Előrebocsátom, hogy beszámolóm a 2021-es Purimról erősen szubjektív lesz. Mivel először vettem részt tevékenyen – értsd: Eszter könyvének olvasása közben a történet folyamatos követése, zajcsapás a megfelelő helyeken – purimi ünnepségen, így a saját élményem kicsit más, mint azoké, akik ezt már gyerekkoruk óta „űzik”. Újbudán jártam a nemrég megnyílt zsinagógában, és felejthetetlen volt.
Nyilván furcsán hangozhat a közösségi rendezvényen való részvétel pont most, 2021 februárjában, a koronavírus-járvány egyéves évfordulóján és a harmadik hullám elején.
Azonban az az érzésem, hogy mindent meg lehet és meg is kell oldani (ahogy a zsinagógában kézhez kapott kis brosúrában is benne foglaltatott). Ha ez éppen az, hogy egy ünnepséget a biztonsági előírások teljes körű betartásával kell közösségi jellegűvé tenni, akkor az. Leginkább magunkért, a lelkünkért.
Így hát örömmel vettem Stell Izsák telefonhívását, hogy vegyek részt Purimkor a csütörtökön és pénteken Újbudán, a Bocskai úti zsinagógában tartandó Megilá-olvasással egybekötött purimi mulatságok valamelyikén. Biztosított róla, hogy kellő távolságban lesznek a résztvevők, rendelkezésre állnak a fertőtlenítőszerek és minden, ami ilyenkor szükséges. Miután a felújítás óta nem jártam ott, különösen szívesen mentem, mindig nagyon érdekel, mit sikerül kihozni egy korábban egészen másra használt épületből (tudniillik a Bocskai úti ház azelőtt a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat irodaházaként működött, miután 1950-ben államosították. Az épület történetéről magazinunk 136. számában olvashattak bővebben – a szerk.). A másik ok, hogy ez a hozzám legközelebb eső zsinagóga, tömegközlekedéssel kb. 10 perc. Meg azért is, mert Izsákot már ismertem, hiszen Chánukára kaptam tőle egy gyönyörű csomagocskát, amit személyesen hozott el nekem. Jót beszélgettünk akkor – számomra meglepő módon – magyarul, mert bár nem régóta él Budapesten, kiválóan beszéli a nyelvünket. Viszont feleségével (akinek kedvességéről többen is meséltek már) még nem találkoztam, és reméltem, hogy itt majd alkalmam lesz őt is megismerni.
Régebben rengeteg történetet hallottam a belvárosi óriási Purim-partykról, amikor azért nem ártott csukva tartani a belső kerületekben az ablakokat, mert mindenhonnan kihallatszott a Lechájim. Nyilván az idén egy kissé visszafogottabban zajlott az ünneplés, de azért a hangulat – az online közvetítéseket látva – így is remek volt. Ahogy itt Újbudán is – köszönhető ez a Stell házaspár különleges kisugárzásának. Stell Mushky rebbecen mindenkihez odament egy kicsit beszélgetni, így meggyőződhettem arról, hogy amit hallottam a kedvességéről, nyitottságáról és közvetlenségéről, az egyáltalán nem volt túlzás, valóban tündéri teremtés és mindenkihez van néhány kedves mondata, nagyon érdeklődő és segítőkész. A legkisebb gyermekük is részt vett a felolvasáson, amit nagyon szépen végig is hallgatott, nem sírt, nem hangoskodott – hiába, nem lehet elég korán kezdeni a purimi ünneplést.
A rabbi magyarul mondta el a bevezetést, amelyben olyan dolgokról beszélt, amiken nagyon is elgondolkodtam. Hogy például könnyen szeretjük azt, akit nem látunk minden nap, hiszen nem ismerjük a hétköznapjait, a problémáit, így esetleg az igazi énjét nem látjuk. Viszont ezekben a furcsa, nehéz időkben azokat is segítenünk kell és meg kell értenünk, akik távol vannak tőlünk.
Aztán, amikor elkezdődött a Megilá-olvasás, engem is magával ragadott a hangulat. Nyilván felkészületlenül mentem és nem volt nálam kereplő, közben meg már nem akartam azzal zavarni az olvasást, hogy kérek egyet valakitől, úgyhogy a megfelelő pillanatban csapkodtam az asztalt, ahogy többen mások is, akiknek nem volt „célszerszámuk”. De Hámán nevénél bármilyen eszközzel ér zajt csapni. Közben a rabbi is körbejárt a kereplőjével, így korbácsolta (sic!) fel a hangulatot. Az olvasás végén mindenki kapott egy kis üveg bort és némi útravalót. Ám a felkínált pálinka is csábítóan hangzott, úgyhogy én azzal mondtam lechájimot.
Az ünnepség utáni beszélgetésekből kiderült, hogy a tíz fős korlátozást teljes mértékben betartva minden egye „turnus” telt házzal zajlott mindkét napon. Stell Izsák 10 felolvasást tartott azért, hogy mindez a lehető legnagyobb biztonságban történhessen.
A zsinagóga gyönyörű, mozaikos üvegablakain beömlő napfény és az ünnepség hangulata annyira jót tett a lelkemnek, hogy utána nem is volt kedvem a tömegközlekedésre felszállni, inkább gyalog, a gondolataim kíséretében sétáltam haza. Remélem, jövőre már egy nagyszabású purimi rendezvényen találkozhatunk mindenkivel az újbudai zsinagógában (is)!
Juhász Vali írása
Megjelent: Egység Magazin 31. évfolyam 140. szám – 2021. március 1.