt megengedik annak a lehetőségét hogy ez egy prófétikus megnyilvánulás, ami a messiási időket idézi fel, amikor a zsidó nép kikerül “ebből a hosszú gálutból”.

Málbim érdekes, egyedi véleménye szerint Dávid itt nosztalgiázik, visszakívánva fiatal éveit, amikor szegény sorsú pásztor volt, családja legfiatalabb tagja, akit testvérei lenéztek. Ezt Málbim azzal magyarázza, hogy Dávid természeténél fogva a magányos, visszavonult és visszafogott remete életet kedvelte és királyi palotája magányában, országos gondjai közepette, vágyakozva gondolt vissza pásztor éveire, amikor a természet ölén kedvére muzsikálhatott illetve filozofálgathatott és ellenségei – legfeljebb – egy medve vagy oroszlán voltak, akikkel játszi könnyedséggel elbánt, ahogy ezzel ő maga annakidején Saulnak eldicsekedett, amikor önként jelentkezett, hogy megküzdjön a filiszteus Góliáttal (1Sámuel 17.).

Lehet, hogy a Midrás inspirálta Málbimot erre az egyéni véleményre. Ugyanis, a zsoltárokra írott Midrás (Sochér Tov), amit itt állandó jelleggel idézünk, neveket és helyeket azonosítván, Dávid “testére szabja” az itt burkoltan jelzett történéseket, amiből egyértelműen kitűnik, hogy a zsoltárt Dávid magára írta.

A zsoltárban van néhány egyedi kifejezés, amik egyrészt a pásztor és nyáj életéből vétetnek, mint “pázsitos legelők”, ahol a nyáj delel; “csendes vizek”; a “halál árnyékvölgye”, stb., másrészt mint a befejező “jóságod és szereteted kísér [szó szerint üldöz] engem”, ami a chászid exegetikát inspirálta intenzív értelmezésre, azt magyarázván miért kell, hogy a jó(ság) üldözzön valakit.

Modern kommentátorok észrevették hogy több kifejezés már előfordul itt-ott a Bibliában és ebből messzemenő következtetéseket akartak levonni. Bölcseink azt a kifejezést, hogy “nem szűkölködöm” – vagy “nem szenvedek hiányt”, a pusztában kapott mannára vonatkoztatták, amivel Isten 40 esztendőn keresztül ellátta az Egyiptomból kiszabadult és a pusztaságban vándorló népet. Ennél fogva volt, aki azt mondta, hogy ezt a zsoltárt a peszáchi elmondása során kell recitálni (Pszáchim 118a.).

Egyes itteni kifejezések a Mózes által mondott Tengeri Dalban is megtalálhatók és Ámosz Cháchám ebben további okot lát a zsoltár és a Hágádá közötti “rokonságra”.

Mi történt az erdőben?

A zsoltárra írott Midrás elöljáróban leszögezi, hogy a pásztorkodás egy alacsonyrendű foglalkozás, “mivel a pásztor egész életében vándorol, bolyong ide-oda, tarisznyájával a vállán”. Akkor pedig hogyan lehet az, hogy Dávid az Örökkévalót pásztornak titulálta? A válasz: ezt ősapjától, Jákobtól tanulta, aki azt mondta: “az Isten, aki pásztorolt engem kezdettől fogva a mai napig” (1Mózes 48:15.).

A Midrás azonosító hajlandósága a cháreti erdőbe teszi az itteni zsoltár színhelyét. Ez Sámuel első könyvének 22. fejezetében van említve, ahol Dávid – Gád próféta tanácsára – elhagyja a moábi erődben lévő rejtekhelyét; szüleit és testvéreit a moabita király kegyeire bízva maga után hagyja és a ő maga a cháreti erdőben talál menedéket Saul kopói elől.

A kommentátorok nem tudják ma azonosítani ezt a – judeai hegyekben lévő – erdőt. A Midrás a név alapján – Cháret olyan, mint a cserép – azt mondják, hogy az erdő olyan kopár és száraz volt mint a cserép. Ugyancsak a Midrás a “halál völgyét” a Zif sivataggal azonosítja, ami szintén Dávid rejtekhelyéül szolgált.

Ovádjá Szforno szerint a zsoltár végét úgy is lehet értelmezi (fordítani), hogy “visszatérek az Örökkévaló házába”vösávti – és nem ülők vagy élek ott – vöjásávti. Szforno szerint Dávid ezt arra értette, hogy miután kényszerítették, hogy külföldre meneküljön – Moábba illetve a filiszteusok országába – Isten lehetővé tette számára, hogy hazatérjen Izrael földjére.

* * *

Egyes Midrás Bölcsek azonban elhagyják a zsoltár Dávidra adaptálásának bevett gyakorlatát, és azt az egész zsidó népre, illetve a messiási időkre vetítik. Eszerint Isten pásztorolja népét, vigyázza lépteit, és botjával – ami néhol büntető vessző (sévet), néhol meg segítő támasz – gyámolítja. Asztalt terít neki – “az őstulok, a Leviatán húsából” (Sochér Tov) – “ellenségeim szeme láttára”, amit a Midrás úgy értelmez, hogy a zsidóság ellenségei látják, hogy minden erőfeszítésük ellenére nem sikerül kiirtaniuk, kiéheztetniük a zsidókat, és elszégyellik magukat. Az “olaj a fejen” és a “csordultig telt pohár” nem más, mint a Messiás, aki olajjal felkent, akárcsak Izrael királyai voltak.

A “halál árnyékának völgye” – ami egy ritkán előforduló kifejezés a Bibliában – a kompetens exegéták szerint sötétséget jelent (cálmávetcél mávet – a halál árnya). Vannak olyan mély völgyek, amiket a körülvevő hegyek majdnem teljesen elsötétítenek, és ha a pásztor egy ilyen helyen legelteti nyáját, úgy tűnik neki mintha sötét, halálos árnyék követné lépteit. Jób könyvében a “sötétség és halálárnyék” szópárosként jelenik meg. Akkádi nyelven – salmu. Arabul árnyék tulmá. Arameusul – tula.

* * *

Miért kell, hogy a jó és a kegy “üldözzön” valakit – kérdeztük, a zsoltár utolsó verse alapján, mivel a RDF ige (jirdöféni) szó szerinti jelentése – üldözés.

A Báál Sém Tov nevében válaszolják, hogy erre azért van “szükség”, illetve lehetőség, mivel az ember nem mindig tudja mi a jó neki. Előfordul, hogy Isten valakire kiterjeszti a jó áldását, de az nincs érdekelve, elutasítja a jót és menekül előle. Ezért kéri Dávid az Örökkévalót, aki tudja mi a jó nekem, hogy ne vegye tekintetbe ellenkezésemet, hanem “üldözzön” a jóval.

* * *

Tartalma miatt – a “terített asztal” és a “teli pohár” – ez a zsoltár bekerült az imarendbe is. A péntek esti szombatfogadó ima végén mondják, mások meg a Kidus előtt. Van aki a szombat délelőtti Kidus előtt is mondja, de a szombat délutáni “Harmadik Lakoma” (Szeudá slisit) keretében mondják és éneklik. Több hagyományos dallama ismeretes. Vannak akik az étkezés végén is mondják, az asztali áldás előtt.

Naftali Kraus

Megjelent: Gut Sábesz 3. évfolyam 23. szám – 2014. október 15.