Száz évvel ezelőtt szörnyű terrortámadást követtek el az Erzsébetvárosi Demokrata Kör székházában. A merénylet áldozatairól a napokban emlékeztünk meg. Most azt idézzük fel, hogy a tetteseket hogyan állították bíróság elé, és ott milyen ítéletet kaptak.
„Megvannak a tettesek…” – hirdette főoldali cikkében az Egyenlőség, a korszak vezető zsidó lapja. Ám a szöveg így folytatódott: „Két héttel ezelőtt még azt hittük, hogy ma ezen a helyen arcképeket, rajzokat, neveket közölhetünk. A tettesek arcképeit, képmásait, neveit. A tettesek arcképeit, képmásait, neveit mégsem közölhetjük. A nyomozás nem derítette fel őket és bár ki fog derülni, kik azok, lerajzoltatni őket, neveiket kiírni nincsen módunkban.”
Amennyiben azt feltételezné valaki, hogy a merénylet utáni két hétben nem nevezték meg a bűnösöket, akkor téved. Igenis megnevezték őket, méghozzá a zsidókat. Bizony, a zsidókat, s ha valaki meghökkenne, ne tegye, mert a korabeli zsidók sem lepődtek meg ezen, az Egyenlőség például így kommentálta a fejleményeket:
„Természetesen mi sem lepődünk meg ezen a megállapításon, ó, nyájas olvasó. Emlékezünk Ceglédre, ahol épp egy esztendeje, hogy fél kiló ekrazit robbant fel egy zsidó ügyvéd ablakában s ahol a helyi lap másnap azt írta, hogy a robbantást a zsidók csinálták, hogy általa fellendítsék a zsidó üvegesek üzletét, akiknek a sok összetört ablak rengeteg dolgot ad.
A tettesek tehát mi vagyunk. Vacsorát rendezünk, felrobbantjuk magunkat, belehalunk, szép temetést rendezünk magunknak s mindezt ama hazafiatlan céllal, hogy a külföld előtt Magyarországnak rossz hírét keltsük s a kormánynak ártsunk.”
Tanulságos, hogy a vezető politikusok milyen szavakkal reagáltak a szörnyű esetre. Haller István korábbi vallás- és közoktatásügyi miniszter, a numerus clausus törvény előkészítője azt mondta „népharag”. Teleki Pál korábbi miniszterelnök „kilengésnek” hívta, míg Gömbös Gyula – nem meglepő módon – „fajvédelemnek” nevezte. Bethlen István miniszterelnök szerint a robbantás nem volt több, mint „csak pszichózis”. Gaál Gaszton képviselő pedig „úgynevezett igazságtalanságként” hivatkozott rá.
A vádlottak
Lassan őrölt az igazságszolgáltatás malma, a nyolc személyt meggyilkoló és huszonhárom embernek súlyos, maradandó sérülést okozó Dohány utcai robbantás ügyében 1924. november 18-án tartották az első tárgyalást. Addigra már nem csak az Erzsébetvárosi Demokratikus Kör elleni merénylet miatt kellett az elkövetőket felelősségre vonni, hanem sok egyéb gaztett miatt is. Úgy látszik, nyolc ember élete nem adott okot az akkori hatóságoknak arra, hogy a felderítéssel siessenek.
A bűncselekmények elkövetésével Márffy Józsefet és társait vádolták. A vádpontok így hangoztak: gyilkosság bűntette, gyilkosság kísérletének bűntette, gyilkosság elkövetésére irányuló szövetség bűntette, hatóság elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés.
A kilenc bomba
Az első bomba tehát 1922. április 3-án robbant az Erzsébetvárosi Demokrata Kör dísztermében. Ennek a cselekménynek öt vádlottja volt: Márffy József 24 éves banktisztviselő, Chriasty István 23 éves kőműves, Szász József 21 éves járásbírósági díjnok, Marosi Károly 24 éves vámőr és a kiskorú Radó József drogériai segéd.
