Egy 18 fős zsidó csoportnak hétfőn kellett volna elhagynia az ukrajnai Harkiv városát, ám a szervezés menetébe valami zavar csúszott, ezért „tévedésből” egy nappal korábban evakuálták őket. Másnap reggel találatot kapott az épület, amelyben laktak, írja az anash.org.

A harcok kezdete óta az Ukrajnában szolgáló és a világ más pontjain élő Chábád küldöttek fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy minél több zsidót ki tudjanak menekíteni a háborúban álló országból.

A mentési munkálatok jelentős része arra irányul, hogy a Kijevben, illetve Harkivban élő zsidókat biztonságos helyre juttassák, mivel ez a két város áll a leghevesebb támadások célpontjában. Az orosz nevén Harkovként ismert Harkiv Ukrajna második legnagyobb városa, és egészen közel fekszik az orosz-ukrán határhoz.

A helybeli Chábád küldöttek több autóbusznyi zsidó menekült elszállítását szervezték meg. Akkora tömegről volt azonban szó, hogy a várost két részre osztották, és úgy tervezték, hogy egyik nap az egyik, másik nap pedig a másik feléből menekítik ki az embereket. Egy szervezési „hiba” miatt azonban egy csoportnak, akik a második napon kerültek volna sorra, azt mondták, hogy vasárnapra álljanak készenlétben, míg egy másik csoportot „véletlenül” hétfőre tettek helyettük. A cserét csak akkor fedezték fel, amikor a busz már elhagyta a várost. A küldöttek végül meghozták a nehéz döntést: ha már elindultak, menjenek és a másik csoport várja ki a másnapot.

„Természetesen nagyon sokan dühösek voltak”

– mondta az evakuálás egyik szervezője. –

„Vita robbant ki, érvekkel dobálóztak, és úgy éreztük, óriási hibát követtünk el.”

Arra, hogy valójában mekkora csoda történt, csak másnap reggel derült fény. Az egyik épület, melyben a „tévesen” már vasárnap kimenekített csoport 18 tagja élt korábban, találatot kapott és teljesen megsemmisült.

„Nyílt csoda volt, hogy vasárnap kimenekítettük őket az eredetileg tervezett hétfő helyett”

– mondta a nyilatkozó Chábád küldött.

Címlapkép: Hebert Santos from Pexels

Megszakítás