A nyári tábor nemcsak a gyerekek számára izgalmas és várakozással teli program, hanem a szülőknek is komoly segítséget jelent, hiszen megoldást kínálnak a hosszú vakáció idejére a gyermekek napközbeni felügyeletére.

Egy igazán jó nyári tábor azonban messze túlmutat a puszta gyerekmegőrzésen. A gyerekek értékes élményekkel, új ismeretekkel, sőt, életre szóló barátságokkal térhetnek haza. Nos, egy ilyen tábor a Chábád Bét Menáchemé is!

Egy autentikus zsidó nyári tábor

Az EMIH által szervezett zsidó tematikájú táborok a vakációt még magasabb szintre emelik. A gyerekek számára lehetőséget nyújtanak arra, hogy megtalálják helyüket a közösségen belül, miközben játékos formában mélyíthetik el a tudásukat a zsidó hagyományokban, értékekben és szokásokban.

A budapesti Bét Menáchem napközis tábor a belvárosban várja a 7–12 éves lányokat és a 7–10 éves fiúkat. Vidám zsidó programok, tematikus hetek, kirándulások és pancsolás teszik teljessé az élményt, három egyhetes turnusban június 30. és július 18. között. 

A közös szombatfogadás, a hagyományos dalok, történetek és a vallási szokások élményszerű megélése nemcsak szórakoztató, hanem segít megerősíteni a gyerekek identitását, valamint elmélyíti kapcsolatukat saját gyökereikkel és közösségükkel.

A héber anyanyelvű mádrichok munkáját magyar pedagógusok segítik, így a nyelvi különbségek sem jelentenek akadályt.

Mikor, hol, mennyi, hogyan?

  • Időpont: június 30. – július 18.
  • Helyszín: Bét Menachem Iskola (1074 Budapest, Dohány utca 32.)
  • A tábor ára: a három hét díja egyben 60.000 Ft vagy 25.000 Ft/hét/fő.
  • Regisztráció és további információ: +3670/379-1250 tabor@zsido.com

További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.

Megszakítás