A második bombát 1922. augusztus 22-én találták meg a Koháry (ma: Nagy Ignác) utcai királyi törvényszék kapujában, de az végül nem robbant fel. A négy vádlott: Márffy József, mint felbujtó, Horváth Halas József 23 éves villanygyári tisztviselő, a tettes, illetve Chriasty István és Vargha Ferenc 23 éves állásnélküli magánhivatalnok, a bűnsegédek.
A harmadik és negyedik bombát 1923. február 20-án küldték ki Rassay Károly liberális politikus Fő utcai lakására, illetve Miklós Andor (szül: Klein Ármin), Az Est főszerkesztőjének Erzsébet körúti irodájába. Ezek sem robbantak fel, mert az átvevők gyanúsnak ítélték a küldeményeket, hiszen nem tartozott hozzájuk levél, s a hordárok sem tudták megnevezni a feladót, csak annyit mondtak, hogy nem túl jól öltözött alakok voltak. Ennek ellenére a csodával határos, hogy egyik szerkezet sem robbant fel, mert Rassay bombáját a felesége már elkezdte felbontani, ám amikor meglátta, hogy a papír alatt egy rozsdás pléhdoboz van, akkor inkább a rendőrséget hívta. Miklós Andor bombáját pedig fél éjszakán keresztül hordozták egyik helyről a másikra. A küldeményt Az Est székházából először a Pesti Napló szerkesztőségébe vitték, ahol a címzett éppen tartózkodott, onnét pedig a Hársfa utcai rendőrségre, ahol közölték, hogy a gyanús csomagokkal a főkapitányság foglalkozik, ezért vigyék át inkább oda. Márffy ebben az ügyben is felbujtóként szerepelt, Chriasty, Marosi és Szász pedig tettesekként.
Az ötödik bombát 1923 szeptemberében a csehszlovák konzulátus épülete előtt akarták elhelyezni. A bombához minden alapanyagot beszereztek, a merénylet mégis elmaradt, mert a bűnözők összevesztek egymással, ugyanis az egyikük, akit a végrehajtásra kijelöltek, egymillió koronát kért jutalmul, amit Márffy József sokalt, ezért a robbantást „alkalmasabb időre” halasztották. Márffy, Chriasty és Vargha mellett még Kiss Ferenc 23 éves, állásnélküli magánhivatalnok volt a vádlott, ám utóbbiról a tárgyalások idején nem tudták, hogy hol tartózkodik.
A hatodik bombát a francia követségnek szánták és 1923. november 16-án helyezték el a Reviczky utca 6. szám kapujában. Ez volt az első ügy, ahol Márffy József nem mint felbujtó, hanem tettesként szerepelt, miután Chriasty István segítségével ő gyújtotta meg a robbanószerkezet kanócát. Itt is csak az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy a gyújtózsinór csupán egy éles pukkanás kíséretében égett le, de a bomba nem robbant fel.
A hetedik, nyolcadik és kilencedik bombát pedig az újpesti zsinagóga imádkozó közönségének szánták. Marosi Károly két fiatalkorú társával, Péter Tivadar és Salló János ipartanoncokkal, egy kézigránát és két tojásbomba társaságában ki is mentek Újpestre, hogy 1923. november 23-án, a péntek esti ima alatt a résztvevők közé dobják azokat, ám végül a szomszédos kocsmában úgy döntöttek, hogy nem hajtják végre a tervüket.
A elkészített bombákhoz adódtak azok a fenyegető levelek, amiket Márffyék Bethlen Istvánnak, a rendőrkapitánynak, illetve a francia követségnek küldtek.
Ki az a Márffy József?
