Boldoggá avatják szeptember 10-én a délkelet-lengyelországi Markowában a hétgyermekes Ulma családot, amelyet a németek 1944-ben zsidók bújtatása miatt meggyilkoltak – ismertette kedden Ferenc pápa döntését a przemysli székhelyű főegyházmegye, olvasható a Neokohn oldalán.

Ez az első eset az egyház történetében, hogy egy egész családot, beleértve egy meg nem született gyermeket is boldoggá avatnak.

A przemysli főegyházmegye közleménye szerint Ferenc pápát az ünnepségen Marcello Semeraro bíboros, a Szentek Ügyeinek Kongregációja élén álló prefektus fogja képviselni.

Az Ulma házaspár – Józef és Wiktoria – három zsidó család nyolc tagját rejtegetette egyszobás markowai faháza padlásán, vélhetően 1942 végétől.

1944. március 24-én öt német fegyveres és az úgynevezett kék rendőrség, a háború előtti lengyel rendőrség soraiból a német megszállók által toborzott szervezet néhány tagja behatolt Ulmáék házába. Eilert Dieken német hadnagy parancsára meggyilkolták a padláson talált nyolc zsidót, majd a hétgyermekes Ulma családot is. A legidősebb gyermek 8 éves volt, a legkisebbet Wiktoria a kivégzés pillanatában hozta világra.

Dieken a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) megállapításai szerint a háborút követően a Német Szövetségi Köztársaság rendőrségében folytatta pályáját, és a múlt század 60-as éveiben bekövetkezett haláláig nem került bíróság elé.

Ulmáék boldoggá avatási eljárását a Vatikán 2003-ban indította el. Ferenc pápa decemberben hagyta jóvá a család vértanúságáról szóló dekrétumot.

Az Ulma házaspárt a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet 1995-ben post mortem a Világ Igaza címmel tüntette ki.

A család markowai házában 2016-ban megnyitották a második világháborús zsidómentő lengyelek múzeumát.

 
Megszakítás