Kitty Holland, a Dublinban megjelenő Irish Times munkatársa bocsánatkérésre kényszerült, miután összefüggést vélt felfedezni a brit Munkáspárt veresége és a „cionista szörnyetegek” aknamunkája között, s ezt meg is osztotta a Twitteren.

„Ez a cionizmus nagy eredménye. A szörnyetegek üvöltenek örömükben” – értékelte a választási eredményeket a magát szocialista-feministaként definiáló Holland egy twitter-üzenetben.

A megjegyzés nagy visszhangot váltott ki és számtalan panasz érkezett az Irish Times-hoz. Az újságíró végül elnézést kért: „Múlt hét péntek reggel, a brit választások után, egy olyan Twitter-bejegyzést osztottam meg, amely nagy felháborodást keltett. Őszintén elnézést kérek az okozott fájdalomért”.

Hollandtól egyébként nem idegen a radikális Izrael-ellenesség. Az Honest Reporting nevű médiafigyelő szervezet már korában jelezte, hogy Holland több, már hamisnak bizonyult hírt használt fel arra, hogy a zsidó állam ellen propagandát fejtsen ki. Amikor szembesítették az általa terjesztett vádak alaptalanságával, Holland azzal zárta le az ügyet, hogy „többet nem állok szóba cionistákkal”.

Az Ír Köztársaságban, illetve az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország katolikusai között régi hagyomány az Izrael-ellenesség és a palesztin ügy felkarolása. Dublin a BDS-mozgalom egyik fellegvára, élén a polgármesterrel, aki a Tel-Avivban rendezett Eurovíziós dalfesztivál bojkottját követelte a résztvevőktől. Az IRA mindig is szoros kapcsolatot ápolt a palesztin terrorszervezetekkel, mert valamiféle hasonlóságot látnak az ír és a palesztin nemzeti törekvések között.

Voltak mások is, akik a számtalan antiszemita botrányba keveredett Jeremy Corbyn vereségét éppen a zsidókra próbálták kenni: Jenny Tonge bárónő, a Lordok Háza tagjaként az Izrael-párti lobbi győzelemről és az örömében az utcán táncoló brit főrabbiról posztolt, az antiszemita megjegyzései miatt még a Munkáspártból is elküldött Ken Livingston, London egykori polgármestere pedig a zsidó választópolgárokat okolta a bukásért.

zsido.com

Forrás: Arutz7

Megszakítás