„Pápaszemes kis bankhivatalnok, közönséges vonásokkal, de konok önteltséggel.” – írta róla a Pesti Napló tárgyalásra kirendelt újságírója. Magát a keresztény nemzeti eszme fő zászlóhordozójának tartotta, aki 1921 közepén lépett be az Ébredő Magyarok Egyesületébe (ÉME). Ő egy ferencvárosi ébredő volt, aki azt a felszólítást kapta, hogy „vegye át a nemzetvédelmi osztály vezetését”, amelyről a tárgyalás első napján előadta, hogy az a belügyminiszter és a honvédelmi miniszter jóváhagyásával működött, többek között azért, hogy megakadályozzák a „zsidók hatalmi túllengéseit”.
Ő volt az ÉME vérbíróságának feje, aki néhány évvel korábban még önként jelentkezett a Vörös Hadseregbe, a kommün alatt pedig semmiféle ellenforradalmi tevékenységet nem fejtett ki, s állításával ellentétben sosem volt tiszt, és nem voltak kitüntetései sem.
A bombaper
A tárgyalás harmadik napján ketten is azt vallották, hogy Márffy az Erzsébetvárosi Demokrata Kör épületénél járt a bomba elhelyezésének idején. Az újpesti zsinagóga merényletével kapcsolatban az egyik fiatalkorú vádlott azt állította, hogy ő csak azért volt ott, mert egy zsidó leány hűtlen volt hozzá, s ő csak vetélytársát akarta megpofozni társaival…
A tárgyalás ötödik napján újabb, nevetséges hazugságot hallhatott a bíróság, Szász József a bombaküldeményekkel kapcsolatban azt találta mondani, hogy nem bombát, hanem két Jókai regényt vitt becsomagolva.
Az első beismerő vallomást a kilencedik vádlott, ifj. Drenka Béla tette, aki beismerte, hogy ő másolta le a fenyegető leveleket: „Nem gondoltam meg méltóságos uram, az egész dolgot. Gondolkozás nélkül fogtam neki az írásnak, amikor délutáni álmomból felzavartak. Márffy bosszúálló ember volt. Most is féltem, ha nem teljesítem parancsát, eleget tesz fenyegetésének, hogy messze elér a keze. Márffy a nemzetvédelmi osztályban letett eskümre való hivatkozással szólított fel a levelek másolására.”
A tárgyalás menetét Szabolcsi Lajos (1889–1943) jól foglalta össze, amikor a következőképpen summázta a bombapert:
„[dr. Vasek Ernő védőügyvéd] bár méltányosan ismerte el, hogy a halottakért, bénákért és csonkákért elégtétel és igazságtevés jár – megállapította, hogy ez az elégtétel a magyar társadalomnak most csak »egyik táborát« érdekli. »A másik tábor pereátot kiált erre a táborra és az kiáltja: nem bűnösök ezek az itt ülő emberek, de a magyarság mártírjai…« Ezt a jogelvet eddig Vasek Ernőnél nyíltabban és merészebben még nem fogalmazta meg senki.
Az újfajta igazságot, hogy nem bűnösök azok, akik zsidókat ölnek meg, zsidókat robbantanak fel, tesznek csonkává és bénává. Mindezek nem bűnösök, hanem vértanúk. Eddig is akadtak mentegetői az ilyenfajta cselekmények elkövetőinek, a mentegetés azonban eddig legfeljebb arra szorítkozott, hogy a tettesek »tévesen értelmezték« kötelességüket, »túl-buzgalomból«, vagy »népharagból« követték el tettüket.
Eddig még mentegették őket, ebben a pörben történik meg először, hogy nyiltan dicsérik és magasztalják zsidó emberek gyilkosait, zsidó családok tönkretevőit.”
Zsidókat ölni szabad
December 4-én befejeződött a tárgyalássorozat. December 13-án pedig megszületett az elsőfokú ítélet: Márffy Józsefet, valamint Marosi Károlyt összbüntetésül halálra ítélték, Szász Józsefet és Horváth Halas Józsefet hatévi fegyházra, Varga Ferencet ötévi fegyházra, mindhármukat tízévnyi hivatalvesztésre. Radó Józsefet a fiatalkora miatt halálbüntetés helyett tízévi fegyházra és tízévi hivatalvesztésre ítélték. Ifj. Drenka Bélát felmentették.
