A mellrák megelőzéséért idén is összefognak a hazai vendéglátóhelyek, köztük a Brooklyn Bagel is, ahol a pinkbe csomagolt babka most életmentő üzenetet hordoz.

A Brooklyn Bagel idén először csatlakozott a Pink Gasztro kampányhoz
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, amikor az ország rózsaszínbe öltözik, hogy felhívja a figyelmet a szűrővizsgálatok és a korai diagnózis fontosságára. A Mellrákinfó Egyesület idén is elindította országos Pink Gasztro kampányát, amelyhez több mint ötven hazai étterem, cukrászda és kávézó csatlakozott – köztük a Brooklyn Bagel is, különleges babkáival.
Az egyesület célja
A Mellrákinfó Egyesületet 2015-ben Halom Borbála alapította, miután személyes érintettsége nyomán elindította blogját (mellrakom.blog.hu), amelyre rövid időn belül több száz támogató és sorstársi üzenet érkezett.
Az így született közösségből nőtte ki magát az Egyesület (mellrakinfo.hu), amelynek célja, hogy:
- edukálja a lakosságot a mellrákról,
- felhívja a figyelmet a szűrések és az önvizsgálat fontosságára,
- valamint segítse az érintett nőket a gyógyulás és rehabilitáció útján, online és offline programokon keresztül.
Miért olyan fontos erről beszélni?
Magyarországon évente több mint 9500 nőnél diagnosztizálnak mellrákot. Ez azt jelenti, hogy minden tizedik nő érintett, és a betegek 12 százaléka 45 év alatti, és fontos tudni, hogy az időben felismert betegség 95 százalékban gyógyítható.
A gasztronómián keresztül a figyelemért
A Pink Gasztro kampány először 2016-ban indult Miskolcon, majd 2020-ban országos szintre nőtte ki magát.
A kezdeményezés célja, hogy a gasztronómia eszközeivel, ételeken, italokon, színeken és kreativitáson keresztül szólítsa meg a nőket és férfiakat, fiatalokat és idősebbeket, stílusosan és pozitív hangvételben.
A csatlakozó vendéglátóhelyek szabadon alkothatnak saját pink kreációkat, lehet ez sütemény, koktél, egy fogás vagy akár egy teljes menüsor is.
A Brooklyn Bagel pinkbe öltözött babkája
A budapesti Brooklyn Bagel idén először vesz részt a kampányban, októberben minden eladott babka árából a Mellrákinfó Egyesületet támogatják, és minden vásárló egy rózsaszín tájékoztatót is kap a mellrák-megelőzésről. Csatlakozzon Ön is a kampányhoz, kóstolja meg ezeket a különleges babkákat a Brooklyn Bagelben!
További információk: a mellrakinfo.hu oldalon.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.