A zsidó hagyomány szerint az állatok és a növények éppúgy Isten teremtményei, mint az ember, ezért az ember uralma fölöttük nem jelent korlátlan szabadságot.
A Tóra teremtéstörténetében az állatok már az ember megjelenése előtt benépesítik a világot, az első ember pedig feladatul kapja, hogy nevet adjon nekik. Bár az özönvíz után az ember engedélyt kap az állatok fogyasztására, a zsidó jog számos szabállyal igyekszik határt szabni az állatokkal szembeni szükségtelen kegyetlenségnek. Mit jelent mindez a gyakorlatban, és hogyan viszonyul a zsidó hagyomány az ember és az állat kapcsolatának kérdéséhez?
A világunk csak ekkor lehet teljes
A teremtés harmadik napján Isten megteremtette a növényeket, az ötödik napon a vízben élő állatokat és a madarakat, a hatodik napon pedig a szárazföldi állatokat. A növények és az állatok már mind jelen voltak, amikor az ember színre lépett.
Ezen élőlények ugyanúgy Isten teremtményei, mint mi. Világunk csak akkor lehet teljes, ha vigyázunk a környezetünkre, az állatokra és a növényekre, mert nélkülük mi, emberek sem létezhetünk.
„És mondta Isten: Hozzon elő a föld élőlényt a maga neme szerint”
Az Örökkévaló a teremtéskor az embereknek adta az állatokat, hogy uralkodjanak rajtuk. Ennek jelképeként az első ember feladata volt, hogy nevet adjon az állatoknak. Kezdetben az ember nem ehette meg az állatokat, és értették egymás beszédét.
Isten csak az özönvíz után adott engedélyt az embernek az állatok elfogyasztására. A zsidó jog minden helyzetben – fogyasztásra szánt hús, munkára fogott állat esetében is – arra törekszik, hogy megteremtse a lehető legtökéletesebb egyensúlyt az emberi szükségletek kielégítése és a szükségtelen kegyetlenség elkerülésére tett erőfeszítések között.
A borítókép illusztráció. Fotó: Annie Spratt.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.