A bécsi sajtó, a Weiner Allgemeine Zeitung úgy fogalmazott, hogy ez a halálos ítélet „Magyarországon úgyszólván életet jelentő ítélet. Bizonyossága ez annak, hogy Magyarországon most könyörtelen szigorral egyengetik az utat az igazság számára. A Márffy és társai ügyében lefolytatott per helyreállította Magyarország politikai és jogászi jó hírnevét. Az ítélet igazolja Európa felfogását, védekezés a szélsőségek ellen és biztosíték a jövő számára. A terror rettenet vereséget szenvedett.”
Azonban korai volt a jóérzésű emberek öröme, ugyanis alig egy évvel később, 1925. november 18-án a bíróság a másodfokú ítéletében a legtöbb vádlottat felmentette.
Hirtelenjében a Demokrata Kör elleni robbantásnak nem voltak tettesei. A bíróság Márffyt csupán a francia követség ellen megkísérelt bombamerényletért ítélte hat évre, tíz évnyi hivatalvesztésre és másfél millió korona pénzbüntetésre.
A bíróság utóbbi esetben is enyhítő körülményt látott abban, hogy „az általa magasabbnak vélt cél érdekében és nem aljas szándékból” próbálta meg felrobbantani a követséget…
Végül 1926. április 15-én, a Kúria két évvel megtoldotta Márffy büntetését, így összesen nyolc évet kapott, mert a legfelsőbb bíróság a Rassay Károlynak és Miklós Andornak küldött bombák esetében is bűnösnek találta.
Négy évvel a nyolc halálos áldozatot és huszonhárom rokkant embert eredményező bomba felrobbanása után a bíróság lezárta az Erzsébetvárosi Demokrata Kör elleni merénylet ügyét. Az elkövetők sosem lettek megbüntetve, ezzel bátorították az antiszemitákat a további szörnyűségek elkövetéséhez.
Források:
„A bombapörben”, Egyenlőség, 1924. 43. évf. 48. szám, 2. old.
„A bombapör tárgyalásának első napja”, Pesti Napló, 1924. 75. évf. 246. szám, 5. old.
„A bombapör utolsó felvonása”, Pesti Napló, 1926. 77. évf. 6. old.
„A Márffy-bombapör kilenc vádlottja, kilenc vádja, negyvenegy-rendbeli bűncselekménye, kilenc bombája és nyolcvanhat tanuja”, Pesti Napló, 1924. 75. évf. 240. szám, 3. old.
„»Az ébredőgondolat bizonyos torzuláson ment át«”, Pesti Napló, 1924. 75. évf. 257. szám, 10. old.
„Az első beismerő vallomás”, Pesti Napló, 1924. 75. évf. 250. szám, 11. old.
„Az erzsébetvárosi kilencszeres gyilkosságnak nincs tettese”, Népszava, 1925. 53. évf. 262. szám, 7. old.
„Bombát találtak a budapesti francia követség kapujában”, Pesti Napló, 1923. 74. évf. 260. szám, 3. old.
„Csak ijesztés volt”, Egyenlőség, 1922. 41. évf. 17. szám, 4. old.
„»Ez volt az!…«”, Pesti Napló, 1924. 75. évf. 248. szám, 7–8. old.
„Meghiusult egy gyáva orvtámadás”, Az Est, 1923. 14. évf. 42. szám, 1–3. old.
„Megvannak a tettesek…”, Egyenlőség, 1922. 41. évf. 17. szám, 1–2. old.
„Schweinitzer Kapitány leleplezte a Márffy-mentő szervezkedést.”, Pesti Napló, 1924. 75. évf. 251. szám, 9. old.
„1924 december 13: két halálos ítélet a bombapörben”, Pesti Napló, 1924. 75. évf. 267. szám, 4. old.