Idén nyáron a jeruzsálemi tűzoltók egy kórházat fenyegető tűzzel küzdöttek, amikor halk nyüszítéseket hallottak az erdőből. Azonnal kutatni kezdtek az állatok után és nem kis meglepetésükre kilenc apró kölyökkutyát találtak, akiket már körbevettek a lángok.

„Egy erdőtűz oltásához hívtak bennünket az Olajfák hegye környékén, amely a helyi kórházat és a közeli házakat fenyegette” – idézi fel Majd Huseen tűzoltó őrmester az Izraeli Tűzoltó- és Mentőhatóság jeruzsálemi körzetéből. Sikerült megállítani a lángok terjedését, eközben bukkantak a fatörzsbe bújt apróságokra egy még veszélyeztetett területen – írj az israel21c.org.

A tűzoltók úgy vélték, hogy a kölykök anyjának valószínűleg sikerült elmenekülnie. Begyűjtötték őket, vizet adtak nekik, majd további ellátásra az önkormányzat állatorvosi szolgálatához vitték a csapatot. Miután egészségesnek találták őket, az állatorvosi szolgálat visszavitte a kiskutyákat arra a helyre, ahol megtalálták őket. Időközben az anyjuk is előkerült, aki már nagyon kereste a kölykeit.

Nem ez a mostani volt az első eset, hogy Huseen állatokat mentett ki a tűzből. Egy tűzoltókat támogató alapítvány a tiszteletére fákat ültet.

„Azzal, hogy fákat ültetünk Izraelben ennek a tűzoltónak a bátorsága és együttérzése tiszteletére, egyben elismerjük az összes izraeli elsősegélynyújtó fáradhatatlan erőfeszítéseit, akik nap mint nap életeket mentenek.” – nyilatkozta Penny Rosen, a Jewish National Fund-USA tűzoltó- és mentési munkacsoportjának elnöke.

 

Megszakítás