A Magyar Hollywood Tanács a tolcsvai születésű Fried Vilmosra emlékezik halálának 70. évfordulóján. Bokor Balázs, a Tanács elnöke azt hangsúlyozta, hogy William Foxra és emlékére sokkal nagyobb figyelmet kell fordítanunk itt, szülőhazájában is. A Magyar Hollywood Tanács 2016-ban kezdte el tolcsvai megemlékezéseit – írja tudósításában a Neokohn.

William Fox Tolcsván született, 1879. január 1-én Fried Vilmos néven egy zsidó családban. Kilenc hónapos korában a család az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, és a gyerek nevét Fuchs családnevű édesanyja után William Foxra változtatták 1908-ban már a Broadwayen volt mozija, amelyet hamarosan újabbak követtek. 1915-ben megalapította a Fox Film Corporationt.

Az ő ötlete volt, hogy egyetlen óriási technológiai láncba fűzze a filmipart a forgatástól a vetítésig. Ő találta ki a „sztár” fogalmát.

Nem a filmeket és írójukat, hanem a bennük szereplő sztárokat reklámozta. Fox vezette be először az új találmányt, a hangosfilmet, amelyet versenytársai sokáig nem mertek átvenni. Fox azonban több száz mozijában egyik napról a másikra véget vetett a némafilmek vetítésének, és az újítás hatalmas sikert aratott.

A Casablancától a Vörös zsaruig – filmes barangolás a Zsidónegyedben

Zsidó magyarok Hollywoodban, Hollywood Budapesten Fiatal képzőművészekből és művészettörténészekből állt össze az a csapat, amelyik arra vállalkozik, hogy séta közben mutassa be a főváros rejtett érdekességeit a lakóinak. Több városi séta közül választhat az az érdeklődő, aki a lakóhelyét más megvilágításban szeretné látni, mint ahogy megszokta. A városnak számtalan arca bukkan így elő, megannyi történettel, … Olvass tovább

1935-ben a Fox Film Corporation egyesült a Twentieth Century Pictures-zel és megalakult a 20th Century Fox. 1952. május 8-én hunyt el New Yorkban. Filmszakmai eredményeit a Hollywoodi Hírességek sétányán csillag őrzi. William Fox születésének napját, január 1-ét a Magyar Hollywood Tanács William Fox emléknappá nyilvánította.